Archívum2010.09.03 | 13:19 Tényleg az Erdély.ma a legjobb? – Megvan a verseny győztese!
Augusztus elején egy versenyt hirdettünk meg az Erdély.ma véleményezésével kapcsolatban. A kiírás szerint méltatni kellett a portált, de kritizálni is lehetett, természetesen, és az írást az erdely.ma doméniumon kívüli helyre kellett feltenni. A versenyre öten neveztek be, a győztes pedig Csiki Árpád egyetemi hallgató lett. Az alábbiakban az ő írása olvasható.
Tényleg az Erdély.ma a legjobb?
Felgyorsult társadalmunkban egyre fontosabb, hogy az új információk időben eljussanak hozzánk. Különféle hírportálok, magán kezdeményezések, blogok jelennek meg nap mint nap. Az Erdély.ma is így jelenhetett meg annak idején – rögtön hozzá is tehetem azért, mert szükség volt rá. A számtalan hírportál közül gyorsan közkedveltté vált.
Általában a különféle sajtóorgánumokat, internetes hírportálokat előre meghatározott céllal hozzák létre – legtöbbször politikai szervezetek (erdélyi szinten is lehet válogatni belőlük).
Az Erdély.mán az tetszett ideáig a legjobban, hogy nem tapasztaltam ezt a hátulról irányítottságot, pártpolitikai pénzen megvett jelleget. Olyan dolgokról olvashatok rajta, ami a kultúra körébe tartozik. Érdekes, hogy manapság még egyáltalán egy honlap fel meri vállalni azt, hogy ő a konzervatív értékeket helyezi előtérbe, és nem azt, amit a „művelt nyugat” felénk sugároz. Vonjunk ilyenkor párhuzamot a talán legolvasottabb transindex.ro honlappal. Ott egy hatalmas méretű szerkesztői apparátus ontja a híreket, tukmálja ránk az újabbnál újabb vacak agyszüleményeket, próbálja belénk magyarázni, hogy mi ma a trend. Ezzel szemben az Erdély.ma felvállalja azt, hogy néphagyományról, életmódról, kis székely régiónk ügyes-bajos dolgairól tudósítson.
Persze, vannak az Erdély.mának is hiányosságai. Sokan azt vetik fel, hogy összeollózott híradások, máshol már megjelent vagy leadott riportokat közöl – kényelmesen, kevés emberrel a háttérben éri el ugyanazt a látogatottságot, mint más honlapok óriás ráfordítással. Na és? Ha egy helyen megtalálom azt, ami érdekel engem, nem kell magamnak ötven internetes oldalt végigböngésznem ahhoz, hogy kiszelektáljam az érdekes híreket, akkor az Erdély.mában épp ez a legjobb.
Kifejthetem véleményemet szinte minden cikk kapcsán – persze ha van véleményem. Igaz, hogy ezt moderátorok a háttérből ellenőrzik, így a hozzászólás csak bizonyos időközönként jelenhet meg és nem rögtön. Árnyoldala az, hogy várni kell arra, ha netán válasz érkezik rá, jó benne viszont, hogy nem teszik az olvasók a hírportált egyfajta szemétdombbá.
Számos érdekesség fellelhető, ami széles olvasói réteget eredményez: az Erdélybe látogatni vágyók fényképeket nézegethetnek rajta, háziasszonyok recepteket olvashatnak, erdélyi rádiók gyűjteményét találjuk meg rajta, fórumozási lehetőséget kínál fel.
Amiért én rendszeresen olvasom az Erdely.mát az az, hogy tart egy bizonyos eléggé magasra állított mércét: nem közöl bulvár anyagokat, a reklámok sincsenek túlzásban, gyorsan és megbízhatóan informál. Felvállal olyan kezdeményezéseket, amiket már a politikusok is csak kampány célokra használnak: autonómia-törekvés, székely zászló, magyar oktatás, nyelvhasználat.
Egy portál sem lehet tökéletes és minden igényt kielégítő. De törekednie kell rá. Lehetne még újabb fejlesztéseket is alkalmazni. Javaslom például egy olyan adatbank létrehozását a honlapon, ami erdélyi nagyjainkat hivatott bemutatni. Van bőven olyan írónk, költőnk, építészünk, polihisztorunk, akire méltán büszkék lehetünk.
Jó lenne a jövőben bővíteni, javítani, az Erdély.mán elsődlegesen megjelentetni írásokat (publicisztikai, irodalmi, történelmi tematikájú). A sok okoskodó hozzászólónak is lehetőséget lehetne adni, hogy saját írásokat közöljenek: egy ideggyógyász közölhetne például szakcikkeket, egy mezőgazdasági mérnök szaktanácsadással szolgálhatna.
Mindezt azért, hogy kis Székely Régiónk fejlődjön.
Csiki Árpád
[1http://szikulusz.blogspot.com/2010/08/tenyleg-az-erdelyma-legjobb.html]2
Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!nyárádmenti írta (2010-09-11 17:20:49)
Hát igen, az irigykedők piszkálódnak.
Magyar V. László írta (2010-09-09 20:41:30)
Csiki Árpád írása értelmes, tartalmával egyetértek.
Javaslatait pedig az "erdely.ma" megkülönböztetett figyelmébe ajánlom.
Tisztelettel.
zsu írta (2010-09-09 10:13:51)
Istenem, mennyi személyeskedés, mennyi piszkálódás... Biztos boldoggá tesz némelyeket ez :-(
moderátor írta (2010-09-06 20:37:25)
Kedves olvas-ó, többen is: a Sasszem brigád, a Magyar Helyesírás Szótára és az emlékezetem...
olvas-ó írta (2010-09-06 20:30:37)
Kedves moderátor, a maga helyesírása felett ki Őrködik?
szerkesztő írta (2010-09-05 14:32:59)
Besenyő@ Mindenkinek máshol van jó modor határa. Mi szigorúan örködünk azon, hogy ezt a határt senki se léphesse át. Arról, hogy az itt megjelent vélemények ön szerint árokmenti szintűek, mi nem tehetünk.
Azzal mi is egyetértünk, hogy szigorúbban kellene kötődni az aktuális cikk témájához, de sajnos ez a dolog is elég szubjektív, és igencsak nehéz a hozzászólókat a témához „visszaterelgetni".
Besenyő írta (2010-09-05 14:07:50)
A szerkesztőnek! Ugy veszem észre, hogy e fórum nivója csökkenő tendenciát mutat. Ezt mutatja, hogy egyes hozzászólók nem veszik figyelembe a kötelező jómodor használatát árokmenti stilusban fejezvén ki magukat. Ez a fórum nem a nyilvános párbeszédeket (személyes viták végtelen sorait)szolgálja, hanem az adott témához kötődő véleménynyilvánitást, kulturált hangnemben. Ennek betartattatása az Ön feladata.
Kukucska írta (2010-09-05 13:25:15)
Hát, én es kb. ezt gondolom az E.ma-ról, mint a cikk írója, csak Ő szépen meg es fogalmazta :-)
Időm sincs, de kedvem sem nagyon, a sok hírportált végigböngészni. Ami engem érdekel, az előbb-utóbb itt es megjelenik, de sok olyan cikk van, amit máshol biza hiába is keresünk. Szóval, tényleg jó az Erdély.ma.
Persze jobb is lehetne, mint ahogy mindannyian...
A szólásszabadság ügyében teljesen egyértek Ágostonnal. Sokszor éppen a doki marhasága, vagy marhaságnak vélt hezzászólása ugratja ki a nyulat a bokorból. Van amikor félrefarag, vagy úgy tűnik nekem (nekünk), de goromba azért nem szokott lenni. Engem es szívatott már, de ha szellemesen teszi, és általában úgy teszi, akkor csak tegye.
toducz endre írta (2010-09-05 08:36:44)
Kedves Besenyő, nagyon kegyes. Elárulta, hogy az RMDSZ egyik őrzőkutyája és sárga lap nyilvántartója. Haraposságát RMDSZ közeli honlapokon élje ki Tisztelettel.
Ágoston írta (2010-09-05 08:15:34)
Nem értek egyet, Besenyő!
Ha nem engednék toducz endrét hozzászólni, akkor vétenénk a szólásszabadság egyetemes elve ellen.
Tömör, lényeglátó hozzászólásai sokakat továbbgondolásra, ide látogatásra késztetnek, így 2010-09-05 05:57:51-kor Önt is.
Nem vitatom, hogy napi több tíz hozzászólása olykor zavaró, és némelykor már-már kihámozhatatlanok a bölcsességei.
A lélekdoktorok így húzzák ki a bajainkat, de gyufáinkat is!
Besenyő írta (2010-09-05 05:57:51)
A legjobb Erdély.ma az lenne, ha nem engedné toducz endrét a portálra, már igy is kapott augusztusban egy sárga lapot.
toducz endre írta (2010-09-04 22:34:55)
Kedves Igen és demizson, nem szoktam ácsorogni az utcasarkon, s kajtatni sötét pincékbe. Még mindig jobb egy bevallott RMDSZ-es, mint egy sunyi szimpatizáns.
demizson írta (2010-09-04 20:36:15)
Sőt akkor is talál, ha épp nincsenek.
Igen írta (2010-09-04 20:34:31)
Kedves Toducz Úr!
Nekem nincs RMDSZ-em, nem vagyok tagja és nem is szavaztam senkire. Pártfüggetlen vagyok. Csak éppen látok és józanul értékelek, nem mint Ön - vak elfogultsággal és gyűlölettel, ahogy az egy elmés orvostól "illő".
Önt szellemileg minősíti az, hogy állandóan, minden utcasarkon és sötét pincében RMDSZ-szörnyeket-árnyakat keres.
Csiki Árpád írta (2010-09-04 03:43:37)
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólók dicséretét, kritikáját egyaránt. Ami írtam/tettem szívvel-lélekkel írtam/tettem mindig, nem lehet tehát bértollnoki íze.
Sarkadi Zoltán Gábor írta (2010-09-03 22:09:00)
Gratula Árpi!! Ügyes vagy!
székely asszony írta (2010-09-03 21:19:17)
Kedves Csíki Árpád! Örülök, hogy Ön nyerte meg! Szívből gratulálok!Nagyon sok Önhöz hasonló székely kellene legyen, és nem lenne gond a Székelyföldön!
Udvarhelyi Álmos írta (2010-09-03 21:05:01)
Én örülök, hogy ilyen komolyan gondolkodó ifjú emberek fogalmazzák meg a lelkükből sarjadzó gondolataikat minékünk, gyöngébbecskén irdogálóknak. Mindezzel hatalmas terhet vesznek le az idősödő nemzedék billentyűzet fölé görnyedő vállairól! Mert bizony Nekünk, akikből a kommunizmus már olyan sok érdemtelen dicséretet facsart ki, még a megérdemeltet is nehezen préseljük ki magunkból, mint szálfenyő a fagyöngyöt. Vagy kagyló na! Hát még a meg nem érdemeltet..?
szeneka írta (2010-09-03 19:15:12)
a nyertes ötletei jók: tegyen az erdma saját anyagot is :) mert szerkesztői koncepción kívül nincs felmutatnivalója. by the way, kicsit bértollnoki íze van -- vagy a mai fiatalság vált ennyire seízesebűze karókomollyá? bár egy poént ;)
nevelő
Magyarigeni Ignotus írta (2010-09-03 19:05:19)
Jó ez az írás. Jó ez a honlap. (Kérdés persze hon(nan)lop?). Jó lesz a holnap! Szebb jövőt!
toducz endre írta (2010-09-03 15:14:21)
Kedves igentisztelt Igen, mivelhogy az első beíró én lennék, szeretném tudomására hozni, hogy nem viselkedtem politikailag, hisz az Ön RMDSZ-e érdekvédelmi szövetség, s nem politikai párt. Tisztelettel. Azt, hogy a kik pártján áll az RMDSZ, azt döntsék el az RMDSZ által kizsákmányoltak. Szintén tisztelettel.
Erdei Marta írta (2010-09-03 14:28:20)
Gratulalok a NYERTESNEK !Nagyon jo otletei vannak !
Igen írta (2010-09-03 14:08:36)
Jó az írás, jó a honlap. Sőt nagyon jó!
De nemigen javítják a velejükig elfogultak, mint pl. az első beíró. A nyertes szerző politikai pártok említése és ócsárlása nélkül is le tudta írni egészségesen a lényeget, T. E. úr nem. Minő szemléleti különbség!
toducz endre írta (2010-09-03 13:36:16)
Lehet, de nem biztos. Egy biztos: a Transzsindexnél és még néhány gazember RMDSZ-es hírportálnál sokkal jobb.
Korábban írtuk: