Erdély címererdély ma logó
május 19. vasárnap | Ivó napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,3395 RON | 100 HUF: 1,4877 RON | több

Archívum
2012.05.14. | 21:09 Tisztesség

444

Két kijelölt miniszterétől mondott le Victor Ponta még kormánya hivatalos beiktatása előtt. Etikai problémák miatt.

Tisztesség és etika terén – ezek bajnokának nevezte csapatát Ponta – az USL-s kormány az embercsere után sem remekel. Ioan Mang tanügyminiszter ellen komoly gyanú vetődött fel plágium ügyben. Ponta vonakodik meneszteni malomkővé vált miniszterét, amíg a Román Akadémia el nem dönti, valóban plágiumról van-e szó, vagy alaptalan a vád. Tavaly határozottabb volt, amikor az Európai Szocialisták erős nyomására kizárta a PSD-ből a korrupciós gyanúba keveredett Adrian Severin EP-képviselőt. Az európai szocialisták is kizárták soraikból már rögtön a gyanú pillanatában, jóval az ügy végső kivizsgálása előtt. Mert már a gyanú is árnyékot vet a tisztességre. A tanügy, a fiatal nemzedék oktatásának első számú vezetője esetében ez hatványozottan érvényes.

Érdekes módon, a béremelés-követelésnél oly hangos tanügyi-szakszervezetek hallgatnak a komoly etikai kérdésben.

Hirdetés

A Mang plágiuma körüli zűrben eltörpül Mircea Diaconu kulturális miniszter körüli összeférhetetlenségi kérdőjel – az egyik bukaresti színház igazgatójaként feleségét alkalmazta rendezőnek, hiányos szakképzettsége ellenére.

Kérdéses az is, hogyan védi meg Daniel Constantin, a „legtisztességesebb kormány” PC-s földművelési minisztere az állam érdekeit Dan Voiculescuval szemben? Az agrártárca szerint utóbbi cégei 60 millió euróval károsították meg az államot, s az ügyben folyó perben éppen az a Daniel Constantin képviseli a földművelési minisztériumot, aki 300 000 eurót kapott kölcsön Voiculescutól!

Az sem világos, hogyan viszonyul Titus Corlăţean igazságügyi miniszter az igazságügy függetlenségéhez, miután nemrég még a Năstase korrupciós ügyeit vizsgáló ügyészek letartóztatását említette? Még ha utólag szerencsétlen fogalmazásnak nevezte is korábbi kijelentését.

Meglehetősen sok etikai kérdés vetődik fel a „legtisztességesebb” kormánnyal kapcsolatosan ilyen rövid idő alatt.

Chirmiciu András
nyugatijelen.com


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  markó     gocz elvira     mogye     daradics     lakó péterfi tünde     emil boc     rmdsz     politikai prostituáltak pedofiliája     borboly     autópálya     erdély tv     sebestyen peter     polgári     olaj     történetek a valóság határán     csángó rádió     tőkés l     figula     időjárás     média  
Kulcsszófelhő