Erdély címererdély ma logó
február 23. csütörtök | Alfréd, Jávorka napja |1 EURO: 4,3602 RON | 100 HUF: 1,5138 RON | több
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted. (Gabriel García Márquez)
világ  
2012.01.28. | 11:04 Irán az európai olajexport leállításával fenyegetőzik


Szankciók ellen szankciókkal akar küzdeni Irán, amely a Nyugattal folyó erőpróba újabb lépéseként pénteken azzal fenyegetőzött, hogy a jövő héttől leállíthatja az Európába irányuló olajexportját.

Hoszein Ibrahimi, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke kijelentette, hogy a parlamentnek vasárnap jóvá kell hagynia azt a törvényt, amelynek értelmében leállítják az iráni kőolaj exportját Európába.

Az energiaügyi bizottság egyik tagja közölte, hogy az Európai Unióval ellentétben Irán nem fog késlekedni, hanem azonnal hatállyal leállítja a szállítást. „Ha a képviselők arra a következtetésre jutnak, hogy le kell állítani az Európába irányuló olajszállításokat, a parlament nem halogatja a lépést. Az európaiak biztosan meg fognak lepődni, és megértik, hogy mekkora hatalma van Iránnak" – mondta.

Hirdetés

Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn úgy döntöttek, hogy július 1-jéig késleltetett olajembargót vezetnek be Irán ellen. Az intézkedés értelmében azonnali tilalmat mondtak ki az iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket azonban csak egy bő öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondják fel.

Mahmúd Ahmadinezsád elnök csütörtöki kijelentését visszhangozva, miszerint az európaiak lesznek szankciós politikájuk vesztesei, a keményvonalas Ahmad Hatami ajatollah a teheráni egyetemen arról beszélt, hogy az európaiak azért késleltetik a szankciók bevezetését, mert „bajban vannak, küzdenek a válsággal". Az Ali Hamenei legfelsőbb vallási vezetőhöz közel álló Hatami megjegyzése arról tanúskodik, hogy Hamenei támogatja az exporttilalmat.

Az Európai Unió országai által vásárolt nyersolaj 25 százaléka származott Iránból 2011 harmadik negyedévében. Az iráni félnek nincs sok vesztenivalója, mert Kína, India és más országok világossá tették, hogy szívesen felszívják az iráni nyersolajat. Elemzők szerint mindez nem okoz fennakadást, mert Európának más arab kitermelők pótolják majd a hiányzó iráni olajat. Komoly gyakorlati nehézséget az okozhat, hogy gondoskodni kell a tartályhajók mozgásának és a finomítók tevékenységének átszervezéséről, mert napi 700 ezer hordó olaj átirányításáról van szó.

Eközben szombaton Teheránba érkezik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége, hogy megbeszélést folytasson az iráni vezetéssel a vitatott atomprogramról. A Herman Nackaerts vezette küldöttségnek két nyugati fegyverszakértő is tagja lesz, ami szokatlanul egyértelmű jelzése annak, hogy a delegáció a fő hangsúlyt arra helyezi, hogy információkat gyűjtsön az iráni atomprogram katonai vetületéről. Irán a kezdeti ellenkezés után belenyugodott abba, hogy a fegyverszakértők is tagjai lesznek a delegációnak.

Több névtelenül nyilatkozó nyugati diplomata közölte, hogy iráni tisztségviselők nyitottnak mutatkoztak minden téma megvitatására. A NAÜ-küldöttség vasárnaptól keddig tárgyal Iránban.

MTI  

MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Név:

Mennyi hét + nyolc ?



e.d írta (2012.02.05. 21:36:11)
hajrá irán

piszkapeti írta (2012.01.31. 14:53:03)
S.T.! Csak gratulalni tudok neked s csaladodnak.

S.T. írta (2012.01.31. 13:30:09)
Nem vagyok katolikus, keresztény vagyok piszkapeti és hitem alapja Isten Ígéje.
Hogy mit csinál a pápa az már rég nem érdekel, amit én és a családom csinálunk és mondunk AZ érdekel. Mércém Jézus Krisztus és nem a pápa határidőnaplója. Tőle és a Vatikántól ez én keresztény értékem nem függ egy cseppet sem.

S.T. írta (2012.01.31. 09:27:46)
Épp azért írtam azt, hogy nem az olajuk a fontos és meggyőződésemet és hitemet nem adnám se pénzért se ingyen. A hitet addig nem kell az olaj mellől kizárni, amig Irán egy iszlám köztársaság és legfőbb fője az Ayatollah.
Na de mindenki szabadon eldöntheti kit választ, nem ? :)

piszkapeti írta (2012.01.31. 09:25:33)
S.T.! Ma reggel a budapesti TV-ben hallottam, targyaltak a nagy korrupciorol a vatikanba. A te kereszteny ertekeidet a zsizsik ragcsaljak. A kereszteny ertek csak akkor ertek ha a mindenkori vatikan, a joszivuseget, a gondoskodast a szegenyekkel szembe, az anyagiassag mertekletes gyakorlasat es a ki allast az igazsagert, az igazsagossagert( a ki nem allas pl. Magyarorszagert, a csango misekert STB,STB. Ezektol es meg sok mastol fugg a te kereszteny erteked.

Dambuster írta (2012.01.31. 00:23:38)
Esté, Ahmadinezsádnak semmi szüksége az Ön keresztény hitére. Nem kell neki sem pénzért, sem ingyért. Nem ő, hanem a dekadens nyugat terjeszti azt a szellemet, ami aláássa sokak keresztény hitét. Egyébként itt nem a hitről, hanem az olajról volt szó...:))

S.T. írta (2012.01.30. 20:45:09)
Bátran bevállalom a kevesebb autókázást, ha értékrendszeremről van szó! Keresztény hitem NEM eladó!

zaveczki kunigunda írta (2012.01.29. 09:01:20)
ST, az iráni elnöknek igaza van. Neki is joga van megvédeni hazáját. Amerikának is csak az olaj kell.

piszkapeti írta (2012.01.29. 07:19:53)
S.T.! Halode te ket betu, AhmaMImedzsád-don kivul meg az iraniak is leteznek a kik az olaj exportbol elnek. Azt hiszed amerikanak szabad a vegtelensegig uralkodni a vilagunk folott? A mit amerikanak szabad az mindenkinek szabad ha van ra penze. Te is nekik dolgozol?

Báró Khi írta (2012.01.29. 06:11:29)
Ami pedig a cikk illusztrációját illeti, hát - enyhén szólva - hagy némi kívánnivalót maga után. Ide minimum tankhajó illik, nem egy kis furgon, kőolaj finomítóval a háttérben. Végül is a nyersolajról szól a mese.

Báró Khi írta (2012.01.29. 05:51:45)
Irán ide vagy oda, ha nem találjuk meg az alternatívát más energiahordozókra - elegendő mennyiségben - még mielőtt a világ kőolajtermelése felére csökken, na akkor lesz majd válság, hanyatlás, a civilizáció alkonya. Mad Max.

Dambuster írta (2012.01.29. 01:23:08)
Mintha nem Ahmadinezsád bőcsködözne. Nekem úgy tűnik, hogy az EU lőtt egy jó nagy öngólt. Esetleg majd Kína vagy az oroszok adják el az iráni olajat Európának, jó kis felárral természetesen. És ez csak az egyik lehetőség. A csökött eurokraták pedig majd ügyesen megmagyarázzák a népeiknek, hogy már megint miért kell a benzin árát növelni. De a végeredmény az lesz, hogy S.T. - sokakkal egyetemben - kevesebbet autózik majd:)

S.T. írta (2012.01.28. 22:09:30)
Na most bőcsködözzél te csökött AhmaMImedzsád.

gyergyó írta (2012.01.28. 16:01:27)
Hajrá Irán!
xxx!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mozaik
Néphagyomány Pályázat
Publicisztika Sport
Társmagyarság Turizmus
Világ Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:


Tükrözze híreinket
Legolvasottabb

Szavazás
Mekkora jelentőséggel bír az ön számára a cikkeink alatt levő hozzászólás-lehetőség, és az ott olvasható beírások?
Válaszlehetőségek
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Kérvény munkakönyv érvénytelenítésének jóváhagyására (amennyiben egy személy két munkakönyv tulajdonosa) (Cerere în vederea eliberării unei aprobări pentru anularea unui carnet de muncă (în situaţia în care o persoană deţine două carnete) - persoană juridică)
Éljen a jogával, használja!
Versek
Legfrissebb
Kukta

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény

Videótár

 Hol teleljünk?

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Linképítés: Katalógusbeküldés és erős linkek | Magyar SEO cég: SEOmarketing.ro | Keresőbarát honlapkészítés | Elistaria: Weboldalkészítés | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  rmdsz     horthy miklós és a zsidók     kovács péter     emnt     népszámlálás     sebestyén péter     bÖjte csaba     csángó     kovacs peter     vass levente     horthy     bernády     marosvÁsÁrhely     ortodox     emnp     autópálya     mogye     torda     acta     szőke mária  
Kulcsszófelhő

Ez az oldal 0.1679 másodperc alatt készült