Erdély címererdély ma logó
január 22. vasárnap | Vince, Artúr napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4955 RON | 100 HUF: 1,4565 RON | több
2016.10.16. | 23:59 A Székely Nemzetgyűlésre emlékeztek Agyagfalván

1676 4
Forrás: kronika.ro

Az 1848-as Székely Nemzetgyűlésre emlékeztek vasárnap Agyagfalván, ahol a hagyományőrző huszárok lerótták tiszteletüket az ősök előtt – számol be Fülöp-Székely Botond a szekelyhon.ro-n. A felszólalók az összetartozás, a közösség fontosságát hangsúlyozták.

A megemlékezés istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, majd Farkas Mózes bögözi polgármester köszöntötte a jelenlévőket a közeli kultúrotthonban.

„Fejet hajtani, megemlékezni, együtt lenni, ünnepelni és ebből erőt meríteni gyűltünk össze. Fejet hajtani és megemlékezni azokról az elődökről, akik történelmet írtak cselekedeteikkel, hozzáállásukkal, magatartásukkal” – fogalmazott beszédében Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Mint mondta, múltunkat hordozza minden, ami körülvesz minket, legyen szó épített örökségről, néptáncunkról, népzenénkről, kultúránkról. Ezek közös értékek, amelyekre támaszkodni lehet, hogy tudjuk, merre haladjunk. Kijelentette, a közösség a legnagyobb érték, hiszen szülőföld csak akkor van, ha az itt élők érzik az összetartozást. „Csak úgy van jövőnk, és csak úgy tudjuk megtartani, illetve gyarapítani a szülőföldet, ha képesek vagyunk összefogni. Tudom, hogy ezt meg lehet valósítani, hiszen szabadságharcosok leszármazottai vagyunk” – fogalmazott Bíró.

Antal István parlamenti képviselő rámutatott, a székelyek több mint 500 évig Agyagfalván hozták meg fontos döntéseiket, és ennek ma is így kellene lennie. Úgy véli, a falu határában épülő emlékház – amely a tervek szerint két év múlva készül el – tökéletes helyszíne lehet az ilyen tárgyalásoknak. A beszédek, illetve az agyagfalvi általános iskola diákjainak alkalomhoz illő műsora után az emlékezők a település határában lévő szoborcsoporthoz vonultak, ahol nagyjából nyolcvan hagyományőrző huszár sorakozott fel. Elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt – írja a kronika.ro.


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi három + hét ?



Gergely j írta (2016.10.17. 19:10:16)
25 éve az összefogásról beszélnek. Leginkább ilyen összejöveteleken.Aztán minden zajlik ugyanugy....

Gfds írta (2016.10.17. 14:51:28)
Szekelyek es magyarok! Emlekezzunk oseinkre es adozzunk emlekuknek tettel, cselekedettel, munkaval.
Vallaljunk gyerekeket, es neveljuk oket ugyesnek, okosnak, magyarnak. Ez jovonk zaloga.

Antalm írta (2016.10.17. 08:47:51)
HA TÁVOLBÓL is, de otthon éreztem magam a megemlékezést ünneplökkel.
A szoborcsoport emlékmü háttere kiépítéssén 198o jún.26-án személyesen részt vettem.
Különben is szülöföldem községközpontja, Bögöz.

Várközi írta (2016.10.17. 08:41:23)
Antal István jól megmondta, hogy a székelyek "több mint 500 évig" itt döntöttek, de azt már nem mondta meg, hogy mit és hogy mi lesz ezután a székelyekkel, főleg ha Antal jótéteményei ellenére megy és a székelyek árván maradnak. De marad (a nagy hiányzó) Verestóy aki bukaresti és bizony nem nagyon autonómia párti, de azért nagyon fontos ember.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  aracis     1     autopalya     bán zsófia     háromkút iskola adomany     borbely laszlo     interjú     bbte     rmdsz     trianon     szászrégen     gyergyó, csík     emnp     autópálya     eltűnt férfi     benzin     tan     mol liga     térség fejlesztés     református  
Kulcsszófelhő