272
Január utolsó hétvégéjén nagyszabású nemzetközi vívóverseny helyszíne lesz Szatmárnémeti: a harmadik alkalommal megrendezendő Szatmár Kupa Nemzetközi Kadett Tőrverseny immár az európai körverseny részévé vált.
Ennek apropóján nyílt levéllel fordult a szervezőkhöz dr. Anca Pascu, a Román Vívószövetség elnöke, aki méltatta a szatmári vívóiskolát, amely olyan neveket adott a román sportnak, mint Stahl Katalin, Gyulai Jenei Ilona, Suzana és Ştefan Ardeleanu, Marcela Moldovan, Orosz Rozália, Monica Weber, Petru Kuki, Tóth István, Szepessy József és Bodóczy Miklós. A szövetség elnöke kiemelte, hogy Csiszár Ferenc, Lengyel Éva, File Attila, Langenbacher István, Şuta Dan, Simona Surducan, Maier Csilla, Nagy Lehel és Iszáki Arnold kezei között az utóbbi időben olyan tehetségek pallérozódtak, mint Stahl Krisztina, Simona Deac vagy Pop Adrian. Pascu méltatta továbbá a Csipler Sándor Vívótermet, amely „ egyike Románia kevés nemzetközi szintű vívótermeinek".
Ilyés Gyula polgármester, mint a versenyt támogató intézmény vezetője, kötelességének érezte, hogy megemlékezzen a tavaly elhunyt Stahl Katalinról, majd kiemelte, hogy a „rendezésre fordított áldozatot fölülmúlja a siker okozta elégedettség."
| Hirdetés |







