A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) 1993 óta minden évben megrendezi a Tudományos Diákköri Konferenciát, amely az egyedüli olyan rendezvény az erdélyi orvosképzésben, ahol a hallgatók anyanyelvükön, magyarul mutathatják be tudományos munkáikat, és mérhetik össze kutatásaik eredményeit az orvosi, fogorvosi és a gyógyszerészeti szakterületeken belül.
Fontosnak tartjuk, hogy a diákok már az egyetemi évek alatt belekapcsolódjanak a tudományos kutatásba, illetve az itt elért eredményeiket egy színvonalas konferencián mutathassák be, amely nemcsak a versenyszellemet táplálja a diákokban, hanem fejleszti előadókészségüket, vitakészségüket és alkalmat teremt tudományos kérdések megvitatására, eszmecserére, felkészít a szakdolgozat megírására és megvédésére; mindemellett hosszú távon az erdélyi magyar tudományos élet illetve orvosképzés erőforrásainak jelentős alapjául szolgál. Konferenciánk nemzetközi részvételű azáltal, hogy a helyi diákok mellett magyarországi és szlovákiai hallgatók is bemutatják dolgozataikat.
Célkitűzéseink közé tartozik megteremteni egy olyan tudományos diákfórumot, ahol az előadó diákokon kívül az orvostanhallgatók, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanárai, illetve külföldi előadótanárok egyaránt részt vesznek, ezáltal alkalom nyílik új ismeretek elsajátítására az orvostudomány és a hozzá kapcsolódó tudományágak különböző területeiről.
A konferencia során az ülésszakokon bemutatásra kerülő munkák mellett nemzetközileg elismert professzorok, szakemberek tudományos előadásainak meghallgatására nyílik lehetőség, és számos műhelymunkán vehetnek részt a diákok, melyek által olyan gyakorlati készségeket sajátíthatnak el, melyre az egyetem padjaiban nem, vagy kevéssé nyílik lehetőség.
A rendezvény nem csak diákoknak szól, hiszen akkreditált szakorvosok, rezidens orvosok és PhD-hallgatók számára, ugyanakkor nyitott szakmán kívüli is, bármilyen érdeklődő megtalálhatja a számára izgalmas programpontokat.
26.Tudományos Diákköri Konferencia – Marosvásárhely, 2019. április 3–6. – PROGRAM
Szerda 2019. április 3.
Mihai Eminescu Ifjúsági Ház:
17:00- 17:50 Prof. Dr. Csiba László (Debrecen): Találkozás egy fiatalemberrel – a klinikum, a kutatás mindennapi dilemmái
17:50-18:00 Szünet
18:00-19:00 Dr. Rákóczy György (UK, Manchester): Az európai orvosvándorlás
19:00- 19:15 A Rákóczi Szövetség bemutatója
19:15-19:30 Szünet
19:30- 20:30 Dr. Nagy András (Kanada): Őssejtek – út a klinikumhoz
Csütörtök 2019. április 4.
9.00 – Regisztráció a Kultúrpalota előcsarnokában (regisztrálni a konferencia teljes időtartama alatt az infóirodánál lehet)
Kultúrpalota, Nagyterem:
15:00 – 16:00 Megnyitó
Kultúrpalota, Kisterem:
09:00 – 10:00 P2 – Poszter szekció – Fogorvostudomány
10:00 – 11:30 P – Poszter szekció
11:30 – 12:30 Dr. Mühl Diána (Pécs): Thrombocytáktól a nem szokványos szepszis markerekig
12:30 – 15:00 P – Poszter szekció
15:00 – 16:00 Szünet
16:00 – 17:00 Dr. Czervenák László (Budapest): Egy új gyulladási folyamat nyomában: A komplement MASP-1 / endotélsejt interakció gyulladásszabályozó szerepe
Kultúrpalota, Kórusterem:
09:00 – 11:30 C4 – Neurológia, Idegsebészet, Pszichiátria témakör
11:30 – 13:00 D6 – Urológia témakör
13:00 – 15:00 B2 – Farmakológia témakör
15:00 – 16:00 Szünet
16:00 – 18:00 I – Gyógytorna és Sporttudományok, Reumatológia témakör
Kultúrpalota, Könyvtárterem:
09:00 – 11:30 C3 – Gasztroenterológia témakör
11:30 – 15:00 C5 – Gyermekgyógyászat témakör
15:00 – 16:00 Szünet
16:00 – 18:00 C5 – Gyermekgyógyászat témakör
Péntek 2019. április 5.
Kultúrpalota, Nagyterem:
11:30 – 12:30 Dr. Kovács Gábor (Budapest): Gyermekkori leukémia korszerű kezelése
12:30 – 13:00 Szünet
13:00 – 14:00 Prof. Dr. Benedek Imre (Marosvásárhely): Innovációk a kardiológiában
14:00 – 15:00 Szünet
15:00 – 16:00 Prof. Dr. Rosivall László (Budapest): Nefrológia
Kultúrpalota, Kisterem:
09:00 – 12:30 C2 – Általános belgyógyászat, Diabetológia, Endokrinológia témakör
12:30 – 13:00 Szünet
13:00 – 14:00 Dr. Süle András (Budapest): Klinikai gyógyszerészet bővülő kompetenciái és a gyógyszerészi gondozásban rejlő lehetőségek
14:00 – 17:00 G – Gyógyszerészet témakör
17:00 – 18:00 Dr. Sebe István (Budapest): Betekintés a generikus gyógyszerfejlesztés világába
18:00 – 19:00 Dr. Székely Andrea (Budapest): Máj diszfunkció a perioperatív időszakban
Kultúrpalota, Kórusterem:
09:00 – 11:30 I – Általános orvosi asszisztens témakör
11:30 – 14:00 B3 – Mikrobiológia, Infektológia, Labordiagnosztika témakör
14:00 – 17:30 D4 – Aneszteziológia és Intenzív terápia témakör
Kultúrpalota, Könyvtárterem:
09:00 – 10:30 C6 – Hematológia témakör
11:30 – 14:00 E – Megelőző orvostudomány témakör
14:00 – 17:30 A – Anatómia, Patológia témakör
Megyei Tanács terme:
09:00 – 12:30 C1a – Kardiológia 1 témakör
12:30 – 14:00 Szünet
14:00 – 18:00 C1b – Kardiológia 2 témakör
Studium-Prospero Kulturális Központ:
09:00 – 13:30 Dr. Decker Iván, Dr. Huszár Tamás (Budapest): A csontpótlás elméleti alapjai
Szombat 2019. április 5.
Kultúrpalota, Nagyterem:
09:00 – 13:00 Élettan, Kórélettan témakör
13:00 – 14:30 Szemészet, Fül- Orr- Gégészet témakör
14:30 – 15:30 Dr. Tamás László (Szemészet): Szédülés – változó koncepciók
15:30 – 16:30 Dr. Fritz Péter (Budapest): Sporttáplálkozás kulisszatitkai
16:30 – 18:00 Szünet
18:00 – 20:00 Díjkiosztó ünnepség
Kultúrpalota, Kisterem:
09:00 – 12:00 F – Fogorvostudomány témakör
12:00 – 13:00 Dr. Radnay Márta (Szeged): Fogmegtartás vagy implantáció?
13:00 – 16:00 F – Fogorvostudomány témakör
16:00 – 17:00 Dr. Tóka József (Sopron): Fogatlanná vált betegeink implantátum-protetikai ellátása a tervezéstől a provizóriumon át a végleges fogpótlásig
Kultúrpalota, Kórusterem:
09:00 – 11:00 D6 – Nőgyógyászat témakör
11:00 – 13:30 D2 – Általános sebészet témakör
13:30 – 14:00 Szünet
14:00 – 16:00 D2 – Általános sebészet témakör
Megyei Tanács terme:
09:00 – 12:30 D1 – Ortopédia, Traumatológia témakör
12:30 – 13:00 Szünet
13:00 – 16:00 D1 – Ortopédia, Traumatológia témakör
Gallery Wedding Garden:
21.00 Gála
Facebook-esemény: https://www.
Facebook-oldal: https://www.
Weboldal: https://tdk.mmdsz.ro/