erdély.ma

2017.05.19. | 00:23 II. Székesfehérvári Székely Bál – 1,2 millió forint magyar gyerekeknek

2599 0
Fotó: szekesfehervar.hu

Hétfőn mondtak köszönetet a támogatóknak a II. Székesfehérvári Székely Bál szervezői a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.

Juhász László, a bál alapítója és Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka köszönte meg a több mint 1,2 millió forint adományt, amelyből rászoruló gyerekek csereutazását, óvodák felújítását és a székelyudvarhelyi fogyatékkal élő fiatalokat fogják támogatni.

Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka a rendezvényen elmondta: „Példaértékű az összefogás, amelyet a bál résztvevői akár kiemelt szponzorként, résztvevőként, önkéntes segítőként, támogatói jegyet, tombolát vásárlóként vagy civil szervezetként az Önkormányzattal együtt a Kárpát-medence magyarságáért tettek a már másodszor megvalósuló kezdeményezéssel.

A bál bevétele azt a célt is segíti, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjunk a határon túli magyarokkal. Reméljük, hogy az elkövetkező években is lehetőségünk lesz a támogatásra. Székesfehérvár Önkormányzata elkötelezett abban, hogy minden tőlünk telhető erkölcsi és anyagi segítséget megadhassunk.”

Székely Bál Székesfehérváron Juhász László, önkormányzati képviselő, a bál alapítója és házigazdája elsőként a rendezvény fővédnökeinek, Böjte Csaba testvérnek és Szász Jenőnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének mondott köszönetet.

A Székely Bál védnökeinek, Vargha Tamás országgyűlési képviselőnek, miniszterhelyettesnek, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármesternek külön megköszönte, hogy az idei esztendőben is a határon túli magyarok támogatása mellé álltak.

A 2017-es bál bevétele 1.210.400 forint volt,valamint több célzott felajánlás is érkezett, 150 ezer forint a rászoruló fehérvári gyerekek utazására, valamint 200 ezer forint Szentegyháza javára.

A jótékonysági bálnak köszönhetően a Böjte Csaba alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói intézményéből 25 gyermek utazhat szeptemberben Székesfehérvárra a Lecsó Fesztivál idején. Nyáron a székesfehérvári Szent Imre Iskolaházba járó 24 gyermek és kisérőik utazhatnak Erdélybe a csíksomlyói Ezer Székely Leány Napjára, összesen hat napot tölthetnek majd Erdélyben.

A befolyt összegből támogatják a székelyudvarhelyi fogyatékkal élő fiatalokat segítő Orbán Alapítványt, valamint idén lehetőség adódik a kárpátaljai Guti Községi Óvoda nyílászáróinak és fűtőtesteinek korszerűsítésére, továbbá a szentegyházi Hófehérke Óvoda felújítására.

Juhász László a köszönetnyilvánítás ismételt hangsúlyozása mellett ezzel zárta gondolatait: „Ünnepeljünk együtt a III. Székesfehérvári Székely Bálon is, április 7-én!"

A program zárásaként a résztvevők megnézték a Fehérvár Médiacentrum bálról készített összefoglalóját. A rendezvényen részt vett Fazakas Attila, a MÁÉRT Szórvány Szakbizottság tagja is.

Fazakas Attila
szorvany.info / szekesvehervar.hu



Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért