579
Gyermekkel nem áldotta meg a Fennvaló, s így az a nemes ötlete támadt, hogy katolikus szellemben működő nevelőintézetet és iskolát alapít Sepsikőröspatakon nemcsak szegény sorsú, hanem magyar cigány gyerekek számára is.
Gróf Kálnoky Félixné, a cseh származású báró Beess Chrostin Ludmilla (1851–1928) nagylelkű adományaival már korábban is a helyi katolikus egyházközség jótevője volt.
Az intézet létrehozásával az 1889-ben elhunyt férje, gróf Kálnoky Félix, valamint sógorai, Imre és Pál emlékét kívánta nemes, közhasznú tettel megörökíteni, akik nem hagytak fiú utódot maguk után. 1891-ben megépíttette a Gróf Kálnoky Félixné, Ludmilla, Imre és Pál Intézetet, amelyben, miként mondta, „a kisdedóvás és leány nevelés teendőit a Szent Vincéről nevezett és Szatmáron anyazárdával bíró tisztelendő irgalmas nővérek gondozására és vezetésére bízom, mert csak így remélhetem biztosan, hogy ezen kegyeletes emlékül létesített intézet magasztos feladatainak mindenkor híven meg fog felelni". A tanulók főként Kőröspatakról és a környező falvakból, Árkosról és Kálnokról érkeztek. Köztük szép számban protestáns felekezetűek is.
| Hirdetés |







