640
1A folyamatosan változó választási szabályok dzsungelében érdemes lenne áttekinteni, hogy milyen következmények- kel járhat a mi szempontunkból az egyfordulós választási rendszer bevezetése, a különféle küszöbök eltörlése, illetve a kisebbségeknek ígért kedvezmények.
A helyhatósági választásokon egy polgármester- és egy megyei tanácselnök-jelöltre, valamint egy-egy párt városi és megyei tanácsosi listájára (vagy esetleges független tanácsosjelöltre) adhatjuk a voksunkat. A legtöbb szavazatot megszerző jelölt lesz a polgármester, illetve a tanácselnök, az önkormányzati képviselőtestületbe pedig azok a pártok (jelöltek) kerülnek be, akik legalább egy mandátumnyi szavazatot gyűjtenek össze. A három magyar párt indulásából az a hátrány származhat, hogy a mandátumban nem realizálódott szavazatok nem adódnak össze, tehát így egy vagy két magyar jelölttel kevesebben juthatnak a tanácsba, mint abban az esetben, hogyha ugyanolyan számban egy közös listára adnánk szavazatainkat. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy a politikai sokszínűség akár növelheti a magyarok szavazókedvét, a több párt indulása a magyar tanácsosi mandátumok számának a gyarapodását is eredményezheti.
A polgármesteri és tanácselnöki tisztségért folyó harcban nem osztanak érdemdiplomákat, csak az számít, hogy ki lesz az első. Hiába szerepel kitűnően valaki a kampányban, ha nincs az első két „főesélyes” között, nagy valószínűséggel aránytalanul alulmarad a megmérettetésben, mert a választók racionális okokból a „győzni tudók” valamelyikére fog szavazni.
| Hirdetés |







