Erdély címererdély ma logó
január 22. vasárnap | Vince, Artúr napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4955 RON | 100 HUF: 1,4565 RON | több
2016.11.13. | 09:12 Ellopott piski történelem

6304 33
Az Ocskay család kúriája
A szerző felvétele

Hosszas, ellentmondásokban és fordulatokban dúskáló pereskedés és egy jogerőre emelkedett igazságtalan ítélet után az Ocskay családnak végérvényesen le kellett mondania az ősi jussról. Európa harmadik legértékesebb arborétuma, a piski dendrológiai park az állam tulajdonában maradt. A román hatóságoknak az erdélyi magyar nemesekhez és a demokratikus rendszerekben szentnek tekintett tulajdonjoghoz való viszonyulása mit sem változott. A piski kastély és a hetvenhektáros park a Romsilva keretében működő kutatóállomás tulajdonában marad. Riportunkban a családi kálváriát jártuk körül.

Nincs visszaút. Az utolsó szalmaszál is – amibe az Ocskay család belekapaszkodott – elszakadt: a család végső búcsút inthet a piski arborétumnak és a rajta álló kastélynak. Az Ocskayak negyed évszázadon keresztül reménykedtek. Amit az embertelen kommunizmus egyetlen éjszaka alatt elvett, az azt követő eredeti demokrácia huszonöt év alatt sem adta vissza. Sőt, 2013 végén jogerős ítélet született, miszerint az arborétum soha többé nem lehet a családé. Az örökösök esetleg csak kártérítésen álmodozhatnak – talán újabb huszonöt esztendeig.

Belefáradtak a pereskedésbe

„Úgy döntöttünk, nem megyünk Strasbourgba, és nem pereskedünk tovább. Ennyi elég volt” – mondja megkeseredetten Balogh Árpád, Ocskay László veje. A 2001. október 30-án letett visszaigénylés óta a Budapesten élő ügyvéd maga látta el a család jogi képviseletét. A 2003-ban a bukaresti törvényszéken elkezdett perben nem kevesebb, mint tizenegy ítélet született. Miután „elhagyta” az alapfokot, az ügy a fővárosi táblabíróság és a legfelsőbb bíróság között „ingázott”. A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék ötször küldte vissza a táblabíróságra. Az idők során hol az egyik, hol a másik fél fele billent a mérleg.

Ahányszor a helyzet megkívánta, Balogh Árpád mindig autóba vágta magát vagy vonatra ült, és Pestről Bukarestbe utazott. Mint mondja, minden egyes tárgyaláson megjelent: azon is, amelyen félnapos várakozás után hetvenkettediknek került sorra, azon is, amely az ellenfél halasztási kérésére három percnél többet nem tartott. „Amikor a pesti ügyvédkollégáknak meséltem, hogy aznap a bírónő csaknem hetvenkét ügyet tárgyalt, azt hitték, ugratom őket. Elképzelhetetlen, hogy mennyi energiát és pénzt beleöltünk. Ahhoz hogy a végén egy papírral maradjunk, amely szerint valamikor bizonyos összeget fogunk kapni. Pedig a másik fél is elismerte, hogy az Ocskayak tulajdonát képezte a kastély és a park, de arra hivatkozott, hogy nem mondhat le róla, hisz rezervátum, ahol kutatás folyik. Ha Mihály királynak a román állam felajánlotta a jóval nagyobb és pompásabb szinajai Peleş-kastélyt, egy Ocskay miért nem kaphatta volna vissza a piski kastélyát? Hol van itt az igazság?” – szomorodik el a vej.

A családnak egyébként minden egyes Hunyad megyei birtokáért a bíróságon kellett megküzdenie a helyi hatalmasságokkal. Nyert is, veszített is pereket. A kedvező és jogerős ítéletek közül is akad olyan, amelynek tíz év után sem sikerült érvényt szerezni. A magyarázat a szokásos: vagy nincs az államnak pénze, vagy az önkormányzat nem rendelkezik elég földdel.

„Az arborétum ügye is olyan, mint a gyulafehérvári Batt­hyá­neumé: az állam mindenfélét kitalál, csak ne kelljen visszaszolgáltatnia a felbecsülhetetlen örökséget” – von párhuzamot a két kincs körüli huzavona és megaláztatás közt a piski római katolikus közösség lelkésze, Tóth János. A Jani atyaként ismert pap szerint a román állam fejőstehénként kezeli az Ocskayak birtokát. „Vágják a fát, használják az üvegházát, a csemeteiskoláját, bitorolják a kastélyt, befektetni meg nem fektetnek egy árva vasat sem” – mondja.

A magyar nemesektől a román államig

Az Ocskay család piski arborétumaként ismert dendrológiai park első növényeit a Gyulai család telepítette a 18. században. Ekkor a Maros partján elterülő hetven hektárnyi részt már ősi szilfa- és tölgyfaerdő borította. A későbbiekben a birtok a Kuún grófok tulajdonába került. A tulajdonképpeni arborétum kialakítása viszont a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Fáy Béla nevéhez fűződik, aki feleségül vette a Kuún örököst, Irmát. Mivel kettejük házasságából nem született gyerek, a birtok Fáy sógorának, Máriássy Andornak a leszármazottaira szállt. Az egyik lány, Klementina Petronella, annak az Ocskay Istvánnak lett a felesége, aki az 1949-es államosításig nagy előszeretettel és rendkívüli hozzáértéssel fejlesztette a parkot. Az évszázadok során valamennyi tulajdonos hozzájárult a növényállomány gazdagításához, de a park az 1885-ben született Ocskay István ideje alatt élte fénykorát. A Kuún, a Fáy és az Ocskay család más vidékekről, de hasonló éghajlati övezetből hozattak érdekes fa- és cserjefajokat. A parkban számos olyan egzotikus fa, cserje és növény is meghonosodott, amelyről a szakemberek eredetileg azt hitték, nem élik túl a klímaváltozást. A magvak meghonosodásában fontos szerepet játszott az Ocskayak által létrehozott melegház.

Bár az államosítás óta a parkban mindmáig mostoha körülmények uralkodnak, az évszázados fákat az 1955-ben létrehozott Erdészeti Kutatóintézet és a park dendrológiai rezervátumi rangra emelt státusa mentette meg a láncfűrésztől. Bár sem a múlt, sem a jelenlegi rendszer nem kezelte elsődleges célként a tudományos kutatást, az itt dolgozó szakembereknek sikerült megfékezniük a pusztítást. Lehetőségeik szerint még a kommunizmus idején is számos füvészkerttel tartották a kapcsolatot, és a nemzetközi csereprogramok keretében igyekeztek más botanikus kertekből beszerezni újabb és újabb magvakat. Annak dacára, hogy az elmúlt fél évszázadban állaga sokat romlott, a piski park még így is Európa harmadik legértékesebb arborétumának számít, amely évente csaknem ötezer turistát vonz a Hunyad megyei kisvárosba. Több százan azért jönnek, hogy kimondottan Piskin termesztett dísznövényeket vásároljanak. Igencsak bő választék vár rájuk, hiszen a parkban mindmáig mintegy kétszázötven növényfaj található. „Nemcsak a kétszázötven fajt, de minden egyes fát és bokrot külön-külön is ismert Ocskay László” – állítja a Magyarországon élő veje, aki gyakran kísérte el apósát egy-egy nosztalgiaútra is az öregúr egykori birtokára.

Kazinczy után kutakodva

Az évszakhoz illő langyos, ám mégis oly csodás déli napsütésben színpompás arborétum fogad. Átlépjük a tágan nyitva álló kaput, de sem jegyárus nénivel, sem kapus bácsival nem találkozunk. Csupán a menyegzőjükre készülő fiatal párra figyelünk fel, akiknek szerelmét egy művészfotós próbálja átmenteni az örökkévalóságba. Sok szerencsét az életben! – kiáltjuk az évszázados fák alatt fényképeződőknek, mire a hátunk mögül valaki morcos szigorúsággal ránk mordul. „Maguk nem vettek jegyet!” – harsogja szemrehányóan a semmiből előbukkanó, igénytelen öltözetű férfi. De kitől is vettünk volna? És hol? Meg egyáltalán a dolgozni érkező újságíróktól is elkérik azt a pár garast? „Na jó, beszélek a főnökkel” – intéz el a park kisistenének tűnő férfi, majd sajtóigazolványainkkal biciklire pattan, és elteker. Már a sokadik vén platánon és borókabokron is túl vagyunk, amikor ismét megjelenik kerékpárjával, és diadalittasan közli, hogy „a főnök is azt üzeni: ha nincs Bukarestből külön engedélyük, jegyet kell váltaniuk”. Nem kell nagy matematikusnak lennie az embernek, hogy kiszámolja, mi kerül több pénzbe és időbe: kérvényt írni és küldeni a fővárosba, megvárni, amíg ott egy még nagyobb főnök vagy akár egy bizottság dönt és harminc napon belül esetleg válaszol, vagy megváltani az alig négylejes jegyet. Egyébként nincs min csodálkozni: amíg élt, az öreg Ocskay László mindig szívesen látott vendég volt a család parkjában, unokáit azonban már csak jeggyel engedik be az arborétum bokrok közül előbukkanó szemfüles őrei.

Prospektus, útbaigazítás, idegenvezetés…? – kérdezzük, majd a két keréken cirkáló őr csodálkozó tekintetéből megértjük a szótlan választ. Legalább azt árulja el, hol van a Kazinczy-emlékoszlop! – kérleljük. „Jaj, az nagyon messze van. Nem is biztos, hogy megtalálják” – ráz le, majd drótszamárra pattanva a fák közötti szélesebbik ösvényen eltűnik.

Ha már az arborétum képtelen idegenvezetést biztosítani, a hetvenhektáros dendrológiai park látogatására a birtok utolsó tulajdonosának a fiát, az államosításkor éppen egyetemi éveit taposó néhai Ocskay Lászlót „hívjuk” segítségül. Nem szellem, hanem papírra vetett tájékoztatója formájában. „A piskitelepi városközpont felé haladva már a vasúti átjáróról látni lehet a fehérre meszelt régi kúriát. A 19. században épült. Északi oldalán egy Celtis australis (déli ostorfa) látható. A kerítéstől az épület felé Juniperus sabina (nehézszagú boróka) kúszik. Mindkét kapu közelében nagy Forsythia suspensa-bokrok (bókoló aranyfa) sorakoznak. Nagyok, hiszen már gyermekkoromban is alatta játszottunk. A kúria északi oldalától körülbelül harminc méternyire végződik a piskitelepi plató, onnan hirtelen, tizenöt méteres lejtőn ereszkedünk le a Maros árterére. Az arborétumot egy malomárok osztja ketté alsó és felső kertre. Ennek vize Bátiz falunál ágazik ki a Sztrigyből. A malomárok és a nagy tó között található a legnagyobb Magnolia acuminata (liliomfa): 1968-ban egy pusztító szélvihar teljesen összetörte a liliomfa koronáját, de azóta újat növesztett” – írja a parkról szóló ismertető bevezetőjében Ocskay László. Szintén neki köszönhetően tudjuk meg, hol állított emléket a hálás utókor a híres nyelvművelőnek. „A hídtól egyenes út vezet Kazinczy Ferenc kedvenc pihenőhelyéhez” – olvassuk. Ez rendben is volna, csakhogy már legalább három-négy hídon jöttünk át… És egyik sem vezetett azonos irányba. „Az erdős részek között tágas, levegős, füves tisztások következnek egymás után. Egy fenyőcsoport mögött egyszer csak feltűnik előttünk egy százesztendősnél is idősebb Abies homolepsis (ez az egyetlen példány maradt meg). A tisztásokon túl tölgyek következnek, Bignonia, Crataegus (galagonya), megint Taxodium distichum (mocsári ciprus), Gingko biloba (páfrányfenyő), nyárfák, füzek, fenyők és paratölgyek. Északnak tartunk, kis kiemelkedőn kapaszkodunk fel, gyönyörű tisztás tárul ki előttünk. A tisztáson a tujacsoport mögül cseréptetős kis ház kandikál felénk. A másik oldalon nagy fák fala zárja el a kilátást: diófa, tulipánfák, fenyők. Itt megállunk, ugyanis megtaláltuk, amit kerestünk: a Kazinczy Ferenc-emlékoszlopot” – áll a leírásban, …mi meg továbbra is tanácstalanul, az erdő közepén. Az érsemjéni író ezelőtt kerek két évszázaddal járta be először a parkot. Előbb Marosnémeti és Dédács elöljáróival találkozott, majd későbbi apósa, gróf Török Lajos révén ismerkedett meg gróf Gyulay Ferenc feleségével, és így jutott el a dédácsi birtokra. Leveleiben megörökítette ott tartózkodásának élményeit: „Szebb napokat, ha ide nem számolom, amit a szerelem ada, sohasem éltem. A hideg Sztrigy (Sargetia) dél felé a havasokból siet a völgybe, s a grófné kertje alatt omlik eggyé az itt sebesen elfutó Marossal, az erdélyi vizek fejedelmével. Kijövök a szobából, s a grófnét fehér öltözetében, magányosan látom ülni a Maros szélén, kedvelt fája alatt, míg három barátnéi s a gyermekem a pázsiton játszadoznak. Akkor sebesen futok le a kert ormáról, hogy körükben újra láthassam magamat, s újra éljem életemnek eltűnt szép örömeit.” Ötven évvel az író és költő halála után, 1881-ben a birtok akkori tulajdonosa, Kuún Irma, a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat küldöttségével együtt Kazinczy-ünnepélyt rendezett, melynek során a „szent öreg” által kedvelt szilfák árnyékában egy emlékoszlopot avattak. „KAZINCZY FERENCZ / KEDVENC HELYE / 1816” – vésték csupa nagybetűvel az obeliszkre, melynek tetejét kehely díszítette. Az, akinek sikerül az erdő zegzugaiban megtalálnia az emlékoszlopot, ne keresse az obeliszk ékességét, mert illetéktelen kezek rég eltüntették onnan.

Bár otthonról hozott útikalauzunkban a Géjza-forrás is szerepel, a fák közül elő-előbukkanó alkalmazottak csak unottan vonogatják a vállukat. „Ha inni akarnak, a kijárattól kétszáz méterre van egy élelmiszerbolt” – próbál segítségünkre lenni egy munkaruhába öltözött, ráérősen gereblyélő középkorú férfi. Már szinte két órája bóklászunk a csodálatos természetben, amikor egy forrásra bukkanunk; hogy ez a Géjza fejedelemről elnevezett kút volna vagy sem, nem tudjuk meg. Nemhogy a nevéről, a víz összetételéről sincs semmiféle tájékoztató a környéken.

Feladjuk a keresést, és visszatérünk oda, ahonnan elindultunk: a bejárat melletti csodaszép, kastélynagyságú kúriaházhoz vagy kúrianagyságú kastélyhoz, ahova időközben újabb ifjú pár érkezett. A park város felőli részén álló klasszicista formájú kis építészeti ékszert valamikor az 1700-as évek környékén emelték. Akárcsak a parkot, a Gyulai és a Kuún család után 1918-ig Fáy Béla, majd az államosítás napjáig az Ocskayak birtokolták.

Akinek nincs lelke visszatérni

A Piskin született Mátyás Dalma gyerekkora óta jó barátságot ápolt Ocskayékkal; a park mellett nőtt fel, és annak minden egyes kis részét ismeri. Hatvanhat éve, amióta Ocskay Istvánt és családját a kommunisták kizsuppolták onnan, nem lépett be az arborétumba. Akkor az egész egy fél órába telt: 1949. március 2-án a Siguranţa emberei a birtok elhagyására szólították fel a családot. Ocskayéknak harminc perc állt rendelkezésükre összepakolni a legszükségesebb személyes dolgaikat. A teherautó Piskitől kétszáz kilométerre, a Marosvásárhelyen megállapított kényszerlakhelyükre szállította. Mivel az egyetemet végzett fiúkat, Lászlót később Nyárádmagyarósra helyezték körorvosnak, a Nagy Nemzetgyűlés 1954. október 23-án „nagylelkűen” engedélyezte a szülőknek, hogy kényszerlakhelyüket a bekecsalji faluba helyezzék át. Alig egy év múlva Ocskay István hetven esztendős korában „végső kényszerlakhelyre” került; felesége, Klementina Petronella tizenkét évvel élte túl. „Szeretnék visszamenni a parkba, de nem tudok. Talán még nem jött el az ideje, hogy betegyem oda a lábam. Nincs lelkem arra” – magyarázza a nyugdíjas nő, és jól látni a tekintetén, hogy valahol a fák és bokrok között kalandozik, miközben a múltat idézi. Ocskayék kisemmizése Mátyásékat is érintette. Dalma néni nagybátyja, Bíró István a család sofőrje és a park igazgatója volt egyben. „Államosításkor minket is kisemmiztek. Azt mondták, mi is olyanok vagyunk, mint a báró úrék. Pedig nem is voltak bárók, de urak, az igen!” – mondja. Az asszony nem tagadja, valóban jól éltek, de meg is dolgoztak érte. Megvolt a tűzifájuk, kukoricájuk, sójuk, petróleumuk, azaz mindenük, ami a két világháború közötti háztartásban értéknek számított.

Dalma néninek csupa jó szava van az Ocskay család minden egyes tagjáról. Mint meséli, mindannyian igazi úriemberként viselkedtek, és ezt a helyi és környékbeli románság is méltányolta. Nemcsak a piski lakosság, de a dédácsiak, bácsiak, rápoltiak is rendkívül tisztelték és szerették őket. Egyébként ez a tisztelet kölcsönös volt. „Az öreg Ocskay István, aki ha ismerőssel találkozott az utcán – legyen az a szolgája is –, kalapot emelt. Mindig is azt hangoztatta, hogy a fejfedőt nemcsak félig-meddig kell megemelni, hanem annyira, hogy a madár át tudjon szállni alatta” – meséli Dalma néni.

A nála fiatalabb Fábián Mária harminc éven keresztül az arborétumot fenntartó kísérleti állomás technikusaként dolgozott. Ez idő alatt hol a növénygyűjteményt gondozta, hol a csemetekertben tevékenykedett, de az is előfordult, hogy egyéb feladatot kapott. Mint mondja, a szocializmus ideje alatt mindenki állandó alkalmazottnak számított, de a korra jellemző káderrotáció elvét betartva sűrűn mozgatták a személyzetet. „Azért mondjon bárki bármit arról a rendszerről, egy biztos: az arborétum sokkal jobban nézett ki, mint most. Több pénz volt és több alkalmazott. Meg az itt dolgozókat valahogy jobban is érdekelte az egyedi létesítmény sorsa” – állítja. A nyugdíjba vonult hölgy szívesen emlékszik azokra az időkre, amikor a hazai és külföldi csoportok egymás nyomába taposva látogattak Piskire. A turistabuszok főként iskolásokat és nyugdíjasokat hoztak az arborétumba, de az évszázados fák között megfordultak a kor nagyjai is. Az idősek még most is emlegetik a közeli Bácsiban született, a háború utáni első miniszterelnök Petru Groza sűrű látogatásait, a még idősebbek a királyi család jövetelére is emlékezni vélnek. „Elég gyakran tért haza egykori birtokára az öreg Ocskay István fia, László is, aki ugyan keserűen vette tudomásul, hogy a rendszer megfosztotta mindenétől, otthonától, családi örökségétől és emberi méltóságától, mégis hálásnak bizonyult, látván, hogy sem a kastély, sem a dendrológiai park nem jutott más erdélyi birtokok szomorú sorsára” – idézi fel „a doktor úr” látogatásait és érzelmeit Fábián Mária. A nyugdíjba vonult technikus azt bánja, hogy ha az állam foggal-körömmel ragaszkodik egy olyan kincshez, ami nem illeti meg, miért nem vigyázza legalább úgy, mint ahogy tette ’89 előtt. „Az állatkertet rég felszámolták, az arborétum pedig egyre elhanyagoltabbnak tűnik” – nyugtázza szomorúan, mint olyan, akinek az évtizedek során a szívéhez nőtt az Európa egyik legszebb arborétumának számító rezervátum.

Az osztályharc nem hal meg, csak átalakul

A Kolozsváron élő Ocskay József – László 1958-ban született fia – valamikor a hetvenes évek elején járt először ősei államosított arborétumában. Tizenéves volt, de most is előtte van az a kép, amint a család egykori erdésze rózsával és könnyes szemmel köszönti nagymamáját, Ocskay, született Máriássy Klementina Petronellát. Mint ahogy Mátyás Dalma bátyjára, Bíró bácsira, a mindenes sofőrre is emlékszik. Hogyisne jutna eszébe, hisz a családba „nőtt” ezermester szinte minden egyes piski látogatásakor elkísérte gazdáját. Amikor arról kérdezem, miként viseli a ’89 előtti és utáni, az egykori magyar nemes családok vagyonához szintén hasonlóan viszonyuló hatalom arroganciáját, azt mondja, meg kell tanulni elfogadni az igazságtalanságot. Nemrég elhunyt háziorvos édesapja, a szabadidejében rímeket faragó Ocskay László egyik versrészletét idézi: „A vörös csillag furcsa, szomorú egyveleg, / Csillag, mint szent idegen/ Marad vörös festett idegen”.

Az Ocskayakat nem csak vagyonuk teljes elkobzásával és a társadalom perifériájára való kiszorításával büntette származásuk miatt a rendszer. Azt a megaláztatást is át kellett élniük, hogy a kor legnagyobb példányszámú pártlapjában, a Scînteia 1949. március 7-i számában banditáknak nevezték őket. A hatalomváltás és az eltelt mintegy hetven esztendő mit sem változtatott a román hatóságok hivatalos álláspontján. A kastély épületébe betelepedett kutatóállomás látogatóknak szánt információs pannóin hiába is keressük az Ocskayak nevét és a birtok valós múltjáról szóló adatokat. A megsárgult, megkopott jegyzékeken sok mindenről lehet olvasni, ám a lényegről nem. Egyetlen kurta és furcsa mondat utal arra, hogy az Ocskay-birtok nem volt mindig a román államé. „Az államosításig (1948) magántulajdont képezett” – olvasható a szófukar mondat az egyébként rendkívül hosszas és aprólékos leírásban.

Ez nem fájt Ocskay Lászlónak? – kérdezem a vejét, mint aki nem ismerné a logikus választ. Aztán mégis valami mást hallok, mint amire számítanék… „Apósom nem afféle ember volt, a neveltetése miatt sok mindent nem tett szóvá, amiért más talán kikelt volna a képéből. Ő örült, hogy sem a kastélyt, sem a parkot azok bitorlói nem tették teljesen tönkre. Pedig aztán azokon a pannókon tényleg még a kertészről is több információ jelenik meg, mint az arborétum néhai létesítőiről” – mondja Balogh Árpád.

Ha már nem kapták vissza ősi jussukat, az örökségüktől megfosztott leszármazottak mégis jobb sorsot tudnának elképzelni a parknak és legfőképpen a kastélynak. Szerintük az épületben múzeumot és kultúrközpontot kellene inkább működtetni kiállítótermek berendezésével, szimfonikus kamarakoncertek szervezésével. Mindehhez viszont nem olyan vezetőkre lenne szükség, akik az elavultnak vélt, felbecsülhetetlen értékű intarziás parkettet modern laminált padlóra cserélik. Habár, ha jól belegondolunk, ez is egy módja a történelem átírásának.

Szucher Ervin
erdelyinaplo.ro


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi négy + nyolc ?



Bakai írta (2016.11.25. 12:09:17)
kedves erwin, az ilyen hosszas cikket nem sokan olvassák! de önnek is tudomása van róla, mint érintett, hogy nem olyan forrón eszik a kását! miért nem elemezzük egyszer öszintén, hogy mi lett a visszaszolgáltatott ingatlanokkal?? csak a református pűspőkségnek 5 palotája áll üresen a Bocskai téren, amikor pont önök közölték, hogy nincs hely az EME és EMKE irattárának elhelyezésére!! vagy a váradi püspöki palotábol kiköltöztették a muzeumot, most 200 szoba ott áll üresen!! vagy az aranyosgerendi kastály összedöl, mint a szentpáli, mert a református egyháznak adományozta a tulajdonos!!csak a Mikes grófok és Kálnoky-ék hasznosították megfelelöen!! vagy Gyaluban történt-e egy kapavágás is a felújításra???és miért nem írják meg az igazat a Mikó kollégiumról is???én csodálkozom, hogy a sok híres magyar egylet és egyesület és szövetség /az írószövetség is/ miért nem kér egy-egy müemlék épületet???a tulajdonostól!! csakhogy én tudom miért,de hiába írtam le ötvenszer...

Hímes tojás írta (2016.11.24. 05:34:49)
Szekely (2016.11.22. 03:49:25) NEM KELL VÁRNI AZ ELSZÁMOLTATÁSSAL!!! Holnaptól meg lehet kezdeni a Fidesz elszámoltatását.

Szekely írta (2016.11.22. 03:49:25)
Himes tojas , nem csak a Jobbik de mas nemzeti part sem lovagolna meg a piszkos penzekert az orszag elarasztasat idegenekkel. A kotveny mutyiert szegyelheti magat a FIDESZ vezetese , remelem az elszamoltatast 2018-ban nem usszak meg simman.

Pénz beszél írta (2016.11.22. 01:02:23)
Ha kínai betelepülőket hozunk a Szent Korona országába, Szent István király országába, olyanokat hozzunk akik katolikus keresztény hitre térnek, tértek, és magyarrá akarnak lenni. De mi semmit nem kérdezünk, semmit nem várunk el, csak vegyék meg az államkötvényt, és fizessék ki a tízmillió forintos ügyintézői díjat a Fidesz haveroknak. S még a kínaiak a legkisebb bajunk, bár az indiaiakhoz hasonlóan dúl köztük a szex-szelektív abortusz (kislányok megölése), emberi szervek (vese stb) eladása pénzért, sőt Kínában nemcsak bizonyos halételek népszerűek mert "fejlesztik a férfi izmokat", hanem emberi magzatokat is fogyasztanak hasonló célra. Ezt kapjuk, amikor pogányokat engedünk egy keresztény országba.
De már az oláhokról is megjegyezte Zrínyi költő amikor Horvátországban megjelentek (1600-as évek, magyar-horvát perszonálunió), hogy ortodox pópáik tüzelik őket, azért bajkeverő rabló gyújtogatók. 1990 fekete márciusban is ortodox pópáik küldték őket magyarokat gyilkolni Marosvásárhelyre.

Szenvedő írta (2016.11.21. 14:19:01)
Nyilas!- igaz, 1949-ben írt regény.

Nyilas írta (2016.11.21. 07:42:33)
Pénz beszél írta (2016.11.20. 03:57:02)
Tisztelt uram.
Nem zavarja önt, hogy az erőltetett beirásainak semmi köze ahhoz, amiről itt társalgunk?

Tisztelt Farkaskoma.
De igen. Figyeltem a végére is, és én attól félek, hogy a "román veszély" a kisebb a mai világban, amikor ezer holdas birtokok vannak holland, izraeli, osztrák kézben. itt a maradék Magyarországon is, de a volt ország keleti felében is.

Hímes tojás írta (2016.11.21. 04:30:22)
Pénz beszél írta: ""A Fidesz kormány kötvényes betelepítő mutyiját nézzük.""
Ne csak nézzen, de lásson is! Elsősorban kínaiak éltek a lehetőséggel. Több év alatt néhány ezer gazdag kínai telepedett le Magyarországon. Ezt próbálja meglovagolni a Jobbik Párt, és "PÉNZ BESZÉL".

Pénz beszél írta (2016.11.20. 03:57:02)
Nyilas kire szavazott? Gyurcsány, Orbán most árulják a maradék hazát.
Gyurcsány nem akart elszakított magyarokat Magyarországon, de arab, afgán, pakisztáni, afrikai migránsok ellen nincs kifogása. Orbán pedig maga mondta, "ne azt nézzék mit mondunk, hanem azt, hogy mit teszünk". Nos, megnyitotta a hazát külföldiek előtt, hogy tönkretegyék a magyar ipart, csődbe kényszerítsék és megvegyék a Malévet, felvásárolják a magyar termőföldet, nemzetközi körözés alatt lévő szaudi arab szerzett magyar letelepedést államkötvénnyel, Budapest ide telepedő izraeli zsidók kolóniájává vált, most épp Irakban és muzulmán Afrikában hirdetik a Fidesz-mutyi államkötvényes betelepedést Magyarországra. Orbán az Alkotmányra hivatkozva (Szent István, keresztény ország) mondta, Magyarországon alkotmányos tilalom alá esik a muzulmánok betelepítése, de sutyiban mindenkit beenged aki fizet, lehet az zsidó vallású Izraelből, muzulmán Szaud-Arábiából, Irakból, Afrikából, kínai buddhista, indiai hindu.

Farkaskoma írta (2016.11.19. 21:29:12)
Nyilas írta (2016.11.19. 07:06:07)
Tisztelt uram! Mindenkinek megvan a joga a véleményéhez, önnek is, és én tiszteletben tartom. Ezzel együtt sajnálom, hogy nem figyelt a beírásom VÉGÉRE! mert az a lényeg. Vigyázzanak, az Istenért!

Nyilas írta (2016.11.19. 07:06:07)
Tisztelt Farkaskoma.
Nem számonkérem, csak pontositok. Mindig, amikor onnan Erdélyből, Partiumból, úgy keresnek bűnbakot,kérik számon a kipusztitott arisztokrácián a sorsukat, mintha önök ott sem lettek volna, mintha nem lettek volna részesei Erdély elrománosodádának.

Nyilas írta (2016.11.19. 06:59:59)
Szenvedö írta (2016.11.18.
Szenvedő. "Adjátok vissza a HEGYEIMET."
Idéző jelbe tett szöveget csak pontosan.

Pénz beszél írta (2016.11.19. 02:49:42)
A Fidesz kormány kötvényes betelepítő mutyiját nézzük.
Vádaskodunk, mert nem tudták az erdélyi magyarok integrálni az oláhokat, anyaországiak a cigányokat, nem tudta a délvidéki magyarság integrálni a szerbeket, Felvidék a tótokat.
Be se kellett volna engedni őket.
A Fidesz is beenged bárkit, ha államkötvényt vásárol. Lehet kínai, szaudi arab, izraeli zsidó, afrikai muzulmán. Fizet és kapja a letelepedést.
Így lehetett ez régen is. Pénz beszélt, kutya ugatott.
Majd ha visszatérünk keresztény KATOLIKUS gyökereinkhez, ennek is véget vetünk. Ha addig el nem fuseráljuk a maradék anyaországot is.
Régóta foglalkozom ortodox kereszténységgel. Ők mélyen katolikus-gyűlölők. Hát minek kellett románokat, szerbeket beengedni a katolikus Magyarországra? S a zsidó, muzulmán, kínai vallás se jók.
Erről szólt az Aranybulla 1222-ben, figyelmeztetett a Pápa 1231-ben. Nem hallgattunk rájuk. Ver az Isten, mert ortodox, izraelita, muzulmán, konfuciánus tarackot keverünk a katolikus búzába. Ma is. Fidesz.

Szenvedö írta (2016.11.18. 21:32:56)
Nyilas! ... és „Adjátok vissza a hegyeinket„!

Farkaskoma írta (2016.11.18. 15:32:40)
Nyilas írta (2016.11.17. 18:40:45)
Tisztelt uram!
Már másodszor kéri számon őseinken a románok (bárhogy is nevezték őket annak idején) integrálását. Kénytelen vagyok már felvilágosítani: Románt nem lehet integrálni, CSAKIS ideiglenesen. Így vannak megalkotva az Úrtól. Többször, többen próbálták már, de eddig még senkinek sem sikerült. Nem kellett volna betelepíteni őket! De ez, sajnos, mindig csak nagyon későn, utólag derül ki.
Írom ezt azért, mert sokszor járok Békésben, és néha elrettenek, hogy ötven (50) év múlva az a terület is "ősi román föld" lesz. Én már akkor rég nem fogok élni, de szánom az unokáinkat. Legyenek résen!

Nyilas írta (2016.11.17. 18:40:45)
Kedves János.
Ha már olvasnivalót ajánl, én is ajánlom önnek Wass Albertet. Tökéletesen leirja azt amiről én is irtam.
Mellesleg sehol nem irtam azt, hogy nem telepitettek be Kárpáton túliakat. (Románokat nem, mert azok akkor még nem léteztek.) Arról irtam, hogy az önök felmenői ahelyett, hogy integrálták volna ezeket a betelepitetteket a magyar társadalomba, maguk integrálódtak a betelepitett , akkor még kisebbség közé.
Na ezt a folyamatot irja le Wass Albwert is.

Janos írta (2016.11.17. 03:03:21)
Tisztelt Nyilas, itt nem adok igazat Onnek. tessek olvasni Wass Albertet, Nyiro Jozsefet, Ok leirjak tobb helyen is, tobb konyvukbe a rromanok betelepiteset a habsburgok altal.

Nyilas írta (2016.11.16. 09:13:14)
Szekely úr.
A korabeli Magyarország nyugati felére is telepitettek idegen nyelvű népességet. Nem emlitem Tolnát, Baranyát, Pest megyét. mert ez a maradék ország belseje, csak Nyugat-Magyarországot, ahol nagy többségében német anyanyelvű volt a lakosság. És ez a német anyanyelvű lakosság úgy döntött, hogy megváltoztatja a Trianonban elhatározottakat, mert ő magyar akar maradni.
Őgy, hogy ne a nemesség számlájára irja ön, hanem forduljon magába, és kérdezze meg, hogy miért nem integrálták az ősei a betelepitett románságot ahelyett, hogy maguk váltak románná.
Mert azok a nemesek, akiknek ön a számlájára irja, nem 6 millió románt telepitettek be, csak egy egy faluba néhány családot. Az ön ősei, meg megtanultak románul, hogy beszélni tudjanak velük. Beházasodtak közéjük, és neveltek román gyerekeket.
Ez bizony nem a nemesség bűne. Csak könnyebb bűnbakot keresni, mint szembenézni magunkkal.

Iszlai írta (2016.11.15. 22:13:24)
"Miért hagytuk, hogy így legyen?!"(Van aki hagyta, van aki nem...) Ez az aljas román hozzáállás az elorzott magyar felbecsülhetetlen értékekhez, annyira elkeserítő és kiábrándító. Mindent leradíroznak, veszni hagynak és eltüntetnek, ami az ezeréves magyar múltból Erdélyben még megmaradt.

Ha egy ilyen veretes nemesi család,- ahol idős dr. Ocskay László "örökségét" négy fiú: az orvos Laci, az ikrek, szintén orvos Marci, Pisti és a gazdálkodó/méhészkedő Józsi, meg a horti-kultúra tanára Marika - sem bírt a tipikus román "demokratikus igazságszolgáltatással" szemben visszaperelni és végre újra birtokba venni, akkor mit remélhet itt még bárki, akinek lenyúlták a kommunisták a családjuk vagyonát, tönkretették a sorsát, egész életútját ?!

Nyárádmagyarósiként ismertem az Ocskay családot. Gyermek voltam, de hallottam a kálváriájukról, ahogy odakerültek, aztán Piskiről is. (Ott láttam a "Holdra szállást", Józsi mutatott nekem először "igazi zenét").
Igazi orvosok, valódi úriemberek voltak !!

Román magaskultúra írta (2016.11.15. 21:10:45)
Gyerekkoromban szerettem a kis tavacskát, mely városunkban a templom mögött volt (Arad, Gáj). Azután felmenőim elmondták, ott bizony régen (1930-40-es évek) szép nagy liget volt eperfákkal, annak közepén a tó, arra sétáltak az emberek gyerekeikkel templom után. De a 70-es évekre a fák nem voltak többé, az egykori liget nagyobbik részét szemét lerakatként használták, csak a tó és környéke maradt, kavicsos partjával, kacskaringós partvonalával, a kis félszigettel ahol be lehetett sétálni a tó közepére, és a tiszta víz a tóban.
Aztán azt is betemették, és az egész liget szemétlerakattá alakult.
Unokaöcsémmel sokat böngésztük a rejtélyt, míg összeállt a kép.
Aradnak 1920 előtt autó, teherautó, traktor, repülőmotor gyára volt. A lakosság 90%-ban magyar volt. Aztán minden eltűnt Aradról. Keskeny nyomtávú elektromos vasút is volt, talán Európa legelső villamos vasútja, Aradtól a Mária Radna búcsújáró helyig és Solymos-i várig. Az is eltűnt.
Bejöttek a románok, és mindent elherdáltak.

Peter írta (2016.11.15. 20:49:33)
Sajnos sokan nem tudják de Strasszburgban is a Románok döntenek 2O11 óta mit tárgyalnak meg. AZóta seni se nyert ilyen ügyben.

Szekely írta (2016.11.14. 22:37:41)
Szomoru egy dolog, ha ennyire aljas "tulajdonostol" kell visszaperelni az ellopott birtokot. Nem ez az elsö precedens az ügyben. Mindezek ellenere, Erdely szomoru törtenetenek sorsat, szemelyesen az erdelyi nemesseg szamlajara irom. A tetvet behoztak az orszagba, a nyakukon elszaporodott, s ahelyett hogy kirakjak öket idejeben az orszagbol, jogokat adtak, iskolakat es templomokat epitettek nekik, majd sajat maguk valtak hazatlannak hazajukban. Nemes ismeröseim 2-3 szobas blokklakasban eldegelnek, mig a jövevenyek a kastelyukban peffedeznek. Most meg ez a csufsag.

Dávid Szaniszla írta (2016.11.14. 10:50:50)
Nagyon szomorú végig olvasni ezt a beszámolót. Egész Magyarországon nagyon sok hasonló sors volt, de a Csonka országban ma már egy kissé más a helyzet. Az Égi bíróság majd rendet tesz ezen ügyekben is. Bár talán érdemes lenne tovcább eröltetni. Hiszen ez a rész ma már Romániaként szerepel, s talán a Strasszburgiak nem tudják, hogy valamikor ez is Magyarországhoz tartozott, s talán másként intézkednek. Ki tudja?

Apród írta (2016.11.14. 10:49:00)
Láttam az arborétumot, inkább ültessünk újat, mert annyira elkeserítő állapotban, hogy fele gaz és gyom és az új gazdái csak felemésztették.

Egy székely írta (2016.11.13. 21:47:32)
Márpedig itt megállni bn lenne, mert az Emberjogi Bíróság már csak egy lépés, a megteend erfeszítés pedig minimális! Ne hagyják magukat!!!

Külföldi írta (2016.11.13. 21:38:48)
Nem kellene feladni a harcot. Menjenek Strasbourgba!

Nimród írta (2016.11.13. 21:34:25)
Pont az a lényeg, hogy a Családok megunják és lemondjanak!!!

Ezért, kellene FOLYTATNI A PERESKEDÉST!! A CSALÁDOKNAK SZÜKSÉGÜK VOLNA A MI TÁMOGATÁSUNKRA IS!!!

Palibá írta (2016.11.13. 18:00:08)
Az a fontos, hogy az RMDSZ virul és lármásan védi...saját vezetőségét. Gyalázat. Ha így megy tovább, egyszer egy ilyen szomoró riportot fognak írni az utolsó erdélyi magyarokról és a hajdanvolt Erdélyről.

Sofalvi János írta (2016.11.13. 17:12:21)
Ocskay doktor Urral több alkalommal taláűlkoztam Nyárádmagyaroson,ott volt körorvos.Az egyik unokáját a lakásán én kereszteltem a 8o-as évek elején.Nagyon jó viszonyban volt a család Márton Áron pűspök Urral.Egyűtt utaztunk Fehérvárra a Pűspök Ur temetésére.A család nagyon vallásos volt.Sokat segitette a faluban lévö katolikusokat.Valodi uriember volt.Ö mondotta,hogy a családi örökségböl egy zacskó maradt meg,amelyben Kinából kűlönleges növényi magot kűldtek.

Antalm írta (2016.11.13. 15:09:42)
ELKESERITŐ, Erdélyszerte látni öseink által felépített nagyhasznú kincsei-javai leromlásait-elhanyagoltságait! Valami egész érthetetlen!?
Akkor miért kellett nekik,-hogy lezüljék és elhanyagolják a karbantartásait vagy további vonzatos fejlesztéseit!?
Ma újra,- habár világitörvények vannak a visszaszolgáltatásokra,- azt miért nem engedélyezik, hogy aki teheti az élvezze ősei befektetéseit- létesitményeit! Gazdát adni minden épitménynek,terepnek,természeti szépségeink további ápolásában.
Ezért dühödik-dühös a közösségünk emberei, -valóban csalódottak vagyunk,- ne venni észre a rengeteg kártevésnek a további folytonosságait! Egyenessen, eldermesztö!!

Peter írta (2016.11.13. 14:31:52)
Köszönjük ezt az írást.
Engem az érdekelne még, mit tudunk ennek a kastélynak az építéséről, és későbbi átépítéséről. Az 1700-as évek környékén ugyanis nem építettek itt klasszicista silusban. Nyilván a Gyulay család az építő, de mikor és melyik arról sehol nem láttam információt, pedig nem is volt olyan régen.

ICs írta (2016.11.13. 12:38:01)
Köszönjük udmr,hogy "kiállsz" értünk,erdélyi magyarokért !

Gaarmin írta (2016.11.13. 12:02:39)
Építünk új kastélyt, ültetünk új fát.

Hunor írta (2016.11.13. 11:08:59)
1954-ben a Piski-román nevén Simeria-i CFR=MÁV gőzmozdony-fűtőháznál dolgoztam ,mint esztergályos,csak egyedül voltam magyar és esztergályos. Őszinte legyek szerettek,tiszteltek. Piski telepnek nevezték akkor,mely vasúti csomó-pont ként volt ismert.Az akkori románok úgy mondták,hogy ott minden a magyar uraké volt.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  térség fejlesztés     eltűnt férfi     tan     bán zsófia     szászrégen     mol liga     rmdsz     interjú     emnp     aracis     trianon     háromkút iskola adomany     1     református     gyergyó, csík     benzin     borbely laszlo     bbte     autopalya     autópálya  
Kulcsszófelhő