Erdély címererdély ma logó
március 24. péntek | Gábor, Karina napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5552 RON | 100 HUF: 1,4719 RON | több
unió  
2016.03.21. | 14:45 Nehezen kivitelezhető az EU–török megállapodás

2102 1


Hatályba lépett vasárnap az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodás, amelynek értelmében visszaküldik Görögországból Törökországba azokat a bevándorlókat, akik nem kérnek menedéket vagy akiknek a kérelmét elutasítják. Az EU elkötelezte magát amellett, hogy minden visszaküldött bevándorlóért cserébe befogad egy szíriai menekültet a törökországi menekülttáborokból.

A határidő lejárta előtt megugrott a görög partokat ért migránsok száma: pénteken 670, szombaton pedig 1500 ember kelt át az Égei-tengeren a görögországi szigetek irányába. Görögország jelezte, hogy nem lesz képes azonnal érvényre juttatni a megállapodásban foglaltakat, hiszen az EU által Athénnak ígért 2300 biztonsági szakértő, migrációval foglalkozó hivatalnok és tolmács, aki részt vesz majd a regisztrálásban és a menekültstátus iránti kérelmek gyorsított elbírálásában, még nem érkezett meg. „Egy ilyen tervet nem lehet 24 órán belül átültetni a gyakorlatba” – közölte az AFP hírügynökséggel Jorgosz Kiricisz görög kormányzati szóvivő.

Az AFP szerint Németország és Franciaország hatszáz rendőrt és szakértőt küld, hogy segítsék görög kollégáikat. Angela Merkel német kancellár korábban azt mondta, az EU–török megállapodásban foglaltakat – vagyis a bevándorlók visszaküldését – valószínűleg csak április 4-től fogják tudni kivitelezni. Görögországban jelenleg mintegy 47 500 bevándorló tartózkodik, közülük 8200-an a görög szigeteken, 10 500-an pedig a macedón határnál létesített ideiglenes táborban. A görög közszolgálati rádió jelentése szerint a hét végén több ezer menekültet szállítottak a görögországi Pireusz kikötőjébe Leszbosz és Híosz szigetről.


Hirdetés

A görög hatóságok szerint a paktummal kapcsolatban számos nyitott kérdés van, különösen ami az újonnan érkezőkkel való bánásmódot illeti. Híosz, Leszbosz és Számosz szigetén újságíróknak arról beszéltek helyi tisztségviselők, hogy nem világos, ki fogja megakadályozni az embereket abban, hogy elhagyják a menekülttábort. Az sem egyértelmű, mi történik akkor, ha egy ötszáz vagy ezerfős tömeg nem lesz hajlandó felszállni az őket Törökországba visszaszállítani készülő hajó fedélzetére.
A török–görög és a balkáni migrációs útvonal lezárásával attól tart Olaszország, hogy partjainál ismét megnövekszik az embercsempészek által útnak indított hajók forgalma. Az olasz parti őrség szombaton közölte, hogy több mint 900 embert menekítettek ki a tengerből Szicíliánál. A líbiai hatóságok pedig bejelentették, többen életüket vesztették Líbia partjainál, s közel 600 embert menekítettek ki három süllyedő hajóból. Mindez azt jelenti, hogy ismét megnőhet az észak-afrikai országból Európába igyekvő migránsok száma. A római belügyminisztérium 200 ezer ember elindulásával számol a következő hónapokban. A La Repubblica olasz napilap szombaton azt írta, hogy a balkáni zárás „pofon Olaszországnak”.


Osztrák dicséret Orbán Viktornak

A magyar kerítés megépítése helyes döntés volt – jelentette ki Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár a Kurier című osztrák lap vasárnapi számának adott interjújában. – Orbán Viktor megfelelően kezelte a helyeztet, és sohasem mondta, hogy a menedékkérelmeket Magyarországon nem dolgozzák fel – mondta Mitterlehner. Egyúttal arra is kitért, hogy bár a menekültkérdésben megegyeznek álláspontjaik, azonban a magyar politikusnak nem minden nézetét osztja. Az alkancellár kifejtette: sok menekültnek még mindig az az elképzelése, hogy Németországba megy, azonban szerinte arra nincs joguk, hogy kiválasszák a számukra legmegfelelőbb országot. (MTI)




Kottász Zoltán
magyaridok.hu


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hat + tíz ?



Antal M. írta (2016.03.22. 17:46:15)
HÁBORUS BIZONYTALANSÁG./Mintha elmerülésbe került volna az AFRIKAI-Ázsiai világrész./ Ki üritenek ország részeket népekböl, Sziriát/Iordánia,Irak /stb...elfordult a Földgömb./
EZEK IGAZI NAGY NEHÉZSÉGEK././


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  rmdsz     kanyaró     bbte     háromkút iskola adomany     interjú     bán zsófia     jat     recept     térség fejlesztés     zászló     wass albert     wass albert felolvasás     autópálya     tőkés     nagyvarad     fehér-fekete fotók     colectiv     gyergyó, csík     szász jenő     tan  
Kulcsszófelhő