2012.04.22. | 10:48 Hová sietsz emberke?

---

Mindegyre felteszem ezt a kérdést, gondolván, hogy nem sértek meg vele senkit, hiszen csak becézgetni próbálok és nem kicsinyíteni, óvni és nem sértegetni, ami sajnos nagyon nehéz ebben a túl érzékeny és túl sértődős világban. Manapság jobban kell vigyázni egy jóindulatú tanácsra, mint két rosszindulatúra, mert az érdektelen segítőkészség mögött azonnal a rosszindulatot vélik felfedezni, míg a cukormázba tálalt mérgező nyalánkságot úgy bekapják az emberek, mint a pisztráng a műlegyet és úgy is járnak vele. Teszik mindezt annak ellenére, hogy tudják mennyire ártalmas a cukor, akár kevés van belőle, akár sok.

Visszatérve a sietésre, mert ez lenne a téma és még a végén elcsatangolnak gondolataim, ha nem sietek összeszedni őket és esszét írok jegyzet helyett.
Az üzletember szindróma volt az ami kiváltotta belőlem az írhatnékot e témában, miután egy idő óta mindegyre csak azt veszem észre, hogy nincs kivel egy épkézláb párbeszédet folytatni élőben, annyira siet mindenki elfoglalni magát valamivel, ha nincs más akkor egy teljesen fölösleges telefonbeszélgetéssel.

Teszik az emberek mindezt annak ellenére, hogy tudják a sok mobil beszélgetés károsítja az agyat, igaz mit csináljon szegény fejük, ha már a telefontársaságok annyi percet adnak, amit majdnem képtelenség lebeszélni, ezért sietni kell, nehogy kárba vesszenek a drága percek. Mert olcsó percet nem lehet venni, ami olcsó az olyan kevés, hogy a legelső saroknál már el is fogyott, ami meg drága az olyan sok, hogy mindenkiből üzletembert csinál, kiváltva ezt a szindrómát.

Hirdetés

Meglehet van akit nem zavar, de engem nagyon bosszant, amikor találkozok egy ismerőssel, váltunk néhány szót és máris felcsendül az első követelőző dallam, így hárman beszélgetünk, ami ugyebár már nem párbeszéd. Otthonról hívják és tudatják, hogy siettében elfelejtette lehúzni a WC-t, ami nagyon kellemetlen az otthon maradottaknak, mert nem tudták, hogy görény költözött-e a lakásba, vagy szkunksz ...stb. Ha nem hívják akkor ő hív, tudatva az otthoniakkal, hogy vigyázzanak, mert a reggel sietett és elfelejtette lehúzni a klotyót, de még papírt se tudott használni, mert elfogyott...stb. Én meg álldogálok, amíg el nem ér a hasmenés a sok szóforgatástól és némán integetve lelépek, nehogy megzavarjam a fontos tárgyalást.

Igen ám, de egy kívülálló nem így látja, mert az egy elfoglalt, tárgyaló üzletembert lát, aki mellett ott ácsorog egy nyavalyás, nem tudva melyik lábára álljon. (bosszúságában) Erre megy ki a játék, mindenki borzasztóan fontosnak akar tűnni, a nagy sietséggel annyira elfoglalja magát, hogy a végén szindrómát kap tőle, ami nem vírus, de ragályos.

Vicces a Pató Pál úr esete, de szerintem röhögni való, ami most végbemegy és alkalomadtán egy-két könnycsepp is kicsordulhat, ha nagyon ráz a görcs.
Mi veszi rá az embereket arra, hogy mindig olyanoknak bizonyítsanak, akiket úgysem érdekli ez, eltávolítva azokat, akiket érdekelne ismerősöket, barátokat sőt rokonokat is, mindig sietve, maga se tudva, hogy hová.

Hova sietsz hát emberke, ha egyszer nem kerget a tatár!

Forrai István