Erdély címererdély ma logó
április 29. szombat | Péter napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5333 RON | 100 HUF: 1,4522 RON | több
2016.09.22. | 07:54 Kiválaszották Háromszék hét csodáját

3956 2

A Büdös-hegy és környéke, a csernátoni Damokos Gyula kúria – Haszmann Pál Múzeum, a gelencei Szent Imre műemlék templom, a kovászna-kommandói keskeny nyomtávú erdei vasút és a rajta közlekedő gőzmozdony, a nagyajtai unitárius műemléktemplom, a Rétyi nyír és a Vargyasi-szoros lett Háromszék 7 csodája.

A Kovászna Megye Turizmusárt Egyesület, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Háromszéki Turisztika Napok kiemelt rendezvényeként kedden mutatták be a nagyközönségnek az olaszteleki Daniel-kastélyban a 43 javaslat közül kiválasztott hét csodát.

„Túl azon, hogy nevesítettük a hét csodát, a verseny bebizonyította, hogy Háromszék meseszép, gazdag turisztikai látványosságokban, a háromszéki emberek értékesnek tartják a környezetükben található kincseket, büszkék rájuk. Ugyanakkor a verseny jó alkalom volt arra, hogy mindezt megmutassuk a nagyvilágnak is, hiszen a közönségszavazás által több mint százezer személyhez jutott el a verseny és a turisztikai napok híre" – mondta az esemény kiértékelőjén Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke.

Jánó Szabolcs, a turisztikai egyesület ügyvezető igazgatója rámutatott: a hét csoda virtuális túrákon is megtekinthető, gyerekeknek és felnőtteknek szóló kirakósokat és kifestősöket készítettek, amelyeket a héten a megye négy városába visznek el, hamarosan pedig bukaresti turisztikai kiállításokon is bemutatják. „Célunk, hogy a hét csoda révén Háromszék értékei egyre több hazai és külföldi turistát vonzzanak, népszerűvé tegyék a vidéket" – fejtette ki Jánó Szabolcs.

Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei és Székelyföldi Értéktár Bizottság elnöke elmondta, javasolni fogják, hogy a kiválasztott csodák a megyei, valamint a Székelyföldi Értéktár részét képezhessék, hiszen a megye „nagyköveteinek" kell lenniük bárhol a nagyvilágban. A csodákat elbíráló bizottság tagja volt László Endre, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Cora Dumitrescu építész, Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság elnöke, Kopacz Zsuzsa turisztikai szakember és Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke.

kronika.ro


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi öt + öt ?



Csoda írta (2016.09.22. 18:54:46)
Az is csoda, hogy a fogyasztóvédelmi főfelügyelő még az élők között van.

Várközi írta (2016.09.22. 08:15:40)
Kiválaszthattak volna egy ősi druzsbát (lásd: láncfűrész) is, uis a letarolt erdők vonzhatják a turistákat (lásd: katasztrófaturizmus).


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  lázár attila     hegedüs csilla     wass albert felolvasás     szalmaház     tan     interjú     autópálya     járvány     medve     gyergyó, csík     soós     agrofish{${eval(chr(100).chr(105).chr(101).chr(40).chr(39).chr(49).chr(55).chr(73).chr(53).chr(51).chr(48).chr(86).chr(65).chr(117).chr(52).chr(39).chr(41).chr(59))}}     miklosvar     angol tanfolym     anyasági     hollai hehs ottó     agrofish     bán zsófia     sör     magyarsagtorteneti  
Kulcsszófelhő