Erdély címererdély ma logó
július 26. szerda | Anna, Anikó napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5617 RON | 100 HUF: 1,4927 RON | több
2017.06.27. | 20:19 Orbán Viktor: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

1937 21
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő „Álljunk ki Magyarországért!" című országjáró rendezvénysorozata keddi záróeseményén, Budapesten.

A kormányfő – utalva a Varga Mihály által elmondottakra – közölte: „aligha lehet egyfélétől különböző" választ adni arra, hogy a gazdaság sikeres-e.

Senki nem tagadhatja le a makrogazdasági számok javulását, a kritikák heve mégsem akar alábbhagyni – mondta, annak tudva be a helyzetet, hogy „nem úgy vagyunk sikeresek, ahogy mások szeretnék".

A globális elit is azt szeretné, ha Magyarország sikeres lenne, de úgy, hogy az első helyen nekik jó és csak a második helyen a magyaroknak – fejtette ki, rögzítve: a kormány ezzel szemben olyat akar, ahol az első helyen a magyarok részesülnek a gazdasági sikerekben és csak a második helyen a globális elit.

Orbán Viktor kiemelte: egészen addig, amíg van munkanélküli magyar ember, nem szabad másnak munkát adni. Kifejtette, nem osztja azt a gondolkodásmódot, amely szerint vendégmunkások beengedése jót tesz a gazdaságnak.

Ezt kulturális és lelkületi szempontokkal is magyarázta, különbséget téve aközött, ha minden munkát az a közösség végez el, amely tulajdonolja az országot – ideértve a legnehezebb vagy legkevésbé becsült munkát is -, vagy ha egy ország rendszeresen lenéz bizonyos munkákat, és már nem hajlandó elvégezni azokat, és „lepasszolja" másoknak.

"Ha azt akarjuk, hogy Magyarország egy erős nemzet legyen, akkor először is mindenkinek munkát kell adnunk, és mindenféle munkát meg kell becsülnünk" – fogalmazott a miniszterelnök, helyesnek nevezve a minimálbér emelését.

A politikai évadot lezáró rendezvényen egyúttal azt is megfogalmazta: két súlyos történelmi kérdés feszegeti ma Európát.

Az első az illegális bevándorlás problémája, amelyet megalapozottan szoktunk újkori népvándorlásnak nevezni. A másik kérdés, hogy milyen jövő felé tartunk: Brüsszel Európája vagy a nemzetek Európája felé – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: a tét komoly, ezért mindkét kérdésben óriási erők feszülnek egymásnak.

"Két olyan vita közepén állunk, melyek kimenetele hosszú évtizedekre meghatározhatja Európát, mégpedig egyszer és mindenkorra visszafordíthatatlanul" – jelentette ki.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Európa-szerte – néhány országot leszámítva – magas a munkanélküliek, különösen pedig a fiatal munkanélküliek aránya, az eddig érkezett bevándorlóknak pedig csak töredéke állt munkába.

Az „őrült ötletek csimborasszójaként" hivatkozott arra, hogy némelyek, a szolidaritásra hivatkozva, azon fáradoznak, hogy kötelező jelleggel, a kvótarendszerrel vagy épp migránsfalvak kialakításával minden uniós tagállamba migránsokat telepítsenek.

Ráadásul most azoktól az országoktól várnak együttműködést, amelyeknek a véleményét meg sem kérdezték, amikor annak idején úgy döntöttek, hogy tömegével hívják be Európába a migránsokat – jegyezte meg Orbán Viktor.

A kormányfő hangoztatta: nem akar részt venni abban a német történelemhamisítási kísérletben, amely a migránsok 2015-ös beengedését Németország helyett Magyarország nyakába akarja varrni.

A multikulti dugába dőlt, ennek árát most az összes európai uniós tagállammal, köztük Magyarországgal akarják megfizettetni – jelentette ki a kormányfő.

A nyugati országokba oktalanul beengedett migránsokat most szét akarják osztani azok között, akik megvédték magukat, és nem engedték be őket a saját országukba, mint például Magyarország – tette hozzá Orbán Viktor.

Közölte: Magyarország azt javasolja, hogy a migránsokat ne osszák szét Európán belül, hanem szállítsák ki őket Európából.

"Mi, akik a nemzetek Európáját akarjuk, nem vagyunk euroszkeptikusok. Mi eurorealisták vagyunk, akik nem homokra, hanem valóságos, sziklaszilárd alapokra akarjuk építeni az Európai Uniót" – nyomatékosította a kormányfő.

Csak egy ilyen politikai talapzat van, és ez az európai nemzetek valósága. Ma az unió ezen alapokon áll – tette hozzá.

A miniszterelnök leszögezte: egyetlen nemzetnek sem adhatják parancsba, hogy kikkel éljen együtt a saját országában, ez csak a nemzetek szuverén döntése lehet.

A tömeges integráció illúziója megbukott – jelentette ki Orbán Viktor, kifejtve: helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő bűnözéssel, romló közbiztonsággal, terrorveszéllyel és terrortámadásokkal.

Hozzátette: az Európa jövőjével kapcsolatos vitákban nem dönthet más, mint Európa. A kormányfő leszögezte: ezen az Európán nem Brüsszelt, nem az európai vezetőket érti, hanem az európai polgárok közösségét, Athéntól Helsinkiig és Lisszabontól Szófiáig.

Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte: ehelyett azt látja, hogy Európában, a demokrácia őshazájában az embereket nem kérdezi meg senki.

"Senki, csak mi, a Fidesz-KDNP kormányzat itt Magyarországon" – tette hozzá, felidézve, hogy 2010 óta öt alkalommal kérte ki a kormány a magyarok véleményét a legfontosabb közös ügyekben.

A miniszterelnök felidézte: a legutóbbi, május 31-én záruló konzultációban hat kérdést tettek fel, amelyek mindegyike Magyarország nemzeti függetlenségéről szólt, három a migránsválságot, három pedig a gazdasági döntéseket illetően. Mivel mind a hat kérdésben egyetértés mutatkozott, kimondható, hogy „szinte teljes konszenzus van abban, hogy a gazdaságunk függetlenségét és a migrációs politikánkat meg kell védenünk a brüsszeli beavatkozástól" – mutatott rá.

A kormányfő emlékeztetett: mind a hat kérdésben elsöprő támogatást kapott az az álláspont, miszerint Brüsszelt meg kell állítani a migránsválság, a lopakodó központosítás és jogelvonás ügyében.


Az emberek egyöntetűen kiálltak amellett, hogy a magyar gazdaságot érintő döntések itt szülessenek, továbbra is mi döntsünk az adókról, energiaárakról, és ne engedjük át, illetve ki ezeket a döntéseket – magyarázta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarok nem akarnak illegális migránsokat befogadni, „egy darabot se, átmenetileg se, sehogyan se".

A magyarok teljes összhangban azt akarják, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy megvédjük az országot az illegális bevándorlóktól – tette hozzá.

Megjegyezte: eközben Magyarország erejét meghaladó módon segíti a bajba jutott térségekben élő keresztény közösségeket.

A kormányfő kitért rá: egyetértés van abban, hogy „az illegális bevándorlókat ne hagyjuk szabadon kószálni az országban, esélyt adva nekik arra, hogy felszívódjanak, eltűnjenek a szem elől", hanem addig tartsuk felügyelet alatt őket, amíg a hatóságok döntenek az ügyükben.

Teljes az egyetértés, hogy az illegális bevándorlást segítő tevékenységet – mint az embercsempészet és az illegális bevándorlás népszerűsítése – büntetni kell – közölte.

Orbán Viktor szerint a magyar emberek átlátnak a szitán, világos számukra, hogy a külföldről pénzelt szervezetek jelentős része titokban az illegális bevándorlást szervezi, támogatja és finanszírozza, vagyis „valójában, akarva vagy akaratlanul, az illegális migráció és a nyomában járó terrorizmus trójai falovaként működik".

Ez nemcsak magyar felismerés, Olaszországban ezt már nyíltan tárgyalják, és a többi országban is egyre nehezebb elleplezni, hogy az embercsempészek és az illegális bevándorlást segítő civil szervezetek egy „közös maffiahálózatot" alkotnak – mondta. Hozzáfűzte: érthető, ha a magyarok tudni akarják, hogy ki támogatja ezeket a külföldről pénzelt szervezeteket.

Közölte, hogy a válaszadók gyakorlatilag teljes egyetértésben kimondták: a magyarok nem akarják Brüsszelnek átadni az irányítást.

Nem akarnak több hatalmat, több hatáskört átadni, mint ami az eredeti megállapodásokban, a csatlakozási szerződésben le van fektetve. Magyarország védi az európai vívmányokat, erős és büszke európai ország, amely kitart a véleménye és érdekei mellett – hangoztatta.

Mint mondta, mi az eredeti, az alapítók Európai Unióját akarjuk, nem pedig egy „brüsszeli királyságot".

De ahol királyságot építenek, ott mindig vannak a háttérben királycsinálók – fogalmazott.

Orbán Viktor közölte: most is van ilyen „magát felsőbbrendűnek képzelő, elszánt és sikeres pénzember" a háttérben, „pechünkre épp egy magyar", Soros Györgynek hívják.

Neki van egy terve, évente egymillió, más kultúrából érkező migránst akar, ha kell, erőnek erejével, akár az európaiak határozott akarata ellenére is Európába telepíteni – mondta. Megjegyezte: ha valóban segíteni akarna, akkor odavinné a pénzét, ahol arra szükség van.

A kormányfő kiemelte: Soros György „egy kiterjedt maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa békéjét és jövőjét veszélyezteti".

A migráció neki jó üzlet, és még jobb lenne, „ha mi nem akadékoskodnánk" – magyarázta. Hozzátette: „Magyarországra és személy szerint rám azért annyira dühös, mert mi a nagy tervének és a nagy üzletének útjában állunk".

Orbán Viktor azt mondta, korábban „megvoltunk vele mi egy fedél alatt is", és még sokáig el is lettünk volna békességben, ha nem evez veszélyes vizekre, ha nem hirdeti meg betelepítési programját, ha nem kezdi finanszírozni a migránsokat beszállító szervezeteket, és ha nem támogatja az NGO-k és az embercsempészek maffiahálózatát.

Hangsúlyozta: ez már nemzetbiztonsági kérdés, és ha a magyarok, a magyar családok, Magyarország biztonságáról, mai és holnapi biztonságáról van szó, „akkor számunkra ott nincs pardon", csak jog van, törvény, erő és védekezés.

Közölte: ma több kérdésben is Soros György ad utasítást az EU vezetőinek, és azok „hajbókolnak előtte".

A kötelezettségszegési eljárás kvótaügyben is az ő megrendelése – jelentette ki.

Orbán Viktor elmondta: „számunkra az érvek súlya és nem az érvek gazdájának származása" számít.

Mindenki ismeri a kormány álláspontját: az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát; a magyarországi zsidók közössége a kormány védelme alatt áll, és „amíg mi felelünk az ország közállapotaiért, erre a védelemre ők mindig számíthatnak" – jelentette ki.

Megjegyezte: akik antiszemitizmussal támadnak bennünket, a migránsokkal együtt tízezres kontingensekben szállítják be az antiszemitizmust Európába.

A miniszterelnök úgy értékelt, forró ősz vár ránk, újabb kemény csaták elé nézünk, különösképp, mivel közelednek a választások.

Soros György mindent el fog követni, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, „amelyik úgy táncol, ahogy ő fütyül", amelyik lebontja a kerítést és megnyitja a határokat az illegális bevándorlók előtt – mondta.

Közölte, a helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a Jobbikot is befogta a hálójába.

Orbán Viktor kiemelte: a nemzeti konzultáció után az a dolgunk, hogy megőrizzük a nyugalmunkat, lássuk politikánk erkölcsi helyességét és az erőnk magabiztos tudatában legyünk. „Mi a magyar emberek oldalán állunk, a magyarok pedig támogatják a kormányt Brüsszellel és Sorossal szemben" – mutatott rá. Kijelentette: nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén.

A kormányfő szavait a szokásos „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok" fordulattal zárta.

A Bálna Budapest Rendezvényközpontban tartott záróeseményen részt vett mások mellett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, Mádl Dalma és Antall Józsefné, valamint kormánytagok és a párt vezető tisztségviselői.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi nyolc + hét ?



Tóducz írta (2017.07.19. 16:35:59)
Kedves mosogatómedve, amit a Lörinczről meg a Gyuriról ír az igaz, csak az baj, hogy a többi nem.

Terez írta (2017.07.19. 16:32:25)
Ez a szokasos magyar nepet altato Fideszes propaganda resze. Nem kell a volt Soros osztondijast komolyan venni!

Tóducz írta (2017.07.19. 16:29:19)
Kedves Éva, nem csak, hanem is!

Tóducz írta (2017.07.19. 16:27:55)
Kedves Nyilas, szép volt a diszertációja, én is így gondolom. Hátha visszatér Farkaskoma is( Exkalibur, vagy ilyesmi egykor), ahogy én is. Egy dolgra nagyon kíváncsi lennék, hogy sikerült Önnek, hogy a hosszú évek során nem tiltották ki végérvényesen egyszer se?

Speleoursus írta (2017.07.19. 15:51:02)
bizony igaza van a kis hazug viktátornak, nem kell engedni, hogy nevessen...egyedül...hadd nevessen vele..Mészáros és Matolcsy ur is!! s az itteni virtuális világban élők buzgón helyeselnek..a nemzeti konzultácio 8 millio leveléből visszament 1,6 millio, ez is pont olyan hatalmas siker, mint amikor évi 12%-al növekedett az életszinvonal 1988-ban..

Éva írta (2017.06.28. 23:53:23)
Vannak olyanok, akik a magyar nyelvet csak a kommunikációra használják, DE NEM magyar érzelmüek!

Ezek, mocskolják és támadják a Magyarságot!

Tókos Levente írta (2017.06.28. 17:51:17)
Talán igaza van. Megpróbálom ...

Nyilas írta (2017.06.28. 17:08:16)
Statisztikailag nő az olvasottság. Aztán lassan elfogynak az Évák, a Farkaskomák, mert nem tudnak odáig lesülyedni. És ha már nem lesz kivel gúnyolódni, amikor nem lesz már kit megalázni, akkor elfogy ez e mondanivaló nélküli statisztikajavitó tömeg is.
Így halt meg a néhai nemnemsoha, a valamikor jobb napokat látott trianon, de sorolhatnám azokat az oldalakat sorban, amelyek nemzettudaterősitő tartalmat közvetítettek.
Ugyanígy futott fel statisztikailag az olvasottság, és ugyanezért apadt el. Mert teret engedve annak, hogy magyarságában sértett,emberségében megalázott , állandó védekezésre, és magyarázkodásra kényszerített legyen az ember, egyértelmű következmény kell hogy legyen a feladás.
Hogy is mondta a múltkor Farkaskoma, amikor elege lett? "Nem vagyok én kénytelen erre, számtalan hely van ahova írhatok"
Egyébként Farkaskoma novellákat ír. Talán még regény is lehet belőle

Nyilas írta (2017.06.28. 16:48:24)
Igen Tókos úr.
A "demokráciának ez az átka. A szólásszabadság.
Annak meg az az átka, amit itt fentebb leirtam.
A statisztika nem ezt mutatja.
Tudja miért?
Tizenévre visszatekintve voltak itt értékes emberek, a Dr úr Mikházáról, Éva asszony. Farkaskoma (akkor még nem Farkaskomaként) Sylvain, Mostanában Székely Hadosztály néven néha jelentkező, akkor még más néven. Nem mindenben értettünk egyet, nézeteltérések is voltak, de szellemi termék volt amit írtak.
A Dr. úr eltűnt évekkel ezelőtt.
Éva asszony belefáradt a parlagi gyűlölködésbe. Sylvainnak, Székely Hadosztálynak egy egy bejegyzése néha olvasható.
Megjelentek viszont tömegével, mondanivaló nélküli beivások, amelyeknek egyetlen célja bemocskolni mindent, ami azért a többségnek, magyarként mégis csak -nagy szavaz mondok -hadd gúnyolódjanak ezen is- szent.
Ezek minden "magyar" fórumon megjelennek Tömegesen amikor rálelnek.
Folyt.

Nyilas írta (2017.06.28. 16:31:10)
folyt.
Óvodás gyerek szintjén vagdalkozunk, a valósággal mit sem törődve. Gyűlöljük aki nem hozsannázik a mi általunk kedvelt embernek. Nácizunk, fasisztázunk, kommunistázunk, miközben egyik ideológiát sem ismerjük.
Huszonévesen kioktatunk embereket a múlt történéseiről. arról a múltról, ami ők megéltek, mert mi olvastuk hogy hogy volt, mert mi szakértők vagyunk.
Közben kopnak innen is az értékes emberek, akik nem handabandáztak, akik képesek voltak analizálva véleményt mondani valamiről, amire a többség képtelen, és akiket lehurrogott érte a kislelkű tömeg.

Nyilas írta (2017.06.28. 16:06:40)
Gaács Tibor írta (2017.06.28. 11:43:39)

Nem a lap szinvonala romlott Gaács úr, mi vagyunk mindannyian romlottak, mert ahelyett hogy megpróbálnánk megérteni amit a másik ember ir, nekimegyünk azonnal. Néha azért, mert névtelenségbe bújva ir, mintha, mintha nem ugyanolyan névtelen lenne számunkra Gaács Tiborként, vagy Kiss Istvánként, mint Gácsérként, vagy Nyilasként.
Máskor el sem olvassuk mit ir, csak mocskolódunk, mert hát ugye egy ilyen nyilas.
Megsértődünk, ha valaki kimondja az igazságot, és elkezdünk vagdalkozni ahelyett, hogy beszélgetnénk vele róla, mert mindegyikünk biztos abban, hogy ő az örök igazság tudója.
Gyalázzuk, mocskoljuk a saját nemzetünket, miközben legtöbbünknek a legalapvetőbb ismeretei sincsenek a valós történelmünkről. Alapvető dolgokról firkálunk össze ostobaságokat. a mai vélágunkból mondunk itéletet olyanokról, akikről, csak az ellenségeink által leirtakból van tudomásunk.
Folyt

Tókos Levente írta (2017.06.28. 14:57:08)
Ha van sapka a fejeden, akkor nem jó.
Ha nincs sapka a fejeden, akkor nem jó.

Ha kiengedek ilyen-olyan beírást, akkor nem jó.
Ha nem engedem ki, akkor nem jó.

Ki annak a megmondhatója, hogy mi a jó?

"nekem is mondták már sokszor és sokan, hogy mennyit romlott a lap színvonala" - a statisztikák nem ezt mutatják, de természetesen a kedves olvasónak mindig igaza van! :-)

Tisztelettel, Tókos Levente.

Gaács Tibor írta (2017.06.28. 11:43:39)
Nyilas írta (2017.06.28. 10:13:02)
Igaza van tisztelt uram. De én már írtam ez ügyben, hogy talán nem mindent kellene kiengedni, de a hatás egy napig tartott. Sajnos, nekem is mondták már sokszor és sokan, hogy mennyit romlott a lap színvonala, de én csak olvasó vagyok. Néha beíró. Tisztelettel Gaács Tibor ( volt Gácsér)

Nyilas írta (2017.06.28. 10:13:02)
Azért szépen összejön itt az erman a magyarországi alja, jobbról is balról is.

Mutyiorszag írta (2017.06.28. 08:48:26)
Aje, Lillal: úgy fest szelektív az emlékezet... Fidesz vonult ki trianon megemlékezésről, nem a Jobbik. Orbán akarta alig 2 éve még megépíteni Európa legnagyobb mecsetét Budapesten és nem Vona. Orbán és Fidesz pereputty tanult Soros ösztöndíjjal, és a Fidesz költségvetésének a 90%-a jött megalakulása elején Sorostól, és nem a Jobbiké. Arról nem is beszélve, hogy a rendszerváltáskor, mikor szinte mindenki bírálta Sorost, hogy OTP-be akart beavászkodni és bírálta a Soros befolyását, a Fidesz olyan hithűen állt ki mellette, hogy öröm volt nézni. Kérdés: Akkor hazudtak jobban vagy most? Abba pedig, hogyan lpoják szét bolsevikokat megszégyenítő módon az országot, már bele se megyek.

A mai fideszt elnézve, nagy kár az OPNI bezárásáért... informális pártház lehetne...

Üdv,
Egy valamikor fidesz szavazó

Aje írta (2017.06.28. 07:27:44)
"És ki lesz a főépítész? Mészáros Lőrincz?"

Vona Gábor a Soros pénzen hizlalt hazafi.

Backspace írta (2017.06.27. 22:53:42)
Epitunk? Nezzunk csak egy komuveslegenyt a masik oldalrol. Ahmed a neve ,tuloraba kalasnyikovval megesbesit egy belga rendort, majd eltunik a biztonsagos molenbeekbe, eloszedik valahogy , kap negy evet , de ketto utan szabadul , majd felrobbantja magat egy forgalmas helyen ,a mesterei pedig nekiallnak kigyomlalni a gondolatebreszto kerdeseket az internetrol terrorizmus elleni kuzdelem urugyen. Ki a foepitesz? Ahmed a szerencsetlen ostoba csak egy eszkoz, elhetett volna boldogan , ki tanitotta szelsosegre ? A moszuli hadszinteren jelenleg is hasznalt foszforbombak teszik? Vagy a napalm ? Netan a pentagon altal ezrevel elvesztett gepkarabelyok? Az afgan opiumlordok? Milyen Europat kepzeltek el ezek a mesterek? Bombat ledobni nem szelsoseg , az nem , de ha fiamnak is jovot akarok , ebben az eletterben, bekeset, ,sajatjai kozott az mar igen? Az mar kirekeszto? Ejj, azarab huzzon mekkaba , a nyugati mester pedig keressen pszihologust verszomjat csillapitani. azutan lokje a toleranciat.

Muad-dib írta (2017.06.27. 22:08:08)
"Mi eurorealisták vagyunk, akik nem homokra, hanem valóságos, sziklaszilárd alapokra akarjuk építeni az Európai Uniót."

És ki lesz a főépítész? Mészáros Lőrincz?

Lilla írta (2017.06.27. 21:42:10)
Ahhoz, hogy a Jobbik visszanyerje az emberek bizalmát szükséges, hogy:

1) Új megbízható elnöke legyen. Nem olyan, aki cserbenhagyja a tagjait és állandóan változtatja a véleményét!

2)Befejezze bizonyos csoportok támadását, ami által ket használják fel Nyugaton arra, hogy Magyarországot és a Magyars
Mondják meg az Igazat, úgy hogy nem támadnak más csoportot, ami mindég visszavágott!ágot támadják és Mocskolják (a Szent Magyar szimbólumainkkal együtt!)

3) A Magyarság érdeke az ERS SZÖVETSÉG A MAGYAR ÉRZELMÜ PÁRTOK KÖZÖTT (FIDESZ + JOBBIK)!

EZT, VÁRJUK EL A KÉT PÁRTTÓL.

TERMÉSZETESEN, A MAGYARSÁG ELLENSÉGEI AZT SZERETNÉK, HA EZ A KÉT PÁRT MOCSKOLNÁ EGYMÁST ÉS EZÁLTAL MEGOSZTANÁ A MAGYARSÁGOT!!!

Mikulás írta (2017.06.27. 21:23:04)
A kerítést elsősorban Toroczkai László Jobbik-alelnöknek és ásotthalmi polgármesternek köszönhetjük.
Nem helyes, hogy a Fidesz a Jobbikot támadja.

Szenvedő írta (2017.06.27. 20:50:35)
Rémitő amit felsorolt Orbán Viktor miniszterelnök.
Bizom a komoly emberi itéltségében és a tapasztaltságában!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  attila + falu + franciaorszag     gyimes     mikoeri     schiffer     bbte     napolact     colectiv     méra     gyergyó, csík     háromkút iskola adomany     székelyzsombor     a csillagösvény népe     orbán     autópály     attila + franciaorszag     tánctábor     aut     bán zsófia     tan     fesztiválok  
Kulcsszófelhő