Ilyen hazugságok terjesztésére, ebben az alpári hangnemben, mint ahogyan az osztrák média beszámolt a budapesti Eucharisztikus Kongresszus eseményeiről, csak a náci idők médiái voltak képesek – írja az Erdély.ma portál bécsi olvasója, aki ezúttal az ausztriai médiában megjelent valótlanságokat gyűjtötte össze.

ferenc pápa

Véget ért az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Budapesten. A külföldi vendégek és a zarándokok hazamentek. Első írásomban a NEK rendezvénye előtt egy héttel arról írtam, mit tud az osztrák ember, az osztrák hívő a világ katolikusainak egyik legnagyobb eseményéről. 

Mit tesznek az osztrák médiumok, a helyi egyház, az ausztriai magyarok azért, hogy minél többen tudják, Magyarországra látogat a pápa. Akkori megállapításom: „semmit”. 

Az ott leírtak nem változtak a NEK eseményeivel kapcsolatban sem..

osztrák

Ha visszatekintek az elmúlt hétre, a kép ugyanaz. Az osztrák emberek nem tudnak az elmúlt hét megannyi érdekes és felemelő rendezvényéről. De a németek sem és valószínűleg a teljes Nyugat-Európa.

Nézzük a szeptember 12-i híradásokat. 

kronen

A Kronen Zeitungban egy szó sincs arról, hogy Ferenc pápa Budapestre jön! Kétszer is átlapoztam, mert nem akartam elhinni, hogy a legnagyobb osztrák újság ilyen aljas!

Itt a sajtószabadság hazájában!

 A hétvégi színes mellékletben, mint minden vasárnap, egy írás található Schönborn bíborostól. A NEK-ről pedig semmi!

sonntag

 Az egyházmegye újságja a Vasárnap (Der Sonntag) szintén e napi (!) száma (Nr. 36) elenged egy viccet. A címoldalon a parlamenttel ez áll, „Ferenc pápa, herzlich willkommen”. A NEK utolsó napján! Korábban, egy betű sem volt az eseményről! Ami a lapban van, abban sincs köszönet. A 3. oldalon, a Budapesten élő németek papjával egy rövid beszélgetés olvasható. A fő téma itt is, „milyen nézeteltérések vannak az egyház és az Orbán-kormány között.” A 6. oldalon már a szlovákiai programok a téma, a 7.-en egy-két mondat a programokról és hogy a pápai misét a Hősök teréről közvetíti az ORF. A misét semmilyen német állomás nem közvetítette! Még a katolikus bajorok sem.

orf

Mielőtt elmondom, miként használta fel az ORF az egész misét politikai agitációra, egy dicsérő szó a mise rendezésről. Minden a helyén, jó ízléssel, európaian. Kár, hogy ezt Európa nem látta. Megvan az oka. 


A 9.00 órás Zeit in Bild-ben mutatják a repülőről leszálló pápát. Tud az ORF gyors lenni, ha akar. A mise előtt ránéztem a teletextre. Nem lebecsülendő médium, átlagban tíz százaléka a lakosságnak nézi rendszeresen. ORF, ARD, Bayern, mind a pápa és Orbán találkozását emelik ki.

orf

 A ZDF pedig azt, hogy Orbán a menekült kérdésben szembe helyezkedik a pápa véleményével. És a mise után? Csalódottak. ARD, Bayern pár tízezerről beszél a százezer néző helyett. RTL, aki korábban, semmit sem szólt, most a pápa – a helyi zsidóság előtt elmondott, – az antiszemitizmust elítélő szavait emeli ki.

ORF
Sandra Szabo

A mise 11.30-kor kezdődött, de a felvezető adás már 11.05-kor. Ekkor Paul M. Zulehner teológussal beszélgetett Sandra Szabo, az ORF egyházi adásainak munkatársa. Körülbelül tucatszor hozta szóba az állítólagos "konfliktust" a magyar egyház és az Orbán kormányzat között. 

áder
Áder János tanúságtétele zavarta az osztrák újságírókat

Egyik leggusztustalanabb megjegyzése Áder János államfő tanúságtételéről szólt, ami még liberális beszélgető partnerét is meglepte.

 Azt kifogásolta, hogy részt vett a NEK-en és hívő katolikusnak vallotta magát. Megengedőbb partnere szerint, ilyen már más politikussal is történt, és mint magánembernek is joga van ehhez. Ezt is felülmúlta az a kérdése, mikor a Budapestről bekapcsolt Ernst Gelegs, ORF tudósítótól azt kérdezte, hogy a szentmise alatt számít-e a pápa melletti, illetve Orbán-ellenes tüntetésre?

orf
Ernst Gelegs

 Gelegs azon kesergett, hogy a papok meg vannak félemlítve, vagy megvásárolva. (sic!) Mindezt egy katolikus világeseményt lezáró pápai mise előtt! A szentbeszéd után azon fanyalogtak, hogy a pápa a beszédében nem volt elég kemény, határozottan is felszólalhatott volna az Orbán-kormány ellen. 

Arról a tényről, hogy egy héten át negyven országból voltak vendégek egy jól megrendezett programon, ami a katolikus egyház egyik kiemelkedő eseménye volt, egy szó sem esett. 

De ez még semmi. Este (19.30) az ORF, Zeit im Bild (híradó) műsora a budapesti pápalátogatással nyitott. A második mondat a szőke bemondó szájából így hangzott. „Ferenc pápa nemcsak Magyarország kisebbségellenes politikáját kritizálja, hanem különösen az Orbán párt által egészen leplezetlenül gyakorolt antiszemitizmust is.”

 Ilyen hazugságok terjesztésére, ebben az alpári hangnemben csak a náci idők médiái voltak képesek.

 Mindezt úgy teszi az ORF, hogy közben Oskar Deutsch, az ausztriai zsidó közösség vezetője 2021. szeptember 2. a www.vienna.at oldalon arról panaszkodik, hogy a zsidóellenes atrocitások a tavalyi évhez viszonyítva, megduplázódtak Ausztriában! 

antiszemitizmus

Az ORF hazugságainak hatásáról, csak annyit: a misét Ausztriában 48 000 ember látta, kevesebben, mint az előtte látható „kedvcsináló” felvezető beszélgetést (57 000). Az említett esti híradónak pedig 1 221 000 nézője volt. (!) 

Ébresztő !

Mit lehet és kell levonni a fentiekből?

 A világ ezen a részén, különösen Ausztriában, nincsenek barátaink. Csak érdekek vannak. 

Nem csak az a baj, hogy a bevándorlás kérdését máshogy látja a jelenlegi vezetés, hanem hogy más kérdésekben is szeretné a saját útját járni, amiről meg van győződve, hogy a "magyaroknak jó."

A németek és Ausztria azt szeretnék, ha a pincérek, a termést leszedők, és az idősekre felügyelők, maximum autó összeszerelők legyenek a magyarok, azaz kiszolgáló személyzetként tekintenek ránk.

 Sajnos, most a járvány után is nőtt az Ausztriában dolgozó magyarok száma: 110.000 főre. A magyar politika fő célja az kellene legyen, hogy ezeket az embereket Magyarországon tartsa, ami nyilván nem megy máról holnapra.

 Ha ezek a magyarok egy varázsütésre eltűnnének Ausztriából, egyesek rögtön leszállnának a magas lóról és emberi hangot ütnének meg. 

Az 1868-as kiegyezéshez is harc vezetett. Magyarországnak erősödnie kell! A magyar fiatalokkal meg kell értetni, hogy vagy nyelveket beszélő, kiművelt emberekké lesznek, vagy jöhetnek Bécsbe postásnak. (A mi utcánkban egy fiatalember hozza a postát már tíz éve, aki minden nap Győrből utazik Bécsbe és vissza.) És szövetségeseket kell szerezni. (Barátokat?) A jelenlegi magyar diplomácia, akinek ez lenne a feladata, erre alkalmatlan.

Az 52. Eucharisztikus Kongresszus remélem sok honfitársunknak adott örömet és megerősítést. Elért sikereinknek nem sokan örülnek. Ezért kell Magyarországon mindet megtenni az élhető életért.