2012.05.10. | 23:33 Berka-táncház Lészpeden – FOTÓRIPORT

719
Újabb Moldvai turnén volt a Berka együttes, mely most már harmadik éve rendszeresen látogatja a moldvai magyar oktatási programban résztvevő falvakat, hogy hagyományos táncházakat tartson a gyerekeknek.
Az együttes április 28-án, szombaton érkezett és első nekifutásra a frumószai szavalóversenyen résztvevő 24 moldvai település, közel hetven versenyző gyerekének húzta a díjkiosztó előtt a talpalávalót. Még aznap este a pusztinaiaknak is muzsikáltak, vasárnap a külsőrekecsinieket táncoltatták, hétfőn a Csíkszeredában továbbtanulókat vitték táncba és kedden érkeztek meg Lészpedre, hogy a falu aprajának-nagyjának örömet szerezzenek.
A tavalyi esetből okulva, amikor az iskolai szakterem már igencsak kicsinek bizonyult egy ekkora megmozduláshoz, tekintve, hogy a szülők nagy része sem marad ki ebből a vidám mulatságból, most a falu központjában elhelyezkedő, lakodalmi vígasságoknak helyet adó, „bufet”-ben került sor a hagyományápoló programra.
Ide gyűlt össze mindenki, népviseletben, vagy anélkül, hogy anyókáink mulatozásainak valamikori hangulatából ízelítőt kapjon. A vendégeket a megszokott módon, taliga-kerék kaláccsal fogadtuk, hogy bírják szusszal a muzsikálást. Közel száz gyermek és szülő gyűlt össze, mindenki táncra kerekedett a több, mint négy órán át tartó mulatozáson. Senki nem érkezett üres kézzel, egy üveg üdítő, egy doboz sütemény került elő a „tarisnyákból”. Volt evés-ivás, jókedv és vígasság, az egész világ csodájára járt!
Köszönjük szépen a Berka-együttes lelkes tagjainak, akik bár ritkán, de most már rendszeresen segítenek abban, hogy az archaikus magyar kultúrához szorosan kapcsolódó hagyományőrzést biztosítsuk itt, Moldvában.
Írta és a fotókat készítette:
Márton Attila, lészpedi tanító bácsi