Erdély címererdély ma logó
január 18. szerda | Piroska napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4980 RON | 100 HUF: 1,4598 RON | több
2016.04.25. | 08:00 Szent György Napok – Pörgött a szoknya

1402 0
Bölöni legényavatót mutatott be a Kék virág néptánccsoport

Az Arad megyei Feketegyarmat és Nagyszerind néptáncosai nemcsak vendégségbe érkeztek a városnapokra, és nemcsak bemutatni szilágysági és békési táncokat, hanem szorosabbra fűzni a sarjadzó kapcsolatot az Akácsos Zsolt vezette Kék virág tánccsoporttal, amely Sepsiszentgyörgyön tartja a próbáit, de a valóságban a 2014-ben megszűnt bölöni tánckarból építkezik, rajtuk kívül jelenleg brassói, nagyajtai és megyeközponti tagjai is vannak az együttesnek.

Az Arad megyeiek és a háromszékiek tavaly decemberben ismerkedtek meg, amikor a Kék virág hazafelé tartott a testvérváros Balatonszentgyörgyi Kis Balaton táncegyüttes fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségről, s lám, alig négy hónap múlva újból találkozik a két csoport.

Azért érdemes szólni erről, mert a Szent György Napok huszonöt éve alatt sok testvérkapcsolat született iskolák, intézmények között, egyik-másik virágzó barátsággá alakult, és gazdagítják egymás értéktárát, mások szikrája kialudt, jó, tehát, ha újabbak is alakulnak.

Említett két együttes szombaton lépett fel a Kultúrkert színpadán, de gyermekseregek váltották egymást a Közösségi színpadon is, és pörgött a szoknya időnként a Testvérvárosok utcájában is.

Fekete Réka
Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kilenc + hét ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  autópálya     háromkút iskola adomany     1     polgári p     set /a 0xfff9999-2     ../../../../../../../../../../proc/version.php     autópály     benkő     református     convert(int,(char(95)+char(33)+char(64)+char(50)+char(100)+char(105)+char(108)+char(101)+char(109)+char(109)+char(97)))     gyergyó, csík     bán zsófia     1));[email protected]/**/char(9);[email protected]=char(48)+char(58)+char(48)+char(58)+char(50)+char(53);waitfor/**/delay/**/@x--     kampány az erdőkért     tan     file:/windows/win.ini     makkay józsef     néppárt     -1 or 1=1     aruhaz  
Kulcsszófelhő