Erdély címererdély ma logó
május 23. csütörtök | Dezső napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,3611 RON | 100 HUF: 1,4928 RON | több

Archívum
2012.07.06. | 10:37 Diplomázott az első mesterszakos évfolyam a MÜTF-ön

635

Június utolsó hetén zajlottak a Vezetés-szervezés és Marketing mesterképzésben részvevő hallgatók záróvizsgája, mely egy írásbeli vizsgából és a szakdolgozat megvédéséből állt. A vizsgáztató bizottság tagjai, mint a szakok oktatói, Magyarországról érkeztek. A bizottság elnöke Dr. Józsa László, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Közgazdasági Karának dékánja volt.

A most végezett hallgatók 2010 őszén kezdték meg tanulmányaikat, és magyarországi oktatókkal, az anyaintézmény követelményrendszerének eleget téve teljesítették a 2 évet, melynek végén akkreditált magyar és angol nyelvű oklevelet kaptak Oklevelük az Európai Unió területén mindenhol elismert. A Vezetés-szervezés szakon kilenc, és a Marketing szakon hat hallgató szerzett okleveles közgazdász képesítést.

Az átadó ünnepségen beszédet mondott dr. Bartók István, az Edutus Főiskola rektora, dr. Józsa László és Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke.

Hirdetés

Dr. Józsa László, egy álom megvalósulásának nevezte a székelyudvarhelyi mesterképzést. „2010-ben elindult a képzés, 2011-ben újabb hallgatókat is tudtunk felvenni, vagyis az lehet mondani, hogy magát a Vezetés-szervezés képzést megvalósítottuk. Magyarország legfejlettebb régiójából vagyunk, a Széchenyi István egyetem a legdinamikusabban fejlődő egyetemek közé tartozik az országban, egy ilyen egyetemnek fokozott felelőssége az, hogy a társadalom egészében, a magyarság egészében gondolkodjon, és próbáljon segítséget nyújtani azokon a területeken, ahol erre szükség van.” Beszédében elmondta, hogy amíg igény van rá, bármilyen képzésen keresztül készséggel biztosítják a magyar nyelvű legmagasabb képzést az itt élők számára. „Mi értelmiségieket szeretnénk képezni, olyan embereket, akik nagyon jók a szakmájukban, pontosan ismerik egy adott szakma legfontosabb fogásait, sőt ha lehet, akkor mindent, de a másik felől, akik felelősséget éreznek azért a szűkebb közösségért amelyben élnek, és erre a felelősségérzetre, itt Székelyföldön még inkább szükség van, mint az anyaországban.” A dékán optimizmusra és helytállásra buzdította a végzetteket


A Főiskola rektora búcsúsztató beszédében, Henri Ford gondolatain keresztül kifejtette, hogy „pénzzel nem lehet függetlenséget szerezni, az igazi függetlenséget úgy lehet megszerezni, hogy az ember tudást szerez, ha tapasztalatot szerez, ha kihasználja képességeit, ha tehetsége van.” Kiemelte az anyanyelven való tanulás fontosságát, hozzátéve, hogy „ezért is vagyunk büszkék arra, és számunkra ez megtiszteltetés, hogy itt lehetünk a magyarországi felsőoktatási intézményként , és rész vehetünk itt Erdélyben a magyar nyelvű képzésben. „

Szász Jenő, köszönetet mondott mindazoknak, akik hozza járultak a képzés megvalósulásához. Nemcsak a végzettek lehetnek büszkék, hanem mindannyian, akik azon dolgoztak és fáradoztak, hogy Székelyudvarhelyen, magyar nyelven megszerzett mesterszakos diplomát vehettek át a végzettek. Beszédében elmondta, hogy felsőoktatási intézmény feladata az elitképzés, és az elitnek pedig a közösség megmaradásáért kell tennie.


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  karrier     mpp     történetek a valóság határán     rmdsz     autópálya     pünkösd     mogye     eross zsolt     lakó péterfi tünde     gyimesbükk     unitárius     borboly csaba     gocz elvira     sebestyén péter     emnp     csángó     olaj     byealex     bánffy     csiksomlyo  
Kulcsszófelhő