Halottnak tettették magukat, és így élték túl Anders Behring Breivik Utoya szigetén elkövetett merény- letsorozatát – derült ki a túlélők szerdai tanúvallomásából, amely- ek a norvég tömeggyilkos oslói perében hangzottak el.>>>
Az igazi kereszténység legnagyobb védelmezője – ha harminc évvel ezelőtt minősítette volna valaki így Moszkvát, legalábbis csodálkozva néztek volna rá. Ma azonban már hangoztatják ezt az orosz főváros- ról véleményt mondva.>>>
Hat hónaptól öt évig terjedő bör- tönbüntetésre számíthat az, akit rajtakapnak, hogy csal a helyható- sági választásokon. Erről tájékoz- tatták ma a lakosságot Szatmárné- metiben a belügy dolgozói.>>>
Kedd délután több mint egy órán át újra felkerült a Csíkszereda köz- pontjában álló szovjet hősök em- lékművére a 20. századi történe- lem egyik meghatározó politikai jelképe, a kommunizmus szimbó- lumává vált vörös csillag.>>>
Több mint 60 évvel ezelőtt, amikor a repülőgépülések és biztonsági övek erősségét előíró amerikai szabványt meghatározták, a kor- mányzati rendeletek azt írták elő, hogy az üléseket 77 kilogramm súlyú emberekre kell tervezni.>>>
Ritkán adatik meg az újságíró szá- mára olyan fontos eseményen je- len lenni, mint amilyenre tegnap került sor Csomortánban: német katonasírt tártak fel, tizennégy ha- lott maradványait ásták ki a tömeg- sírból a szakemberek.>>>
Az egresszemek mindkét végét le- csipkedjük, alaposan megmos- suk, 1l vízben a cukorral és a szeg- fűszeggel együtt felforraljuk. Ami- kor a bogyók megrepednek, a liszttel elkevert tejföllel besűrítjük és még egyszer átforraljuk.>>>
A Ponta-kabinet frissen kinevezett belügyminisztere vasárnap Gyula- fehérváron jelentette be, hogy a szökésben lévő „Uzsorás” fivérek egyikét, Silet már elkapták, bátyja, Nuţu tegnap feladta magát a fővárosi rendőrségen.>>>
Helyesírási hibákkal teli helység- névtáblákat helyeztek ki az E578- as jelzésű európai út csíki szaka- szán. Csíkszentkirály helyett „Csík- zentkirály", tehát helytelen sz-betű- vel, Csíkrákos helyett „Csíkrálos" olvasható az új táblákon.>>>
Mint az a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium tavalyi statisztikáiból kiderült, 2011-ben országos szinten csökkent a mun- kabalesetek és a halálos kimene- telű esetek száma.>>>
Lőrincz Róbert és Mészáros József, akiket Csala Zsolt, Gyergyóalfalu egykori polgármesterének meggyilkolásával vádolnak a marosvásárhelyi táblabíróság döntése értelmében marad rácsok mögött.>>>
A tököt megpucoljuk, a magvait eltávolítjuk. Apró kockákra vágjuk és annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük. A hagymát jó apróra vágjuk és kevés olajban üvegesre dinszteljük. Majd majonézt keve- rünk.>>>
73 évvel ezelőtt ezen a napon hoz- ta világra gyermekét a világ legfia- talabb anyukája. Lina Medina hír- nevét nem lehet áldásosnak mon- dani: a perui nő ugyanis a világ valaha volt legfiatalabb édesanyja címének birtokosa.>>>
Ifjúság bolondság, tartja a mon- dás, s némiképp illő a megjegyzés az immár nyolcadik alkalommal megszervezett, vasárnap zárult Háromszéki Diáknapokra is, ahol szórakoztak, ismerkedtek, közösen bolondoztak a résztvevők.>>>
A szatmárnémeti Surányi Botond énekes kapta a Médiabefutó 2012. országos tehetségkutató verseny nagydíját a vasárnap esti, maros- vásárhelyi országos döntőn. A Ma- rosvásárhelyi Nemzeti Színház színültig telt.>>>
Első határon túli közönségtalálko- zóját tartotta Marosvásárhelyen a Hír Tv közkedvelt műsorának, a Célpontnak a stábja. Szombat es- te népes közönség előtt meséltek munkájukról a tényfeltáró műsor riporterei.>>>
A kis Andreinek semmi esélyt nem adtak a bukaresti kórházban, ahol nyolc hónapja világra jött: a roma koraszülöttnek szinte teljesen hi- ányzik a bélrendszere. Ő azonban „becsapta a doktorokat”, máig életben maradt.>>>