erdély.ma


Archívum
2017.07.12. | 18:25 A legfelsőbb ügyészség lezárta Victor Ponta egyik ügyét

1632 14
Fotó: pressalert.ro

A legfelsőbb ügyészség lezárta Victor Ponta egyik ügyét, amelyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egy másik ügyről választott le és amelyben a volt kormányfőt adócsalással gyanúsították.

Az ügyészség sajtóosztálya szerint az ügyet a perrendtartási törvénykönyv 16. cikkelyének a. bekezdése alapján zárták le, ami kimondja „a bűncselekmény nem létezik".

A volt miniszterelnököt 2015 szeptemberében 17-rendbéli okirat-hamisítás, adócsalásban való bűnrészesség és pénzmosás vádjával állította bíróság elé az Országos Korrupcióellenes Ügyészség.

Márciusban az ügy egy részét lezárta a DNA, ám erről leválasztotta az adócsalás bűncselekményét, amelyet a legfelsőbb ügyészség tárgyalt.

A DNA szerint Victor Ponta olyan körülmények között nevezte volna ki Dan Şovát közlekedési miniszternek, hogy korábban jogosulatlan előnyöket élvezett Şova ügyvédi irodájának részéről.

Victor Ponta szerdán, amikor a legfőbb ügyészség döntéséről kérdezték, bírálta Gheorghe Uncheşelu ügyészt, aki – meglátása szerint – „két évet dolgozott azon, amit 24 óra alatt leellenőrizhetett volna".

Agerpres


Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

Tóducz írta (2017-07-16 08:40:20)
Kedves Pashtu, megtörténhet, hogy az utódom kiengedte.

Falusi írta (2017-07-15 23:21:14)
Azért jól felpörgette a Fórumot a doktor úr visszatérése. Nem hiszem,hogy beleillik abba a képbe, amit az elmegyógyászatokról merészeltem elolvasni. Hogy ott voltaképpen nem is a pszichiáter kezel, hanem a színes pirulák, amelyektől a páciens lemerevedik, nyelve megvastagszik, szeme kidülled, nincs több gond vele, nem vitatkozik, a' nem.

Pashtu írta (2017-07-15 21:43:33)
Tóducz úr, amint nyugdíjba tetszett vonulni, kiszabadult Ponta a diliházából. Hogy lehet ilyet megengedni. Eddig tartott a mikházi regnálása?

Szenvedő írta (2017-07-15 18:33:05)
Tóducz úr! Egyetemet végzettek mindenike átélte, oktatótanáraik minden /specialitásait/-szakképesitéseit a oktatások terén.
Remélem ezt igy tudja, Ön is!/Gondolom az orvosi egyetemen is tanitóttak, mást is mint csak szaktantárgyat, de azok is oktatótanárokként dolgoztak!/

Tóducz írta (2017-07-15 15:30:45)
Kedves Szenvedő, ön írta, hogy levizsgáztathatja románból Sylvain beíró társunkat! Vizsgáztatni tanárok és milicisták (soför) szoktak. Az oktatok drukkolnak a parton az oktatottaikért, miközben lerágják körmeiket.

Szenvedő írta (2017-07-15 15:06:43)
Tóducz ÚR! Nem. Honnan az állitása?!
Ön szerint nincs más oktató, csak tanár!
Téves úton forog Ön! Én pedig ugy választok fórumot, hogy azt tehetem!

Tóducz írta (2017-07-15 01:13:35)
Kedves Szenvedő, Ön csak nem román tanár úr tetszik lenni? Honlapot tetszet téveszteni!

Szenvedő írta (2017-07-14 20:34:33)
Tisztelt Sylvain!Az Ön eszével, már rég nem élnék. De mind erdélyi ember, boldog vagyok, hogy magyarul értek-írók-olvasok, ROMÁNYELVEN ÖNT, LEVIZSGÁZTATHATOM!

Sylvain írta (2017-07-14 18:40:44)
Kedves Szenvedő, először tanuljon meg magyarul írni, majd azután ossza az észt.

Szenvedő írta (2017-07-14 17:50:50)
Tóducz dr.! Igaza van, PSZICHIÁTER/agyturkász/ orvos úr!
Talán érthetőbb!?

Tóducz írta (2017-07-13 23:26:58)
Gondolom DOSSZIÉJA-t szerette volna írni kedves Szenvedő. Tévednék?

Szenvedő írta (2017-07-13 18:59:13)
A rovinári dosiéje érdekelne, amit mesterkedet Dan Sova kellegájával együtt!

Speleoursus írta (2017-07-13 14:08:01)
na na mexabadultok, ha kivándoroltok, de inkább még tovább, spanyol v olaszba, mert semmiféle ensz nemzwetközi na értekezletre na nem kerül sor!! és se putyin, se trump..közeleg na, itt az idő,na...

Balla Sandor.s írta (2017-07-13 00:54:29)
>Na--ez az ortodox__csau___esalonos--MA IS mukodo es a nepet nyomorito '''hazug__tolvaj_'''_bandatol MIKOR SZABADULNAK MEG mert ITT AZ IDO kozeleg 2017-Versailles ENSZ NAGY NEMZETKOZI ERTEKEZLET BEKEBEN es SZERETETTEL Na<


Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért