Erdély címererdély ma logó
január 22. vasárnap | Vince, Artúr napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4955 RON | 100 HUF: 1,4565 RON | több
mozaik  
2016.11.18. | 10:24 Kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra Sepsiszentgyörgyön

2218 2
Forrás: tion.ro

Sepsiszentgyörgyön felszámoltak egy prostitúcióval foglalkozó bűnbandát, közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság.

A vádhatóság szerdán, három házkutatást tartott majd előzetes letartóztatásba helyeztek négy személyt – G. Eugraf-ot, G. Adrian-t, L. Loredana-t és P. Cristina-t -, akiket prostituáltak futtatásával és kiskorúak szexuális kizsákmányolásával vádolnak. A szervezett bűnözés elleni igazgatóság szerint a 32 és 61 év közti férfiakból és nőkből álló csoport 2005 és 2016 között kerítőként három kiskorú lányt toborzott és egy sepsiszentgyörgyi klubban prostituáltként futtatták őket.

A vádhatóság közleménye szerint a bűnözői csoportot azzal is gyanúsítják, hogy a kiskorúak mellett, felnőtt lányokat animátorként és szobalányként alkalmaztak egy klubba, de valójában prostituáltként dolgoztatták. Az így szerzett pénzből a bűnbanda több ingatlant is vásárolt, közli a szervezett bűnözés elleni igazgatóság, amely szerint a házkutatások során több dokumentumot, táblagépet, mobiltelefonokat, videolejátszót valamint 9000 eurót és 23.000 lejt foglaltak le, de zároltak több bankszámlát és ingatlant is.

A szervezett bűnözés elleni igazgatóság szerint a csoport tagjai leosztották a szerepeket, volt aki prostituáltakat toborzott, másikuk felkészítette a lányokat, mit kell tenniük, ha „ügyfél” érdeklődik irántuk, mekkora összeget kérjenek a szobáért, a pezsgőért és a szexuális szolgáltatásért. Az egyik nőnek az volt a feladata volt, hogy a törvényesség látszatát keltse, a lányokat munkakönyvvel szobalányként alkalmazta.

Kovács Zsolt
Marosvásárhelyi Rádió


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hat + tíz ?



Lilla írta (2016.11.20. 17:42:01)
Elfogathatatlan a kiskorúak ilyen kizsákmányolása! Ez, erkölcstelen és rossz légkört teremt. Gyermekeket egész életre megnyomoríthat és rossz elkölcsi normákat terjeszt! Székelyföldön NINCS szükség ilyen magatartásra és pénzszerzésre!!

Jozsef írta (2016.11.18. 21:55:05)
2005 tol 2016 ig eleg hosszu az ido ilyen bonyolult volt a „nyomozas''hogy felderitsek ...


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  református     terepfutás     bbte     borbely laszlo     szászrégen     autopalya     magyarellenes     gyógynövény     határrendőr     aracis     autópálya     dragnea     bán zsófia     diákotthon     1     tan     gyergyó, csík     magyar ifjúsági Értekezlet     recept     háromkút iskola adomany  
Kulcsszófelhő