Erdély címererdély ma logó
augusztus 20. vasárnap | István napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5883 RON | 100 HUF: 1,5110 RON | több
2017.08.11. | 06:36 Káosz tanévkezdés előtt

2285 8
Liviu Pop - rendet akar, de ...
Fotó: flux24.ro

Új seprű jól seper, tartja a mondás, csakhogy a román tanügy élére felkent friss miniszterek többnyire nem söprűként, sokkal inkább úthengerként akarnak rendet tenni az oktatás háza táján.

Különösen igaz ez Liviu Pop tárcavezetőre, aki már röviddel beiktatása után „munkába” lendült, nagy látszata tevékenységének ugyan nincs, de hetente, olykor naponta felkavarja az állóvizet egy-egy nyilatkozattal.

Még jóformán el sem ült a tornatankönyv bevezetése miatti botrány, lecsapott az iskolai segédeszközökre, betiltott mindent, míg egy bizottság nem ellenőrzi azok tartalmát. Négy héttel az iskolakezdés előtt, amikor rengeteg diák továbbra is tankönyvek nélkül vág neki a következő osztálynak, a falusi tanodák tetemes részében álom a vezetékes víz, az angolvécé, sőt, most már igazgatókban, aligazgatókban is hiány mutatkozik, a meghirdetett helyek közel felére nem is akadt jelentkező, a szakszervezeti vezetőből miniszterré nőtt Pop nem ezen ugyancsak jelentős gondok megoldásán szorgoskodik, hanem újabbakat teremt.

A lassan már elavuló 2011-es „új” tanügyi törvény reformintézkedéseinek alkalmazása elérkezett az ötödikbe indulókhoz, megfelelő tankönyvük azonban továbbra is csak hellyel-közzel lesz a gyermekeknek, az óvások miatt késik sok könyv megjelenése, és számos tantárgyból még ajánlattal sem jelentkeztek a kiadók.

Nagy a gond országszerte, de a magyar gyermekeket még román társaiknál is súlyosabban érinti a hiány. Legjobb helyzetben az elsősök vannak, valláson kívül minden tantárgyból lesz könyvük, a másodikosoknak azonban csak románból és magyarból, a harmadikosok legfennebb az idegennyelv-tankönyvet, a negyedikesek pedig csak a románt találják majd padjukon az induláskor. A ötödikeseknek elkészült a specifikus románkönyv két változatban, és várhatóan kikerül a nyomdából a magyar és a római katolikus vallástankönyv is.

A többi tantárgy oktatása a tanítók, tanárok találékonyságán múlik majd, s szükség lesz fantáziájukra, főként, hogy immár a segédeszközök használata is tilos.

A tanügyminiszter azonban nem a tankönyvkiadás észszerűsítésével, hatékonyabbá tételével töltötte a nyarat, nem a rendszer buktatóit igyekezett felszámolni, elérni, hogy bár a két-három évvel ezelőtt aktuális könyvek elkészüljenek, hanem egy huszárvágással leváltotta az Országos Tankönyvkiadó vezetőségét. Ám úgy tűnik, így, augusztus idusán ez már édeskevés.

Számos találékony tanügyminiszterünk volt már, de Liviu Pop mintha mindannyiukat igyekezne lekörözni. Bolyong az oktatási rendszer útvesztőiben, lecsap hol ide, hol oda, de a legégetőbb gondokat képtelen megoldani, újító ötletei riasztóak, nyilatkozatai botrányosak.

Első tárcavezetői szereplései egyikén szellemesnek szánt kijelentéssel rukkolt elő: tiszteletben tartják az alkotmányt, az oktatás valóban ingyenes a gyermekek számára, az állam és szüleik (!) állják a költségeket. Ez a kicsavart logika jellemzi tárcavezetői tevékenységét.

Nyomában káosz és zűrzavar.

Farkas Réka / Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi négy + kilenc ?



Tóducz írta (2017.08.16. 09:07:48)
Nem, csak tanulnak. Itthon vakációznak. A méreggel tessék csak vigyázni, me még megárthat.

Nyilas írta (2017.08.16. 08:49:08)
Kedves Dobai úr.
Kitántorgásilag nem mindegy, hogy valaki Marosvásárhelyről Budapestre, vagy Floridába tántorog e.

Dobai írta (2017.08.16. 07:38:18)
Akkor most hogy van? A Tóducz lányok is" kitántorgok" lettek?- mert arra mérget veszek, hogy soha nem költöznek vissza Erdélybe. Különben gratulálok nekik, biztos okos intelligens lányok. Hála a Fenvalónak, hogy az észt az édesanyjuktól örökölték.
Na, az apjuk sem buta csak egy kicsit olyan trálálálálá...tuggyák maguk.

Tóducz írta (2017.08.15. 21:39:35)
Kedves Mosakodó medve, nekem van vagy két Magyarországon egyetemiskádó leányom, de nem nagyon panaszkodnak ilyesmiről.

Nyilas írta (2017.08.15. 21:16:36)
Speleoursus írta (2017.08.15. 18:30:14)
káosz és zürzavar a magyarországi iskolakezdés is.."ű

Melyik iskolát tetszik kezdeni?
Általános iskola második osztály?

Speleoursus írta (2017.08.15. 18:30:14)
káosz és zürzavar a magyarországi iskolakezdés is..

Antal M. írta (2017.08.12. 22:10:31)
""újitó ötletei riasztóak, nyilatkozatai botrányosak.""
"" tiszteletben tartják az alkotmányt, az oktatás valóban ingyenes a gyermekek számára,"" idézeteim fentről.
A Ceausescu regyimben is igy hangoztatták „az oktatás ingyenes„! Közben, a családok jövedelmeiből adodóan, -bizony keményen fizettük a gyerekeinket az egyetemi oktatás alatt!
Máskülönben, a tanügyi miniszter, messze áll a szivélyességek utvonalán!

Tóducz írta (2017.08.11. 13:01:28)
Így jár az, aki szakszervezetisből csinál minisztert!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  budapesti székely kör     bán zsófia     mi nem ünnepelünk     háromkút iskola adomany     interjú     bbte     gyergyó, csík     autópálya     ojtoz     tan     térség fejlesztés     amerikai     iasi-i     tekerj     fehér-fekete fotók     szász jenő     nagyhagymas     colectiv     csángóföld     mi nem ünnep  
Kulcsszófelhő