Fotó: wikipédia

A gyulafehérvári ítélőtábla első fokon elutasította az egykori kolozsvári leánynevelő intézet, a Marianum épületének visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak – közölte szerdán az egyház, amely a román legfelsőbb bíróságon fog fellebbezni az ítélet ellen.

A kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom kormányzója, Veres Stelian által aláírt közlemény emlékeztet, hogy a katolikus egyház által alapított volt leánynevelő intézetet befogadó épület visszaszolgáltatását tavaly augusztusban az illetékes román restitúciós bizottság tagadta meg, ezért fordult az egyház a bírósághoz.

Ez utóbbi határozatának indoklása egyelőre nem került nyilvánosságra.

A több létesítményt (elemi és polgári leányiskola, kereskedelmi iskola, leánygimnázium, tanítónőképző, tanárképző intézet, zeneiskola) összefogó oktatási intézmény jelentőségére utal, hogy Erdély legtávolabbi részeiről is érkeztek hallgatók. A Marianum az erdélyi magyarság egyik legfontosabb iskolája volt, amelyet a román állam az 1948. évi 176. rendelettel államosított.

Az épületet először a magyar tannyelvű Bolyai Egyetem, majd ennek megszüntetése után a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) használta, jelenleg a BBTE Bölcsészkara működik benne.

Az egyház szerint a Marianum bizonyítottan a római katolikus egyház által alapított, építtetett, finanszírozott, működtetett és vezetett intézmény volt, amely az egyház saját szervezetéhez tartozott, tulajdonosa a kolozsvári római katolikus egyházközség volt.

Az egyház szerint az épület visszaszolgáltatásának elutasítása ellentétes a jogállam és a vallásszabadság elveivel, és sérti a kisebbségi jogokat.

MTI