Erdély címererdély ma logó
július 24. hétfő | Kinga, Kincső napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,4988 RON | több

Archívum
mozaik  
2017.01.10. | 08:51 Veszélyes játékot űztek a sofőrök a Maros jegén Marosvásárhelyen

3501

A Maros jege pénteken megtelt marosvásárhelyi sétálókkal, korcsolyázókkal – majd féltucat személygépkocsi is rámerészkedett a komp körüli szakaszon a jégre – számol be Bakó Zoltán a szekelyhon.ro-n. A jelenség vasárnap este is megismétlődött, ám ekkor már közbelépett a rendőrség.

Az említett folyószakaszon a jég vastagsága a part mellett, ahol a léket vágták a csobbanóknak mintegy 30 centiméteres volt. Ám azt nem lehet tudni, hogy a folyó közepén, ahol nagyobb a sodrás, mennyire vastag. A vízügyi igazgatóság vezetője, Cristian Bratanovici mérnök szerint hivatalosan nem szabad rámenni járművel a jégre, ám jogszabály ezt így, tételesen nem rögzíti. Azt viszont igen, hogy tilos az élő vizeket szennyezni.

„Úgy értettem, hogy ez egy szervezett verseny volt. Ilyenkor azonban engedélyt kell kérni a felelős szervektől, azaz tőlünk is. Sem engedélyt nem kértek, sem bejelentést nem tettek nálunk, hogy ilyet akarnak szervezni” – mondta el az igazgató, hozzátéve, hogy rendkívül veszélyesek az ilyen versenyek.

Megkérdeztük a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Andreea Popot is. Értesültek a pénteki esetről, ezért ellenőrizték később is a helyszínt. „Vasárnap este újból kijöttek néhányan a jégre autókkal. A saját biztonságuk érdekében jártunk el, amikor három ilyen gépkocsivezetőt megbírságoltunk, egynek pedig bevonták a hajtási jogosítványát a kollégáim, mert elmenekült a helyszínről, valahol Marosszentgyörgyön sikerült utolérni, és megállásra bírni” – mondta el a szóvivő, aki hozzátette, hogy a KRESZ nem tiltja a folyó jegén való autózást (a törvényalkotónak eszébe sem jutott ilyesmi), de vészhelyzet gondatlan okozásáért el lehet járni esetükben – írja a szekelyhon.ro.


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  aut     a csillagösvény népe     schiffer     méra     csango     tan     mikoeri     attila + franciaorszag     sebestyén péter plébános     térség fejlesztés     gyergyó, csík     colectiv     háromkút iskola adomany     bbte     szakály     szekelytermekek.com     mera     bán zsófia     attila + falu + franciaorszag     csibi  
Kulcsszófelhő