Erdély címererdély ma logó
június 29. csütörtök | Péter, Pál napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5563 RON | 100 HUF: 1,4700 RON | több
2017.05.12. | 14:18 Együttműködési megállapodásokat kötött az SZTE és a kolozsvári BBTE

1879 0
Fotó: u-szeged.hu

Egykori közös elődintézményük alapításának évfordulóján egyetemtörténeti kutatásokról és többéves hallgatói csereprogramról kötött együttműködési megállapodásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

Soós Anna, a kolozsvári BBTE tanulmányi rektorhelyettese pénteken Szegeden, a szerződések aláírásakor felidézte, 1872-ben a Magyar Királyi Kolozsvári Tudományegyetem a Báthory István által az erdélyi városban 1581. május 12-én alapított jezsuita akadémia szellemi utódjaként jött létre.

A 16. századi akadémia az első újkori, magyar és kétkarú katolikus egyetemi intézmény volt, öröksége pedig hozzájárult ahhoz, hogy 1872-ben Kolozsváron elkezdhette működését az akkori Magyarország második tudományegyeteme – közölte a rektorhelyettes.

Hozzátette: a jezsuita akadémia hatásaként kialakult szellemiség tovább él, ennek eredménye, hogy ma az intézmény utódjaként két, világszínvonalon számon tartott egyetem működhet Kolozsváron, illetve Szegeden.

Szabó Gábor, az SZTE rektora hangsúlyozta, a szegedi felsőoktatás két oktatáspolitikusnak köszönheti létét. Báthory István korát messze megelőző módon tudta azt, milyen fontos a felsőoktatás és a tudomány, ezt bizonyítja, hogy a jezsuita akadémia mellett ő alapította a vilniusi egyetemet is. A másik történelmi személyiség Klebelsberg Kunó, akinek az egyetem a Szegedre költözése utáni sikereit köszönheti. Az ő érdeme, hogy 1921-ben nem kellett újrakezdeni a munkát, a maga korában az egyik leghaladóbb szellemiségű felsőoktatási intézménynek számító kolozsvári egyetem Szegeden folytathatta tevékenységét – mondta az akadémikus.

Az egykori akadémiának ma két azonos célokat meghatározó, „ugyanazon a pályán versenyző" és nagyjából hasonló eredményeket elérő utódja van, Erdélyben és Szegeden. A mai utódok felelőssége, hogy a közös örökség részleteit feltárják – fogalmazott a rektor.

A létrejött együttműködési megállapodások értelmében a két intézmény közös egyetemtörténeti kutatásokat végez. Az SZTE és a BBTE szerződést kötött arról is, hogy a magyar kormány Makovecz-programjának keretében 2020-ig hallgatói cseréket szerveznek.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hat + nyolc ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  bán zsófia     sogor csaba     tan     gyergyó, csík     régió fejlesztés     autópály     szász jenő     videó     pópa     medve     interjú     autopálya     autopalya     gyergyó     hirszerzo     autópálya     borsófőzelék     wass albert felolvasás     kulcsÁr     bbte  
Kulcsszófelhő