„Ásd a gödröt szélesebbre, elférjen a keresztény is benne!” – Felkavaró interjú Alexandre Goodarzyval

A szíriai polgárháború borzalmai évek óta a hírcsatornák központi témái közzé tartoznak. A háborús konfliktusnak kiemelt szerepe volt és van abban a migrációs hullámban, amely Európát elárasztotta. Azóta folytatódik Európa iszlamizációja, a keresztény és hagyományos világunk elpusztítása. 

 Alexandre Goodarzy elment oda, ahonnan az egész folyamat elindult. Bejárta és megismerte azokat a területeket, ahol a maroknyi keresztény túlélők még próbálnak kitartani. Szenvedéseik, segélykiáltásuk egy utolsó figyelmeztetés számunkra is. Mert ami ott megtörténik, az eljut hozzánk is, ha nem ébredünk fel.  

Alexandre Goodarzyval az egyik belgiumi lap készített beszélgetést. Az interjút az Erdély.ma belgiumi tudósítója fordította le magyar nyelvre. Mindenki okulására. 

[Az alábbi interjú készítője Jens De Rycke, belga oknyomozó újságíró. Tanulmányait a mecheleni (Belgium) Thomas Főiskolán végezte. Az elmúlt években ideje jelentős részét a háború sújtotta Szíriában töltötte. Főleg azon területeket járta be, amelyek ma is Bashar al-Assad elnök irányítása alatt állnak.]

Amikor 2015 nyarán indultam vissza Európába, akkor találkoztam Alexandre Goodarzyval a lebombázott Damaszkuszban. Alexandre utóbbi éveit Szíriában töltötte, hogy a francia „SOS Chrétiens d’Orient” [SOS Keleti Keresztények] civil szervezet segítségével támogassa a háború viszontagságaiban szenvedő szíriai keresztényeket. Tavaly túszul ejtették Irakban, szabadulása után úgy döntött, hogy élményeit egy könyv formájában foglalja össze. A könyvének címe “Guerrier de la paix” [A béke harcosa].

– Hogyan kezdődik az Ön és a szíriai keresztények története?

– Egyetemi oktatóként a közel-keleti geopolitikáról tanítottam. Az egyik diákom egyszer említette, hogy van egy kis francia csoport, akik a szíriai Damaszkuszba mentek karácsonyt ünnepelni. Szürreálisnak tűnt az egész. Gyorsan megkerestem az utazás szervezőjét és 2014-ben már velük együtt sikerült Ma'loula-ba [Szíria] utaznom, hogy ott ünnepeljük együtt a karácsonyt. Mivel a várost a szír hadsereg már felszabadította, ezért ez lehetséges volt. Amikor az ünnep után visszatértem Franciaországba, úgy éreztem, hogy valami megváltozott bennem, új küldetése lett az életemnek. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, a liberális Nyugaton az emberek főleg az anyagi dolgokkal foglalkoznak és szinte semennyire a lelkiekkel. Én még is úgy éreztem, hogy Szíria visszahív. Otthagytam hát a munkám és amikor az SOS Chrétiens d’Orient [SOS Keleti Keresztények] úgy döntött, hogy Szíriában is missziót nyit, 2015-ben velük mentem.

– Mi volt az első benyomása, amikor a háborútól sújtott Szíriába érkeztél?

– Már a háború kitörésé előtt is többször jártam Szíriában. Szörnyű volt látni a háború okozta rombolást. Szerencsére a szíriai emberek szívélyes vendéglátása semmit sem változott. Akármilyen furcsán is hangzik, az élet még Aleppóban is szinte a szokásos módon haladt tovább. A szír keresztények különösen Assad bukásától féltek, mert ebben az esetben az ország hatalmát az iszlamisták ragadnák magukhoz. Számukra ez a szabadságuk végét jelentené.

– Hogyan váltak a szíriai keresztények célponttá?

– A szíriai forradalom kezdetén sok szír, hitétől függetlenül, ugyanazért gyűlt össze az utcán változást követelve. Ez gyorsan megváltozott, amikor az iszlamisták fegyveresen kezdtek Assad ellen fellépni. Példaként említhetem, hogy míg a forradalom kitörése elején az egyik sokat ismételt szlogen a "Keresztények Bejrútba, alaviták a sírba!" [Az alavita szekta, a síita iszlám vallás egyik ága] volt, ami azután gyorsan a következőre változott: "Ásd a gödröt szélesebbre, elférjen a keresztény is benne!". A háború alatt az egyházakat és kolostorokat szándékosan rombolták le. Ennek célja az ország iszlám előtti történelmének teljes megsemmisítése volt. A keresztények üldözését külföldi imámok és harcosok ösztönözték, akiket nyugati és török ​​támogatással hoztak Szíriába. A keresztény létezés minden nyomát eltüntetik.

– Hogyan tud az SOS Keleti Keresztények segítséget nyújtani?

– Damaszkusz és Homs közti térségben házakat, iskolákat és templomokat építettünk újra, hogy ismét helyet biztosítsunk a keresztény közösségeknek. Olyan városokban, mint Homs és Aleppo esetén a sürgősségi segítségnyújtásra összpontosítottunk. Ételt osztottunk, kutakat ástunk, ruhákat osztottunk a hideg téli hónapokban... Az egyik legszebb tettünk az volt, amikor 3000 Aleppó környéki gyermek számára sikerült egy nyári tábort szerveztünk Wadi al-Nasarában, a keresztények völgyében. Ezzel is legalább egy kis szünetet tudtunk teremteni a folyamatos bombázások és a háborús borzalmakkal kényszerűen együtt élő gyermekek számára.
 

– Hogyan vélekedik a szíriai keresztények jövőjéről?

– A helyzet siralmas. Korábban kétmillió keresztény élt Szíriában. Időközben már több mint felük elhagyta az országot és a tendencia azóta sem változott. A különböző vallásúak együttélése egyre nehezebb. Sok keresztény érzi úgy, hogy elárulták őket. Egykori muszlim szomszédjaik inkább csatlakoznak külföldi muszlimokhoz a muszlim testvériség nevében, mint maradnának normális emberi viszonyban keresztény szomszédjaikkal, akikkel gyakran egy közösségben nőttek fel. Valami végleg megtört a szíriai társadalomban. És akkor még nem is beszéltem az ország gazdasági katasztrófájáról. Beszéltem néhány olyan szír kereszténnyel, akik kétségbeesésükben úgy döntöttek, hogy azért állnak be orosz zsoldosnak Líbiában harcolni, hogy azután Venezuelába küldjék őket. Sokatmondó az is, hogy amíg a háború elején a keresztények még büszkén álltak ki harcolni a családjukért és faluikért, addig mára ugyanezek a szírek reményvesztett emberként azt sajnálják, hogy nem emigráltak innen akkor, amikor még lehetett.

– Könyvében az iraki túszhelyzetről is szót ejt. Mesélne erről?

– 2020 januárjában néhány kollégámmal egy iraki misszióban vettünk részt. Miután Trump megölette Soleimani iráni tábornokot Bagdadban [Irak fővárosa] ekkor borzasztóan feszült lett a légkör. Mivel péntekre nagyobb tüntetéseket terveztek, féltünk, hogy törlik szombati repülőjáratunkat, ezért egy hivatalba mentünk, hogy kérvényezzük járatunk egy későbbi időpontra való változtatását. Az irodában tartózkodó férfi hosszabb időre eltűnt. Később, amikor taxival akartunk távozni, körbefogtak minket, és hogy mozgásunkat ne tudja senki követni, elvették mobiltelefonjainkat is. Rettegtem és arra gondoltam, hogy az “IS“ [Iszlám Állam] ejtett minket túszul. A mártírhalál és az azzal járó rémes kínzások gondolatai keringtek a fejemben. Végül megérkeztünk egy farmra, ahol az egyik ember úgy viselkedett, mintha ő fújná a Passzát szelet. Ő volt az "ezredes". Kihallgatott minket, de nem hitte el, hogy egy keresztény civil szervezetnek dolgozunk. Kémkedéssel vádolt és azzal gyanúsított, hogy az ország stabilitásának aláásásában vagyunk érdekeltek. Egy síita milícia kezébe kerültünk, amely azt állította, hogy a kormány nevében jár el. Természetesen fogalmunk sem volt, hogy valóban kik ejtettek túszul, úgy hittük, hogy ezek bármikor eladhatnak minket az IS-nek, vagy maguk is bármikor kivégezhetnek minket.

– Több héten keresztül tartották fogva. Hogy telt az élete túszként?

– Fogságunk alatt nem is annyira fizikailag, mint inkább lelkileg próbáltak megtörni minket. Az egyik nap azt mondták, hogy hamarosan szabadon engednek, másnap meg azt tanácsolták, hogy gondolatban búcsúzzunk el a családtagjainktól, mert azokat úgy sem látjuk már soha többé. Sokszor egy darab tonhalkonzervet kellett több napra beosztanunk. Amikor visszavittek minket Bagdadba – mert egy cellát alakítottak ott ki nekünk – a felettünk lévő cellákban hallottuk, hogy embereket kínoznak. Egy nő halálhörgésére még most is tisztán emlékezem, ez velem marad a halálomig (néma csend). Annyit tehettünk, hogy imádkoztunk, hogy legalább lelkileg ne törjünk teljesen össze. Kilenc hét fogság után az ezredes visszatért és azt mondta, hogy jó híre van. Kienged minket, mert egy vírus terjed gyorsan, ami sok embert öl meg a világon. Ezt utólag is nehéz elhinni, de valószínűleg azon nagyon kevesek közé tartozom, akik életüket pont a Covid-19 járványnak köszönhetik. A túszejtés, a magasabb váltságdíj érdekében általában évekig eltart. A pandémia elfuserálta a túszejtők tervét. A bagdadi francia nagykövetség közelében engedtek el minket, mondván, hogy túszul ejtésünk sohasem a pénzről szólt, hanem egy üzenet volt a Nyugat számára: a legközelebbi francia túszra már más sors vár. Annak az üzenetüknek akartak hangot adni, miszerint a nyugati kormányok hagyják abba az IS [Iszlám Állam] támogatását.

– A Közel-Keleten töltött évei után most ismét itthon van, Franciaországban. Milyen terveket sző a jövővel kapcsolatban?

– Aki a Közel-Keletet ismeri, az előre látja Európa jövőjét is. Minden önkéntes kollégámnak elmondom, tudják, hogy küldetésük igazán akkor kezdődik el, amikor visszatérnek Franciaországba, hogy tanúságot tegyenek szíriai tapasztalataikról. Én láttam, hogyan üldözik a fanatikus közel-keleti muszlimok a keresztényeket, és hogyan taszítják országukat a pusztulásba. Most, amikor pontosan ugyanazokat az iszlám mozgalmakat látom szerte Európában megerősödni, akkor összeszorul a szívem és nehezen tudok a jövőnkre gondolni. Könyvemmel be akarom mutatni az embereknek saját személyes tapasztalataimat, hogy ezzel is megpróbáljuk elkerülni Európa hasonló sorsra jutását. Amikor viszont azt látom, hogy már az arab diktátorok is végleg feladják a harcot, sajnos arra a következtetésre kell jutnom, hogy Európa vezetőire is csak ez a sors vár.