Erdély címererdély ma logó
augusztus 22. kedd | Menyhért, Mirjam napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5867 RON | 100 HUF: 1,5095 RON | több

Archívum
2016.07.19. | 08:05 Miért forog a sírjában Iancu?

5858 5

Éppen témát kerestem egy „aktuálishoz”. Ezért aztán végigolvastam legalább kéttucatnyi hazai és külföldi lapot, végigzongoráztam az interneten fellelhető összes időszerű politikai hírt, és már-már egyfajta filozofálásba kezdtem volna az államelnök ismét aktuálissá vált extra költekezéséről vagy arról, hogy a parlament a vakáció idejére több mint háromszázezer euróra vásárolt fűnyírót és kerti szerszámot, netán arról, hogy egyesek – kísértetiesen idézve a ‘90-es évek hangulatát – ismét kongatják a vészharangot, hogy „eladták az országot”, vagy a mindig időszerű, a hatalom legmagasabb berkeiben virágzó korrupcióról, amikor egy helyi, szolidaritásra szólító „felhíváson” akadt meg a szemem.

A felhívás aláírói a helyi Avram Iancu, illetve az Alexandru Papiu Ilarian elnevezésű román kulturális egyesületek, amelyek rettenetesen „aggódnak” a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium sorsa miatt, amelynek a működését – szerintük – konfliktusok sora akadályozza.

Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni, hogy kitaláljuk, az áldatlan helyzet oka az, hogy az épületet „csalárd” módon visszaszolgáltatták az „úgynevezett”, és a fentebb említett kulturális egyesületek szerint törvénytelenül megalakult Római Katolikus Státusnak, illetve az, hogy létrehozták – minő botrány! – a katolikus gimnáziumot egyes „aljas, áruló, fafejű” és hasonló jelzőkkel illetett románok és „nemtörődöm” illetékes intézmények.

De ugyanolyan árulóknak nevezik a megye román politikusait, akik „önös érdekből feláldozzák Erdélyt”. Amit ha Avram Iancu és Papiu Ilarian megtudna, bizonyára forognának a sírjukban, mert nem hinnék el, hogy árulókká váltak azok közül egyesek, akikért az életüket áldozták a történelem nehéz pillanataiban. „Nem ezért harcolt egész életében a két nagy román hazafi” – állítják az aláírók. Ezért aztán „szívből jövő” felhívással fordulnak az összes (hazafias érzelmű) román alapítványhoz, kulturális és egyéb egyesülethez, ne hagyják tovább a románok „megalázását”, mert véleményük szerint ezzel a „természetellenes helyzettel” – értsd: a magyar nyelvű gimnázium létrehozásával – „újra fellángolhat az etnikai gyűlölet, intolerancia és sovinizmus”. Végül megfenyegetik a politikusokat, hogy a lépéseik függvényében kapják vagy nem kapják majd az őszi parlamenti választásokon a szavazatokat.

Felesleges lenne bármiféle kommentárt hozzáfűzni. A „felhívás” magáért beszél. Annyit azonban hozzátehetünk: nem tudjuk, hogy Iancu vagy Papiu forog-e a sírjában, de Ceauşescu, ha véletlenül feltámadna, nyugodtan feküdne vissza a sírjába, mert a magyarellenes gyűlölet magja, amit buzgón hintett „uralkodása” alatt, igencsak termő talajra talált. Több mint negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig szép számmal akadnak, akik fáradságot nem kímélve naponta próbálják elültetni és szítani az egyszerű emberek szívében a gyűlöletet.

Mózes Edith
e-nepujsag.ro


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

Europai. írta (2016-07-20 16:54:19)
Sokat törtem és töröm a fejem,hogy ez az erdélyi románság miért nem foglalkozik a saját dolgaival,mert nem hiszem,hogy nincsen,akármerre fordul az érdeklődésem mindig azzal találom szembe magam,hogy az un.kulturális egyesületek vagy pártok,akár a híres Dan Tanase társasága mindig azzal van elfoglalva,hogy mit nem szabadna csinálni a magyarokkal.Jó lenne végre leszállni rólunk.

Bulibumba írta (2016-07-20 11:31:00)
megtudná valaki mondani, hogy abban az idöben mekora osztrák császári nyugdijban részesült abraham janko osztrák ügynök és melyik kocsmákban itta hösi halálra magát ?

-Hívő- írta (2016-07-19 17:56:37)
Kérem világosítson fel egy szakértő a következő kérdésről: Nem lehetne valamilyen formában visszaperelni a volt kadét iskolát a mai vásárhelyi és gyógyszerészeti egyetem épületét úgy ahogy más ingatlanokat isM

Janos írta (2016-07-19 10:04:08)
Meg azok beszelnek akik soviniszta,tomeg gyilkosrol elnevezett bandaba tomorulnek,es azt az epulet egyuttest akarjak magukenek amit az oshonos magyarsag epitett,azok az emberek kellene forogjanak sirjukban akik aldozatos munkaval epitettek, Avram Ianku,Lemeni,Axente es meg lehetne sorolni a hazugsagbol,gyilkossagrol tudnanak beszelni,ezek az egyesuletek okosabbak lennenek ha halgatnanak.

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  fehér-fekete fotók     gyergyó, csík     iasiüi     tan     berkenye     bán zsófia     tojás     iaşi     nagyvarad     mi nem ünnepelünk     mese a madárijesztő     tőkés     háromkút iskola adomany     iasi-i     mese a madárijesztőről     térség fejlesztés     csángóföld     interjú     budapesti székely kör     börze  
Kulcsszófelhő