Archívum2012.02.21. | 14:10 Mégsem eredendően rossz az ember
A biológiai kutatások egyre inkább megváltoztatják azt a képet, amely szerint az ember eredendően versengő, agresszív és kegyetlen – közölte Frans de Waal az atlantai Emory Egyetem biológusa, a főemlősök viselkedésének egyik vezető kutatója az amerikai Tudományfejlesztő Társaság éves konferenciáján tartott előadásában.
De Waal szerint a fejlettebb emlős állatokkal – főemlősökkel, elefántokkal vagy egerekkel – végzett új kutatások azt mutatják, hogy biológiai alapjuk van az olyan típusú viselkedéseknek, mint az együttműködés. Előadásában a biológus – aki egyúttal Az empátia kora: a természet leckéi egy kedvesebb társadalomért című könyv szerzője – emlékeztetett arra, hogy egészen az ezredfordulóig általános nézet volt a tudósok körében, hogy az ember alapvetően rossz, csak egy vékony erkölcsös felszínt öltött magára.
Darwin sokkal okosabb volt, mint legtöbb követője
„Az embergyerek azonban, ahogyan a legtöbb magasabb rendű állat is, morális lény tudományos értelemben, mert együtt kell működnie a többiekkel, hogy lemásolja és továbbadja génjeit" – tette hozzá. De Waal úgy véli, hogy a kutatások megcáfolták azt a 19. század, elsősorban Thomas Henry Huxley érvei óta elterjedt nézetet, hogy az erkölcs nincs jelen a természetben, illetve a morált csak az ember hozta létre.
Téves az a feltételezés is, hogy Charles Darwin, az evolúció atyja támogatta ezt a nézetet – mondta de Waal. Darwin sokkal okosabb volt, mint legtöbb követője. A holland etológus videókat mutatott közönségének, amelyekben például egy majom láthatóan drámai érzelmeken megy keresztül, miután nem kapta meg ugyanazt a kezelést, mint majomtársa, illetve patkányok inkább lemondanak csemegéjükről, csak hogy segítsenek társuknak kiszabadulni egy csapdából. Szerinte ezek a kutatások alátámasztják, hogy az állatok természetüknél fogva hajlandóságot mutatnak olyan társas viselkedésekre mint a kölcsönösség, a korrektség, az empátia és a vigasz.
„Az emberi moralitás elképzelhetetlen beleérzés nélkül" – vélekedett de Waal, aki hozzátette, hogy a moralitás az emberek kis csoportjaiban fejlődött ki, ezért nagy kihívást jelen az emberi fajnak, hogy ezt a rendszert a teljes, globalizált világra alkalmazza.
index.hu/MTI
Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!DarkLord írta (2012-02-22 21:14:48)
Mára csak egy vékony túróspuliszka lett, káposztacikával.
hívő írta (2012-02-22 21:05:33)
Hasonlóképen neked is Kata, s minden jó szándékú ermásnak!
Rotációs Kata írta (2012-02-22 20:29:11)
Igen. Méltóképp készüljünk ennek megünneplésére.
Tartalmas nagyböjti napokat mindannyiunknak!
hívő írta (2012-02-22 20:18:21)
Kata a lényeg az, hogy bűntől fertőzöttek vagyunk, s ezzel együtt kell élni. De itt jön be az örömhír, hogy megszabadulhatunk, újból és újból tőle. Ez Jézus Krisztusnak köszönhető.
Rotációs Kata írta (2012-02-22 19:51:34)
Mindenki másképp vallja, főleg, ha a jelentését tekintjük. Másképp fogalmazva, már nem is vallja.
lovas írta (2012-02-22 19:40:08)
Ha mégsem eredendően rossz az ember, akkor kontraszelekció van. Szinte mindig a legrosszabbak vannak hatalmon.
hívő írta (2012-02-22 19:12:50)
Az eredendő bűn vagy az áteredő bűn ugyanaz. A többi csak nyelvészkedés.
Kedves Kata, na ezért makognak, hebegnek-habognak, amikor a lényegről kellene beszélniük. Na ez az egyház többlete, látja? Különben a zsidók is vallják, csak másképp...
Rotációs Kata írta (2012-02-22 18:29:32)
tolnaijanos írta (2012.02.22. 14:52:57)
Csak hát a kettő közt különbség is van.
És nem csak ebben különböznek a reformátusok a katolikusoktól.
tolnaijanos írta (2012-02-22 14:52:57)
Az nem áteredő bűn, hanem eredendő bűn, és példának okáért mi a reformátusok is valljuk ezt. "Bűnben fogantatva, hajlandók minden rosszra" mondja Kálvin.
tóducz endre írta (2012-02-21 19:28:11)
Kedves Bálint, Ön néha forgólodó Kata is? Köszönöm kedves bókját. Tisztelettel.
Bálint írta (2012-02-21 17:01:13)
t. Önt a hülyeségben lehetetlen túlszárnyalni.
Rotációs Kata írta (2012-02-21 15:49:30)
tóducz endre írta (2012.02.21. 15:21:29)
Megijedt, hogy önnek konkurencia lehetek?
Nyugalom, nehéz önt túlszárnyalni.
Azt még nem tudtam eldönteni, hogy önnél ez eredendő, vagy szerzett. De súlyos!
tóducz endre írta (2012-02-21 15:21:29)
Kedves forgólodó Kata, Ön a hülyeségek írására tetszett szakosodni?
Magyarán írta (2012-02-21 14:54:24)
Nesze semmi, fogd meg jól.
Rotációs Kata írta (2012-02-21 14:49:53)
Ludas Matyi írta (2012.02.21. 14:30:26)
Helyesebben a római katolikus egyház vallja az áteredő bűnt! A zsidók nem, és más keresztény felekezetek sem!
tolnaijanos írta (2012-02-21 14:45:45)
Téves a felfogás, nem a zsidó Biblia, hanem A BIBLIA tanítja ezt. Ajánlom Kálvinnak (aki nem komálta annyira a zsidókat) vagy Luthernek (szintügy nem volt zsidó kedvelő)az iratait olvasásra az eredendő bűnnel kapcsolatosan. Akár olvasson utána az Augusztinus és Pelágius vitájának. Azok akik az embert eredendően jónak tartják azok tévednek. "Az ember szívének gondolatja szüntelen csak gonosz" áll a Bibliában. És nem Isten teremtette így az embert, hanem az első emberpár bűnesete folytán mi magunk is bűnösök vagyunk. S ha nem hiszi, figyelje meg a kicsiket, mennyire maguknak valóak, és agresszívek, már kicsi kortól megjelenik a test akarata, hogy uralkodjon a lelken, amiről Pál is beszél a Galata levélben. Ez a kutatás is arra hivatott, hogy a keresztyén egyházat támadja... Aki nem gondolja magát bűnösnek, annak nincs szüksége Krisztusra. És jaj az ilyen embernek...
Ludas Matyi írta (2012-02-21 14:30:26)
Csak a zsidó biblia tart eredendően bűnösnek és csak a gójokat, hogy így is függőségbe helyezzen a terhelt lelkiismeret révén. Hogy is képzelheti valakié hogy a JÓ ISTEN eleve ROSSZAT teremt, alkot.
Korábban írtuk: