Erdély címererdély ma logó
augusztus 20. vasárnap | István napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5883 RON | 100 HUF: 1,5110 RON | több
2017.02.08. | 08:10 Szemléletváltást sürgetnek – Adóval a turizmusfejlesztésért

4107 0

A Kovászna megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint több mint 97 ezer turista fordult meg Háromszéken az elmúlt év során, illetve 520 ezernél több éjszakát töltöttek különböző szálláshelyeken, ami indokolttá tenné az idegenforgalmi adó bevezetését, hiszen az ebből befolyó összegből a helyi turizmus fejlesztését, népszerűsítését lehetne támogatni. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői közösen lépnek fel az idegenforgalmi fejlesztésekért.

A jelek szerint sikerül követni az elmúlt években tapasztalt irányt, a megszálló turisták száma évről évre növekszik a megyében, és lassan eléri a célként meghatározott százezres létszámot – értékelte a statisztikai adatokat Grüman Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke. Nem változott ugyanakkor a külföldi és belföldi turisták aránya, ez továbbra is tíz, illetve kilencven százalék megoszlást mutat. A céltelepüléseket illetően az első helyen tavaly is Kovászna városa állt, ide több mint 45 és fél ezer turista érkezett, második helyen Torja község áll (tulajdonképpen Bálványos és környéke) közel 18 ezer látogatóval, harmadik Sepsiszentgyörgy valamivel több, mint 13 ezer vendéggel. Az alelnök a kovásznai számmal kapcsolatosan hozzátette: itt még mindig jelen van az úgynevezett szociális turizmus, azaz az államilag támogatott gyógykezeltetési jegyekkel érkezők is belekerültek a statisztikába, de a fürdővárosban más jellegű idegenforgalom is jelen van, négycsillagos szállodák is megvetették a lábukat. Arra a kérdésre, hogy a szociális turizmussal élők hány százalékát teszik ki a Kovászna városba érkezőknek, nem rendelkeznek pontos adattal, de a teljes megyei vendégszámnak ez körülbelül a húsz százaléka lehet, ami nem egy számottevő arány. Torja és Sepsiszentgyörgy eddig is a preferenciák közé tartozott, ahogyan Kézdivásárhely is egyike volt az előkelő helyen álló turisztikai célpontoknak (tavaly több mint 6600-an fordultak meg a városban). A községek közül a már említett Torján kívül egyébként Bardoc községben volt látványos ugrás megfigyelhető, míg 2015-ben 678 szállásfoglaló turistát jegyeztek, addig tavaly ez a szám felugrott 1200 fölé. Grüman Róbert, valamint Édler András-György, a kamara elnöke véleménye szerint ennek oka az olaszteleki Daniel-kastély felkapottságában keresendő. Hasonló fejlesztésekre szükség lesz a továbbiakban, illetve a népszerűsítésre ezután is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Ennek kapcsán Grüman Róbert, valamint László Endre, a kamara alelnöke, idegenforgalmi szakember úgy véli ideje lenne, ha Kovászna példáját követve, a megye többi településén is bevezetnék az idegenforgalmi adót. Ezt kizárólag a turisták fizetnék be, a helyi önkormányzatok költségvetésébe kerülne, és a szállás árához viszonyítanák, vagy egy szimbolikus összeg lenne, mint jelenleg a fürdővárosban: éjszakánként egy lej. Ez az adónem egyébként más térségekben sikeresen működik, külföldön már bevett gyakorlat. Tekintve, hogy Háromszéken tavaly több, mint 520 ezer éjszakát (ami személyenként 5 éjszakát jelent nagyjából) töltöttek a megszálló turisták, ha ezt csak egy lejjel szoroznánk be, az 520 ezer lejt jelentene, amit az idegenforgalom fejlesztésére lehetne fordítani helyi szinten, az európai gyakorlat szerint elsősorban a népszerűsítésre. Érdeklődésünkre, hogy ez az összeg aránytalanul magas lenne egyes közigazgatási egységekben, másokban pedig elenyésző, Grüman Róbert, valamint László Endre rámutattak: tekintve, hogy a népszerűsítés terén egyre szorosabb az együttműködés a különböző intézmények között, egy egységes felhasználási stratégiát is ki lehet alakítani ezen a téren. László Endre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy már tárgyaltak az adónemről, de egyelőre több kifogás is felmerült például a behajtás körül, ezeket remélhetőleg sikerül rendezni. A fő gond az, hogy ez pár éve egy fakultatív adónem, és az önkormányzatoktól függ, hogy bevezetik-e vagy sem, és sokan nem akarnak többletmunkát vállalni. Az idegenforgalom egyébként továbbra is mintegy két százalékát teszi ki a megye gazdaságának, az ágazati vállalkozások 22 millió euró körüli forgalmat jegyeztek tavaly.

Ami 2017-et illeti, ez egyben a turizmus éve is Háromszéken, továbbra is érvényes, hogy szemléletváltásra van szükség, ami az idegenforgalmi szolgáltatásokat illeti, azaz csomagokban kell gondolkodni, helyspecifikus programokat nyújtva az idelátogatóknak. A cél, hogy minél hosszabb ideig itt lehessen tartani a turistákat, ehhez pedig emelt hozzáadott-értékkel kell az alapszolgáltatásokat ellátni. László Endre szerint emellett a szolgáltatások színvonalán is javítani kell, valamint az oktatást és továbbképzést is biztosítani kell. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola elindult ezen az úton, de bővíteni kell ezeknek a képzéseknek a körét – tette hozzá. László Endre szerint idéntől alapvető változtatásokat vezetnek be a népszerűsítés vonalán, egységesítik az arculatot – eddig mindenki a maga feje után is végezte ezt –, illetve a szakkiállításokon igyekeznek túllépni a nonprofit népszerűsítésen (így a közös Székelyföld stand a soron kívül következő Romexpo kiállításon új helyszínen, a legerősebb idegenforgalmi irodák között jelenik meg).
A népszerűsítés terén a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület több tervet is kidolgozott: a megyei turisztikai iroda megnyitása, az információs tanulmányutak folytatása bukaresti újságírókkal és bloggerekkel, egy megyei turisztikai applikáció kidolgozása, valamint budapesti, bukaresti kiállításokon és a hamarosan megrendezésre kerülő manchesteri Góbé Feszten való részvétel.

Nagy D. István
Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi tíz + kilenc ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  bayer     tan     ósánci     elhunyt     kántor lajos     kelemen     fehér-fekete fotók     mi nem ünnepelünk     szász jenő     interjú     egyesko nagyhagymas     gyergyó, csík     tőkés     háromkút iskola adomany     okos márton     az mpp közleménye     bán zsófia     autópálya     ojtoz     tojás  
Kulcsszófelhő