Nem akármilyen falu ez! Vára is volt valamikor, és monostora. Mind a kettő a föld alatt van már, de azért sok szó esik róluk. A helyi legendárium szerint alagút kötötte össze a két épületet. Ezek az alagút-históriák valamiért mindenütt megtalálhatók és népszerűek. Mintha derék eleink folyamatosan csak ástak volna, mint valami szorgos vakondokok.
Mari néni, a perfekcionista, nem elégszik meg ezzel az egy alagúttal, szerinte a szomszéd falu melletti vármaradványhoz is vezet föld alatti járat. Sőt, ez még mindig nem elég neki, mert úgy véli a 30 km-re fekvő földvárhoz is van egy leágazás. Gondolom, ettől a sok alagúttól várja a falu régi dicsőségének feltámadását. Ha be nem omlik ez is, az is. Józsi szomszédnál beomlott. Méghozzá éppen az udvarán. Tömte is ő serényen mindennel a feneketlen lyukat. Minden fellelhető szemetet belédobált évekig, mégsem telt meg az üreg. A háza alatti pince munkálatai során pedig egy gyermek-csontváz maradványt talált.
Szóval Józsiéknál a múlt is jelen van. Úgy magyarázza, hogy az alagút, az az első, a rövidke, ami éppen csak a helyi várat és a középkori templomot köti össze, szóval ez éppen az ő udvarán vezet keresztül, ezért az üreg. Hit kérdése egyébként. A falu egyik része ugyanis hisz az alagutakban, a másik része meg nem. Sokakat megkérdeztem már, az idősebbek legalább egy, de inkább két alagút létezését vallják. A fanatikusak meg, mint Mari néni, azt mondják, minden út Topolyára vezet, illetve minden alagút innen indul.
A középkorúak már óvatosan hozzáteszik, hogy ez csak egyesek véleménye, és ők legfeljebb csak holmi várpincék létezésében hisznek. Egyikük meg is mutatta a lejáratát, amiről azt mondják a helyiek, hogy nincs benne oxigén, meg pár méter után amúgy is be van omolva. Ezt a levegő dolgot állítólag onnan tudják, hogy valakik egyszer próbaként bedobtak egy tyúkot vagy kakast, és a szegény pára kétségbeesett káricsálás után hamarosan kimúlt a széndioxid miatt. Mások már nem akaróztak újabb baromfikat áldozni a tudomány oltárán, magukat meg pláne nem.
A múltról itt mindenkinek van egy saját elképzelése. Csakúgy, mint a jelenről. Az idősek mondják, és mutogatják is, hogy itt né’ vezet az alagút, és arra halad tovább. Meg, hogy tudják ám hol állt a temetőben az a templom, amihez az az első, rövidke, alig két kilométernyi, alagút vezet. Merthogy a nyolcvanas években sírásás közben beomlott a föld és egy üreget találtak, amibe lépcsők vezettek, a falakat pedig mozaik, vagy ahogy ők mondják, csempe díszítette.
Összetódult a nép, de senki sem ment le az üregbe. Aztán észbe kaptak, hogy még megneszeli a dolgot milicia, vagy a szeku, így hát békésebb időkre várva visszahányták a földet és szemetet hordtak rá. Majd később egy feszületet is állítottak a dombocskára. Az üreg helyét ma már nem lehet megállapítani, csak a kereszt látható.
Így van ez. A múltról mindenkinek van egy története, egy saját, külön bejáratú elgondolása. Elég csak rákérdezni, már mondják is. Mari néni nem csak az alagutak számát szorozta be, de más érdekességet is mond. Szerinte, amikor a környéken olajat kerestek, egy nap a mérnökök titokzatos arccal bejelentették, hogy ők azt nem mondhatják meg, mit találtak, de ha a falu lakói tudnák mi van a lábuk és a házaik alatt, akkor biza elszörnyednének, de legalább is megijednének és sebtében elköltöznének. Hogy mi lehet az a szörnyű valami, azóta sem tudni. Éppen ettől szép a dolog, mert lehet találgatni és hosszú fonálként nyújtani a témát. Mint egy alagutat. Van, aki olajra gondol, más palagázra, megint más régi csaták utáni tömegsírokra, egyszóval mindenkinek megvan a maga verziója a múltról, a lábunk alatti rettenetesről. Így aztán kijelenthető, hogy gazdag történelme van a falunak. Ha meg nem, akkor teszünk róla.
Ebbe az egészbe kicsit belerondítottak a nyáron a régészek, akik egy egész hónapon át ástak, kutattak. Aztán pár hét múlva kijelentették, szerintük a monostor nem is a temetődombon volt, ahol a nevezetes beomlás történt a nyolcvanas években, hanem a váron belül, aminek a feltárását végezték. Jó, de akkor mi volt az omlás helyén? Mert valami ott is volt. Méghogy a történelem elmúlt és senkit sem érdekel. Az öreg bácsik és nénik most kénytelenek újrafogalmazni eddigi teóriáikat. Meg is teszik, a legújabb elbeszéléseikben, a régészekre való hivatkozással, már a várba helyezik ők is a monostort.
A vár falaiból néhány méternyi szakasz a napvilágra került. El is jönnek hűségesen a faluba vetődő turisták, szájtátó népek, hogy megnézzék a dicső múltat és a falakról kihányt rengeteg földet, kődarabot, amelyek között számos emberi csontot is találni. Sanyi bácsi bárkit útba igazít, hiszen ő naphosszat ott legelteti a tyúkjait. Azt mondja, muszáj őrizze őket, mert a környező bozótosból rájuk jár a róka. Ha meg éppen nem az, akkor a szomszédos asztalos műhely kutyái, merthogy azok naponta csak egyszer kapnak enni. A baromfik békésen szedegetik a gilisztákat a sok száz éves törmelékek és embercsontok közül.
Egyik a dicső múlt, másik a szelíden káráló jelen.
Fábián Tibor