Erdély címererdély ma logó
augusztus 16. szerda | Ábrahám napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több
2016.02.10. | 07:18 MÚRE – Brassaï Sajtófotó pályázat 2015

1670 0

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete meghirdeti a 2015 Brassaï Sajtófotó pályázatot. Romániai magyar és más külhoni magyar fotóriporterek, újságírók jelentkezését várjuk 2015-ben készült alkotásaikkal.

Pályázatunk névadója, Brassaï, eredeti nevén Halász Gyula, (Brassó, 1899. szeptember 9. – Èze, Alpes-Maritimes, Franciaország, 1984. július 8.) fotó- és filmművész, festő, író. 1919-ben Párizsban André Kertész vezette be a művészkörökbe. Az alig néhány évvel később kiadott fotóalbumaiban már a lényegét tudta megragadni Párizsnak, úgy, ahogy erre korábban csak Toulouse-Lautrec volt képes. Gyakran fotózta az éjszakai Párizst. A fotóművészet mellett képzőművészként és íróként is sikeres volt. Cikkeit, beszámolóit a Brassói Lapok, a Napkelet, a Keleti Újság és a Periszkóp közölte. Regényt írt, Prévert verseit illusztrálta, grafikát, Picassóval együtt szobrokat állított ki, egy filmje (Ameddig állatok lesznek) díjat nyert a Cannes-i fesztiválon, sikert aratott franciául 12 kiadásban, magyarul Beszélgetések Picassóval címen 1968-ban megjelent könyvével. Sokoldalú egyéniség, a graffitinek, a falakra karcolt és írt képeknek, szavaknak, mondatoknak, a párizsi utca folklórjának felfedezője.

Egy pályázó összesen 20 pályaművet (egyedi képek vagy maximum 10 képből álló képsorozat, illetve fotóriport) küldhet be, különböző kategóriákban. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is. A zsűri a sorozatokat megbonthatja, és egyedi fotóként díjazhatja a sorozatból kiemelt képet.

A pályaműveket az alábbi kategóriában várjuk:

1. Hír, eseményfotó (egyedi)

2. Fotóriport (sorozat)

3. Portré (egyedi)

4. Szociofotó, dokumentarista fotó (egyedi vagy sorozat)

5 Sport (egyedi vagy sorozat)

A pályaműveket a MÚRE Fotópályázat 2015 Facebook-csoportba lehet feltölteni, 2016. március 31-én 24 óráig. Az alább is megtalálható jelentkezési lapot, a képek eredeti méretű változatával a murefoto[kukac]gmail.com címre várjuk. A pályamű a képaláírással együtt válik teljessé, sorozat esetében rövid leírás mellékelhető.

Egy pályázónak – függetlenül attól, hány kategóriában pályázik – csak egy nevezési lapot kell kitöltenie. Az adatlaphoz kérjük, mellékeljen egy önéletrajzot!

A nevezéssel a pályázó kijelenti, hogy a kép(ek)et ő készítette 2015-ben és rendelkezik a beadott képek eredeti változatával.

A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati anyagból válogatott kiállítást szervezzen, nyomtatott albumot jelentessen meg. Jelentkezésével a pályázó ehhez beleegyezését adja.

A pályázaton manipulált képek nem vehetnek részt. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Manipulációnak számít a képek tartalmának megváltoztatása, képi elemek utólagos eltávolítása vagy hozzáadása egy képhez.

A pályázaton legalább 3 megapixel felbontású, JPG formátumú képpel lehet pályázni. A maximális fájlméret 19 Mbyte. A képaláírás egyenként maximum 200 leütés lehet szóközökkel együtt, a fotóriportok, képsorozatok bevezető szövege maximum 900 jel.

A pályaműveket a kiíró által felkért romániai és magyarországi szakemberek bírálják el. A zsűri a pályázati feltételektől eltérő pályaműveket kizárja.

Az eredmény a zsűrizés lezárását követő napon, sajtótájékoztató keretében válik nyilvánossá, a jelentkezőket levélben is értesítik a szervezők.

DÍJAZÁS:

A zsűri kategóriánként egy I., egy II., egy III. díjat adhat ki.

Kategóriáktól függetlenül Brassaï-díjban részesül a pályázat legjobb egyedi képe és/vagy sorozata. A pályázat összdíjazása 2500 lej, pénzdíjban a kategória győztesei, valamint a Brassaï-díjas részesül.

A pályázat kiírója partnerek bevonásával különdíjakat adhat ki.

A díjak átadása: 2016. szeptemberében, a MÚRE szakmai tanácskozásán.

A pályaműveket a MÚRE Fotópályázat 2015 Facebook-csoportba lehet feltölteni, 2016. március 31-én 24 óráig.

A www.mure.ro oldalon megtalálható a jelentkezési lap!

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Igazgatótanácsa


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi három + öt ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  a mol     kaláka     3d     bán zsófia     az mpp közleménye     medvét     tan     izrael     székely zászló     elutasított könyvadomány     gyergyó, csík     székelyudvarhely     elhunyt     londonban     nagyboldog     iohannis     mi nem ünnepelhetünk     aut     haromkut     csíszár  
Kulcsszófelhő