Erdély címererdély ma logó
augusztus 22. kedd | Menyhért, Mirjam napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5881 RON | 100 HUF: 1,5112 RON | több

Archívum
2008.08.23. | 17:56 Wass Albert és halálos ítélete

1892

Köztudottan Wass Albert Erdélyben a legolvasottabb magyar író és Magyarországon is dobogós. Népszerűsége egyeseket irritál. Vitatói azzal is érvelnek, hogy háborús bűnöst nem ildomos ünnepelni. Akkor, amikor Wass Albert fiainak felkérésére elvállaltam a román Népbíróság ítélete ellen benyújtandó perújítási kérelem ügyvédi képviseletét, magamban megfogalmaztam: ha az ügyirat áttanulmányozása és a beszerzendő újabb dokumentumok alátámasztják Wass Albert bűnösségét, visszaadom az ügyvédi meghatalmazást. Elveim, neveltetésem, családi hátterem következtében nem vállalhattam, nem vállalhatom el egy háborús bűnös szerecsenmosdatását; a magyarságnak (és hozzáfűzhetem, az emberiségnek) nincs szükséges hamis prófétákra.
Amikor a magyar hadsereg a második bécsi döntés után 1940. szeptemberében bevonult a visszacsatolt Észak-Erdélybe, a magyar többségű helyiségekben kitörő lelkesedéssel fogadták. Ami a magyaroknak örömöt, az a románoknak bánatot, dühöt jelentett. Ennek ismeretében a magyar honvédségnek parancsba adták azt, hogy határozottan le kell törni minden román ellenállást és három hónapra bevezették a katonai közigazgatást. A bevonulás során a magyar honvédség 16 helységben erőszakot alkalmazott. A legelső atrocitásra Szilágynagyfaluban (románul Nuşfalău) 1940. szeptember 7-én került sor, az utolsó kettőre pedig a Wass családhoz kötött Vasasszentgotthárdon (Sucutard) és Omboztelkén (Mureşenii de Câmpie), 1941. szeptember 23-án. A 16 helyszínen a magyar honvédség különböző egységei követték el az atrocitásokat, de teljesen eltérő körülmények között folyamodtak az erőszakhoz (volt olyan eset, hogy a templomtoronyból gépfegyverrel lőttek rájuk, ezt torolták meg). Vasasszentgotthárdon és Omboztelkén a rendelkezésünkre álló adatok szerint a magyar honvédséget senki sem támadta meg, az elkövetett gyilkosságokat nem lehet mentegetni.

A nyomozást a román hatóságok öt évvel később, 1945. nyarán indították el és a vádirat benyújtására 1946. február 25-én, a kolozsvári Népbíróság 1. sz. ítéletének kihirdetésére 16 nappal később, 1946. március 13-án került sor. Tehát 16 helyiségben elkövetett atrocitások tárgyalására, az idézésekre, védők kirendelésére, vádismertetésre, a vádlottak meghallgatására (64 személyt helyeztek vád alá), a tanúvallomásokra, a vádbeszédre, a védők beszédére, a bírák tanácskozására 16 nap elégséges volt. A koalíciós pártok által kijelölt „népbírák” tisztában voltak azzal, hogy a tényállást nem sikerült kideríteni, ezért csak olyan személyeket ítéltek halálra (köztük Wass Albertet és apját, Wass Endrét) akikről tudták, hogy nem tartózkodnak Észak-Erdélyben. (Itt jegyzem meg, hogy a honvédségi atrocitásokat 1940. szeptemberében Magyarország területén, magyar állampolgárságú honvédek követték el, tehát a klasszikus jog szerint bűncselekményeiket a magyar és nem a román népbíróságok kellett volna tárgyalják.) A nyomozati eljárás és a bírói szakasz során nem derítették ki öt halálraítélt magyar tisztnek és altisztnek a keresztnevét, megelégedtek azzal, hogy például Polgár szakaszvezetőt halálra ítélték a vasasszentgotthárdi gyilkosságokért. Holott biztos, ezzel a névvel jó néhány ártatlan polgár is életével lakolhatott volna a perrendtartás áthágásával meghozott slendrián ítélet következtében. E bevezető után rátérek a vasasszentgotthárdi és omboztelki atrocitások bemutatására.

1941. szeptember 23-án hat személyt (négy románt, Caţi Ioant, Moldovan Iosifot, Mărgineanu Petrut és Mureşan Mărioarat, és két magyar zsidó lányt, Mihály Esztert és Mihály Rozáliát) őrizetbe vett a magyar csendőrség. Közülük két személyt, Mărgineanu Petrut és nevelt lányát, Mureşan Mărioarat néhány óra múlva elengedtek, négy személyt az ítélet szerint átkísértek a cegei Schilling kastélyba. Az indokolás szerint a következő nap hajnalán kivégezték őket. Rosenberg Jakab (Iacob), a falu zsidó boltosa 1945. augusztus 11-én a nyomozati eljárás során azt vallotta, hogy sógornőinek, Mihály Eszternek és Mihály Rozáliának letartóztatására „azért került sor a szentgotthárdi Wass Endre gróf közbenjárására, mivel azt hitték, kommunista érzelműek”. Ha készpénznek vesszük Rosenberg Jakab nyilatkozatát, aki értelemszerűen nem lehetett jelen a csendőrök és Wass Endre állítólagos megbeszélésén, a letartóztatáshoz való esetleges hozzájárulást akkor sem tekinthetjük gyilkosságra való felbujtásnak – t.i. ezért a bűncselekményért rótta ki a Népbíróság a két Wass halálos büntetését. A gyilkosságokra való állítólagos felbújtást azzal találta bizonyítottnak a Népbíróság, hogy egyetlen szemtanú (Rotaru Axente) állítása szerint Wass Endre és második felesége, Mansberg Izabella a gyilkosságok előtti este átkocsikázott Vasasszentgotthárdról a cegei Schilling kastélyba, ahová a magyar tisztikart beszállásolták. (A négy személy kivégzésére az ítélet szerint másnap hajnalban került sor). Egyetlen bizonyíték sincs azzal kapcsolatban, hogy Wass Endre és felesége miről is beszélt a magyar honvédség tisztjeivel. Természetesen a kivégzést a helybéliek közül senki sem látta, így időpontját sem lehetett tisztázni. Mivel csak Wass Endre utazott át Vasasszentgotthárdra, Wass Albert még abban az esetben sem lehetett volna felbujtó, ha történetesen a két román és a két magyar zsidó sorsáról a cegei kastélyban, Wass Endréék látogatása során született volna döntés. Ha a népbírósági ítéletben rögzített tényállas szerint született meg a kivégzési parancs, akkor a parancskiadót, a nyíregyházi tizenkilencesek parancsnokát kellett volna vád alá helyezni és halálra ítélni. Az eljárás során viszont ennek a parancsnoknak, akit a tanúk csak „kövér ezredes”-ként emlegettek még a nevét sem derítették ki és így megúszta az egészet. Helyette Pakucs hadnagyot (akinek az eljárási előírások mellőzésével a keresztnevét nem derítették ki) mint a gyilkos parancs kiadóját távollétében halálra ítélték, noha az esetleges kivégzési parancsot csak a kövér parancsnok adhatta volna ki, nem pedig a halálra ítélt hadnagyocska.
A perújítási eljárást egy 1941. márciusi román titkosszolgálati jelentésre alapoztuk, amelyik Wass Endrét jelölte meg egyedüli felbujtóként. Ez a jelentés megerősítette a cegei átkocsikázás egyetlen szemtanújának, Rotaru Axintének a vallomását, aki mindvégig határozottan állította, hogy csak Wass Endre és második felesége, Mansberg Izabella utaztak át a vasasszentgotthárdi kastélyba. A perújítási eljárás során becsatolásra került 1940. október 5-én, tehát 15 nappal a szentgotthárdi gyilkosságok után szerkesztett csendőrségi jelentés, amelynek valóságtartalmát nem kérdőjelezte meg a perújítási kérelmet mégis elutasító kolozsvári Táblabíróság. A cegei csendőrőrs a kékesi honvédparancsnokságnak azt jelentette, hogy a Szentgotthárdon letartóztatott négy személyt átadták a magyar honvédség 11-es regimentje „K” osztagának. A négy letartóztatott Cege község határában szökést kísérelt meg, felszólításra nem állt meg, ezért „fegyverhasználatra került sor”.
Ebből az iratból, amellyel Mărgineanu Petru magyarellenes román internálását javasolják, kiderül az, hogy négy áldozatot nem a Wass Endre és Wass Albert által állítólag „felbújtatott” nyíregyházi 19-esek, hanem a 11-esek lőtték le! Igencsak releváns az is, hogy szeptember 23-án a késöbbi négy halásos áldozattal együtt letartóztatott Mărgineanu Petrut annak ellenére szabadlábra helyezték, hogy ő volt az, aki a román hadsereg visszavonulásakor kiraboltatta a Wass család istállóját. Joggal kérdezhetjük: mennyire életszerű az, hogy a két Wass négy személy legyilkolására felbujtott, de megkíméltette az őket kiraboltató, letartóztatásban lévő volt polgármester, Mărgineanu Petru életét!?

A felsorolt érveket a kolozsvári Táblabíróság 2008. március 10-i 35. ítéletében az alábbi indokolással söpörte le az asztalról: „Mărgineanu Petrut szabadlábra helyezték, a többieket a magyar hadsereg járőre kísérte, Cege község határában megpróbáltak megszökni, nem álltak meg, a tűzfegyverhasználat következtében elvesztették életüket; megállapítható, hogy ez az irat (vagyis az általam az előbbiekben hivatkozott csendőrségi jelentés) nem vonatkozik egy, a bírósági tanács által nem ismert helyzetre, hanem megegyezik az általunk rögzített tényállással és indokolással. Az a tény, hogy a honvédségi járőr száma nem egyezik (az ítéletben foglaltakkal), nem bizonyítja az elítélt ártatlanságát”. (Ismétlem, 1946-ban szó sem volt arról, hogy szökés közben lőtték le a négy áldozatot, hiszen ez a tényállás teljes mértékben kizárta volna a két Wass felbujtói szerepét.)
Sajnálom, hogy a kolozsvári Táblabíróság ilyen suta és önellentmondó indokolással élt, ahelyett, hogy elvileg helybenhagyta volna a perújítási kérelmet. Jogilag akkor járt volna el helyesen – amennyiben mégis kételyei voltak a csendőrségi jelentés korrektségét illetően –, ha a perújítási kérelem elvi jóváhagyása után lefolytatja a bizonyítási eljárást. Ennek során tisztázhatta volna azt, hogy a népbírósági ítéletben rögzített tényállást teljes mértékben megcáfoló csendőrségi jelentés az igazságot tükrözte, vagy pedig ködösített. Meggyőződésem szerint a nyomozati eljárást levezető és a vádiratot megszerkesztő neves büntető jogász, Grigore Râpeanu, a bukaresti egyetem jogi karának későbbi dékánja, a büntetőjog tanszékvezetője is (volt professzorom) tisztában volt azzal, hogy sem Wass Endre, sem Wass Albert nem volt felbujtója a vasasszentgotthárdi gyilkosságoknak. Állításomat azzal támasztom alá, hogy a szentgotthárdi Schilling-kastélyba férjével, Wass Endrével átkocsikázó Wassné Mansberg Izabellát a nyomozati eljárás során ügyészként kihallgatta, majd néhány napos előzetes letartóztatás után szabadlábra helyezte. Ha a Schilling-kastélyban tényleg sor került volna a honvédségi tisztikar felbujtására, a jelenlévő feleség társtettesként kellett volna feleljen, vagyis őt is halálra kellett volna ítéltetni.
Bojor Andrei görög katolikus pap családjának és társaiknak omboztelki legyilkolása ha lehet, még kacifántosabb módon került elbírálásra.
A vádirat szerint a gyilkos parancsot kiadó Csordás Gergely hadnagyot Körösi József (Iosif) omboztelki lakos, későbbi polgármester bujtotta fel. Körösi előzetes letartóztatásban volt és az eljárás során csak nagy nehezen ismerte el egy szembesítéskor, hogy ő volt Csordás hadnagy tolmácsa. Ilyen körülmények között Körösit mint tolmácsot – nagyon helyesen – a Népbíróság felmentette, és helyette e cselekményekért a vád alá nem is helyezett Wass Albertet ítélte – gyilkosságra való felbujtásért – halálra, gondolom, abból kiindulva, hogy halálos ítéletet úgyis csak egyszer lehet végrehajtani. A perújítási kérelemhez csatolt román titkosszolgálati jelentés szerint az omboztelki gyilkosságok felbujtói Körösi („Coroşi”) és a szávai Szakács Alexandru (Sándor) voltak. Körösit valóban felmentette a Népbíróság, de Szakácsot csak tanúként hallgatták ki. 1945. augusztus 27-én azt vallotta, hogy „Körösi József omboztelki polgármester azt mondta nekem, hogy Csordás hadnagy, aki a falu honvédségi parancsnoka volt, meg akarta bosszulni azt, hogy szüleit az első világháborúban, 1918-ban a román csapatok megölték, így én megértettem azt, hogy Csordás hadnagy parancsolta meg az áldozatok legyilkolását.” Fuia Alexandru, a község volt román polgármestere pedig azt vallotta, hogy „Csordás hadnagy magyarul azt mondta nekem – Körösi fordított –, hogy meg akarta öletni a község valamennyi románját, de megelégedett a pappal”. Nyilvánvalóan ezeknek a tanúvallomásoknak a következtében mentették fel Körösi Józsefet – de azt még senki sem magyarázta meg, hogy ezeknek a tanúvallomásoknak az ismeretében miért kellett valaki Csordás hadnagyot a gyilkosságokra felbujtassa, hiszen ő – eléggé el nem ítélhető módon – ártatlan román civileken torolta meg a román hadsereg 1918-as gyilkosságait.
A kolozsvári Táblabíróság a következő bizarr és a tényeket figyelmen kívül hagyó indokolással utasította el a Wass Albert ártatlanságát hangoztató perújítási kérést: „Az omboztelki civil lakosság nyilatkozatai nem jelentenek új tényt, amelyeket nem ismert a népbírósági tanács, hiszen pont ezeknek az omboztelki közösségi nyilatkozatoknak az alapján állapították meg nevezett Szakács bűnösségét és rendelték el Körösi Iosif felmentését.” Csak annyi a bibi, hogy nem Szakácsot, hanem Wass Albertet ítélték el, méghozzá halálra és ártatlanul.
Wass Albertet amerikai emigrációs politikai tevékenysége miatt a Ceauşescu-rendszer halálos ellenségként kezelte. Életére törtek és mindenáron el akarták érni a kiadatását. Jellemző módon, népbírósági dossziéját a hírhedt Securitate (mai nevén: SRI) irattárában őrzik és nem a bírósági irattárban. Ez a tény és a megalapozott perújítási kérelem elutasítása arra utal, hogy Romániában (is) élnek a régi reflexek, a múlt rendszer káderei még mindig jelentős befolyással rendelkeznek.
Dr. Kincses Előd
ügyvéd

Az író amerikai száműzetésben, Szeleczky Zita oldalán

Reggeli Újság


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  mese a madárijesztőről     tan     gyapju     mező     benczi     autópálya     mi nem ünnepelünk     iasi-i     börze     háromkút iskola adomany     térség fejlesztés     berkenye     telefonkönyv     mi nem ünnep     fehér-fekete fotók     interjú     tojás     gyergyó, csík     budapesti székely kör     bán zsófia  
Kulcsszófelhő