Erdély címererdély ma logó
január 21. szombat | Ágnes napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4955 RON | 100 HUF: 1,4565 RON | több
2016.04.03. | 14:28 Fölszállott a páva – 2016 ismét a gyermekeké! – Versenykiírás

2136 0

Az MTVA és a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – újból meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyt a gyermek-korosztály részére.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

– A versenyt a népzene és a néptánc területén tevékenykedő szólisták és együttesek számára írjuk ki.
– A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal, népi játék bármely tájegységhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.
– A versenyen olyan személyek vehetnek részt, akik 2002. január 1.–2010. január 1. között születtek (6–14 évesek). Ettől kizárólag zenekarok esetében lehet eltérés, ahol 4, 5 vagy 6 fős zenekari felállás esetén 1 fő, 7 fős zenekari felállás esetén 2 fő lehet idősebb, de legfeljebb 2000. január 1. után született személy.
– Egy személy legfeljebb két kategóriában nevezhet.
– Más műfajok stíluselemeit, hangszereit, motívumkészletét vagy elektronikát használó feldolgozásokkal pályázni nem lehet.
– A verseny során legalább három különböző produkció bemutatása kötelező a döntőig jutó résztvevők számára, vagyis a televíziós fordulókban (elődöntő, középdöntő, döntő) más-más produkciót kell előadni.
– Az értékelésnél előnynek számít, ha a versenyző a televíziós fordulók során más-más tájegységek népművészetét mutatja be, továbbá előnyt jelent a saját tájegység hagyományainak bemutatása, az előadók életkori sajátosságainak figyelembevétele, a gyermekfolklór műfajainak és a hagyományos gyermekélet szokásainak megjelenítése.
– A versenyre nem jelentkezhetnek a Fölszállott a páva 2015 középdöntőbe jutott versenyzői.

KATEGÓRIÁK

NÉPZENE

1. Énekes szólisták és énekegyüttesek


Az énekes kategóriában egyszemélyes vagy csoportos műsorszámokkal lehet jelentkezni. A csoportok között a versenyen legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb három perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott népdalok stílushű előadásmódja, az előadók egyéni, művészi kisugárzása illetve az énekegyüttesek esetében a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága.

2. Hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek

A hangszeres kategóriában egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, az autentikus népzene szólóhangszereinek bármelyikével vagy csoportos produkciókkal, mely esetben a versenyen legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb három perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, az előadó egyéni, művészi kisugárzása, illetve csoportos jelentkezők esetében az együttesen belüli együttműködés kidolgozottsága. A hangszeres szólistáknak a területi válogatókon és a verseny további fordulóiban igény szerint zenekari kíséretet biztosítunk.

NÉPTÁNC

3. Táncos szólisták és táncospárok

A táncos szólisták és táncospárok fordulónként egy-egy produkciót állíthatnak össze minimum másfél perc, maximum két perc időtartamban, melynek táncai, illetve azok motívumkészlete egyazon régió hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik esztétikai értéke és stílushű előadásmódja, valamint az előadók egyéni, művészi kisugárzása, továbbá a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értéke.

4. Néptáncegyüttesek

A néptáncegyüttesek kategóriájában jelentkező csoportok maximális létszáma 30 fő. Az együttes fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhet maximum négy és fél perc időtartamban, melynek táncai (illetve azok motívumkészlete) egyazon tájegység hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik, illetve a bemutatott koreográfiák esztétikai értéke (beleértve a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értékét), a néptáncanyag hiteles, stílushű megformálása, illetve az együttes művészi összhatása.

Zenei kíséret a táncprodukciókhoz

A vetélkedő élő adásaiban a néptánc-produkciókhoz igény szerint zenekari kíséretet biztosítunk.

A VETÉLKEDŐ TERVEZETT LEBONYOLÍTÁSA

1. Pályázatok beküldése (2016. április 10-ig)


A vetélkedőre a pályázók 2016. április 10. éjfélig jelentkezhetnek a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videofelvétel, továbbá fényképek) mellékelt csatolásával.

A regisztrációs link a lap alján található!

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy produkció maximum 7 perc időtartamú, értékeléshez megfelelő minőségű demófelvételét (hang- vagy videófelvétel, melyet kérünk az online regisztrációs rendszerbe mp3, illetve mp4 formátumban feltölteni, vagy a YouTube-ra/egyéb videómegosztóra való feltöltés után a linket megadni), 1 db fotót a versenyzőről és a kitöltött jelentkezési lapot. A demófelvétel a jelentkező bemutatkozását szolgálja, az azon bemutatott produkciónak nem kell feltétlenül megegyeznie a verseny későbbi szakaszában bemutatni kívánt versenyszámok bármelyikének tartalmával. Nem megfelelő minőségű demófelvétel esetén a szervezők hiánypótlást kérhetnek. A demófelvételen csak a versenybe jelentkező személyek szerepelhetnek, és a felvétel kizárólag a választott kategória versenykiírásának megfelelő produkciót tartalmazhatja. A demófelvétel nem tartalmazhat egy évnél régebben rögzített produkciót.

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ kérhető a [email protected] e-mail címen. A gyakori kérdések vitafóruma a http://www.facebook.com/folszallottapava oldalon követhető.

A demófelvételeket elbíráló zsűri a pályázati anyag alapján dönti el, mely produkciókat hívja el a területi válogatók színpadi megmérettetéseire, az eredményről e-mail-ben értesíti a jelentkezőket 2016. május 1-ig.

2. Területi válogatók (2016. május–június)

A továbbjutott versenyzők területi válogatókon, színpadi produkciók keretében mutatják be versenyszámaikat. A területi válogatók 2016. május-június hónapban zajlanak.

A területi válogatókon a jelentkezők nem számíthatnak költségtérítésre.

A válogatók során az MTVA stábja forgat a helyszíneken, és a későbbiekben összefoglalóban tájékoztatja a tévénéző közönséget. A válogatókról továbbjutó versenyzők a televízió által 2016 novembere és decembere folyamán teljes terjedelemben sugárzott fordulókban (elődöntők, középdöntők, döntő) kapnak megmutatkozási lehetőséget. A televíziós fordulókban szereplő versenyzőknek útiköltség-térítést, szállást és étkezést biztosítunk.

A verseny győztesei értékes díjazásban részesülnek.

Regisztráció itt: http://pava.hagyomanyokhaza.hu


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kettő + öt ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  ns:netsparker056650=vuln     tan     háromkút iskola adomany     szászrégen     egeszsegugyi biztositas     -1 or 1=1     gyogyfalva     recept     gyergyó, csík     autópálya     bán zsófia     bbte     1     kisebbse     autopalya     metropol     bulcsi     1));[email protected]/**/char(9);[email protected]=char(48)+char(58)+char(48)+char(58)+char(50)+char(53);waitfor/**/delay/**/@x--     ../../../../../../../../../../proc/version.php     református  
Kulcsszófelhő