erdély.ma

2017.07.14. | 07:10 Ismét kutatják az áldozatokat (Munkatábor Peripraván)

1614 1
Fotó: dobrogeanews.ro

Újabb ásatásokat szervez Peripraván július végéig a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet. A Tulcea megyei településen az egykori kényszermunkatáborban megölt politikai foglyok földi maradványait kutatják fel.

Az intézet korábban három alkalommal, 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is kutatta a jeltelen sírokba elhantoltakat.

A peripravai temető körzetében 1959 és 1964 között sok politikai elítéltet hantoltak el, akik a település közelében megépített, egykori kényszermunkatáborban hunytak el.

A foglyok lehetséges sírhelyeit az idősebb helybeliek, illetve a munkatábor volt alkalmazottjai útmutatásával azonosították be az intézet munkatársai. Az átvizsgálandó terepen jelenleg semmiféle jel nem utal a sírokra – ismertette közleményében az intézet.

A peripravai munkatábor 1957. július elsején alakult önálló fogva tartási intézetté, korábban a Chilián működő alakulathoz tartozó egység volt. A munkatábort hivatalosan egy több kilométeres gát megépítése és a falu körüli mocsaras terület lecsapolása érdekében alakították ki, 1959 és 1964 között azonban politikai foglyok ezreit hozták ide, míg 1964-ben csoportos közkegyelmet rendeltek el.

A fogvatartottak áttelepítésének egyértelmű célja az volt, hogy brutálisan kihasználják munkaerejüket. Az embertelen fogva tartási körülmények, az ivóvíz, az élelem, az orvosi ellátás hiánya miatt legalább 124 fogoly veszítette életét Peripraván (kilétüket sikerült azonosítani).

A korábbi kutatások nyomán 20 sírra bukkantak és tártak fel, az elhunytak földi maradványait a Tulcea megyei törvényszéki orvosi szolgálathoz szállították, innen a fővárosi szakintézményhez kerültek azonosításuk érdekében. Az ország területén felfedezett, azonosítatlan vagy más módszerekkel nem azonosítható áldozatokról összegyűjtött információkat egy országos adatbázisban helyezik el.

A július 27-ig tartó ásatásokon az intézet régészei és történészei mellett kolozsvári, gyulafehérvári, enyedi és tordai szakemberek vesznek részt, az ásatások az illetékes hatóságok képviselői jelenlé­tében zajlanak.

Demeter Virág Katalin / Háromszék



Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért