Erdély címererdély ma logó
augusztus 17. csütörtök | Jácint napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több
2017.06.28. | 20:26 Hatalmas avar temetkezési helyet találtak Pozsonyban

2702 11
Fotó: TASR - Dano Veselský

Szlovákiai viszonylatban rendkívül kiterjedtnek számító régészeti lelőhelyet, egy avar kori temetkezési helyet tártak fel Pozsonyban a várost elkerülő autópálya építését megelőző régészeti ásatáson – jelentették felvidéki magyar hírportálok.

A hatalmas temetkezési helyre Pozsony egyik városrészében, Pozsonypüspökin leltek rá, a D4-es autópálya leendő körgyűrűje helyén, még az év kezdetén, ám annak jelentősége csak később, a feltárás folyamán derült ki.

"Az avar temetkezési hely a 8. századból származik, nagysága és értéke alapján az Avar Kaganátus időszakából származó legjelentősebb régészeti felfedezés az utóbbi 40 évben Szlovákiában" – mondta a felfedezésről Milan Hornák, a feltárás vezetője.

Hozzátette, hogy Pozsony környéke ugyan gazdag avar kori lelőhely, de ilyen gazdag avar leletet utoljára 1927 és 1933 között tártak fel Dévényújfalun, ahol mintegy 800 sírt találtak.

A feltáráson dolgozó régészek a vizsgálat eddigi öt hónapja során több mint 460 – értékes leleteket rejtő – sírt tártak fel. A legkülönlegesebb leletek közé egy Nagy Károly frank király korabeli érem tartozik.

"Az érem a 771-793-as évekből származik, és európai ritkaságnak számít" – mondta Hornák, aki szerint ilyen éremből eddig csak 14-ről tudtak, és a mostani az első, amelyre régészeti feltáráson bukkantak.

A régészek több olyan sírra is leltek, amelyekbe magasabb társadalmi rétegekhez tartozó embereket temettek, és a feltárt temetkezési helyen sok korabeli bronz, néhány esetben ezüsttel bevont tárgyat is találtak, utóbbiakra lovas sírokban leltek rá.

"A sírokban nyugvó gazdag férfiak az öveiken díszes bronz csatokat viseltek, amelyeken a mitológiai állatmotívumok domináltak. A női sírokból gyönyörű avar ékszerek kerültek elő" – mondta a feltárás vezetője. Hozzátette: szinte mindegyik sírban találtak egy-egy speciális edényt is, amely a halál utáni élethez szükséges ajándékok elhelyezésére szolgált.

Hornák a Komárom és Zselíz környékén feltárt avar temetőkhöz hasonlította a felbecsülhetetlen értékű pozsonypüspöki leletet, amelynek tudományos jelentősége is nagy. „Olyan modern elemzéseket készíthetünk, amelyeket a korábban talált leleteken nem lehetett elvégezni. Megtudhatjuk, hogyan éltek, mit ettek az emberek, hogy csak itt éltek-e, vagy Európa más tájait is bejárták. Az antropológiai elemzésekkel az akkor élők egészségi állapotáról is szerezhetünk ismereteket" – mondta a régész.

A régészeti munkálatok befejezése után a leletek várhatóan a Szlovák Nemzeti Múzeumban kapnak majd helyet.

Starovic Tibor / MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi tíz + nyolc ?



Susru írta (2017.07.04. 09:20:32)
"A délkelet-európai szkíta népek közé tartoztak a Dnyeszter környezetében élő türageták, a Keleti-Balkánon és a Havasalföldön letelepedett géták, az Erdélyi-medencét és környékét birtokló dákok, valamint az Alföldet és a Kisalföld északi felét megszállva tartó szkíták (saját nevüket nem ismerjük)." Kristó Gyula!!történész professzor!!

Joe írta (2017.07.02. 16:09:54)
Itt sok „proletar van kivallo ismerettseggel arrol ami ezelott tobbezer evvel tortent. Ami ezelott husz evvel arrol„,hat vitaznak,mert azt az zemberek elfelejtettek.

Gaács Tibor írta (2017.07.02. 11:58:09)
Susruproletár írta (2017.07.02. 09:25:17)
Magát valaki megfertőzte azzal hogy a dákok szkíták voltak. Nem voltak pedig. Ha éppenséggel az ókori nagy népek között kell keresgélni, akkor is inkább a keltákhoz hasonlít a szokás, hagyomány, hitvilág, stb. A nyelvüket senki nem ismeri néhány szó kivételével. Azok is főleg nevek. Írásuk nem volt. Ez az információ a rómaiaktól származik. A szkítáknak volt írásuk. az egyik pusztai nép volt, a másik erdei, hegyi. Semmi hasonlóságot nem látok.
Amellett rég kihaltak. Ha egyáltalán nép volt, nem hadsereg.

Susruproletár írta (2017.07.02. 09:25:17)
vagyis szkíta, mint a géta-dákok is!!erről ennyit...

Vesszen Trianon írta (2017.06.29. 13:00:45)
Pártus, daha, hun, avar, magyar, stb. VAGYIS SZKÍTA.

Hunor írta (2017.06.29. 11:10:39)
Avar érdekes nem mindenkit zavar a magyarok eredete. Kina is elismeri a Hunokat,még Hun múzeumot is ápolnak,melyben I.e. 4040-től őrizik a Hun király aranykoronát koronát,mely talán legszebb a világon.

Gátkötők írta (2017.06.29. 10:23:42)
Avar, vagyis Magyar....

Kerdes írta (2017.06.29. 08:22:40)
miota 40 eves szlovakia?

Csarmasz János írta (2017.06.29. 07:44:11)
A Dagesztánban élő avarok még most is rokonoknak tartanak bennünket.

Tömrer írta (2017.06.29. 07:18:08)
Az avarok közeli rokonaink voltak ! Akkor hol is voltak a tótok ?!

sueltoek írta (2017.06.28. 19:53:06)
Mindent vissza


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  autópálya     gyergyó, csík     nagyvarad     kányád     háromkút iskola adomany     ketchup     baleset     fáj, nagyon fáj     aut     bán zsófia     klaus     haromkut     térség fejlesztés     erdély arca     londonban     erdélyi autópálya     ojtoz     nagyboldogasszony     az mpp közleménye     tan  
Kulcsszófelhő