Az olaszteleki származású, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, a houstoni MD Anderson Rákkutató Központban dolgozó Balázsi Gábor szerint, a koronavírus igenis létezik, az ellene hozott óvintézkedéseket pedig minden lazítás ellenére az eddigieknél is szigorúbban be kellene tartani!
A kutató a világhálón tett közzé egy levelet, melyben aggodalmát fejezi ki a járványellenes óvintézkedések lazítása, feloldása miatt.
„Erdővidék, Székelyföld, vigyázz! Biztos forrásból tudom, hogy a SARS–COV-2-koronavírus terjed a környéken. Aggódva láttam, hogy Románia megszűntette az óvintézkedéseket, miközben a fertőzések száma emelkedik. Még több aggodalommal olvasom, hogy ebből kifolyólag sokan úgy tekintik, hogy elmúlt a járvány, vagy talán nem is létezik”
– írja levelében.
Balázsi úgy véli, hogy azok, akik azt terjesztik, hogy a koronavírus nem létezik, vagy valamilyen összeesküvés áll mögötte, azok mind alávaló szélhámosok.
– A SARS–COV-2-koronavírus létezik, és a fertőzések világszinten is, és Székelyföldön is szaporodnak
– állítja tudósként és kutatóként.
Végül arra figyelmeztet, hogy a román állam „lazasága” ellenére, mi figyeljünk oda minél szigorúbban az óvintézkedésekre, kerüljük a csoportosulást, viseljünk maszkot, és amennyiben lehet, maradjunk továbbra is otthonainkban.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó