Erdély címererdély ma logó
július 28. péntek | Szabolcs napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5558 RON | 100 HUF: 1,4917 RON | több
2017.05.16. | 21:22 Gyurcsány: az országnak rendszerváltás értékű átalakításra van szüksége

2921 11
Gyurcsány Ferenc
Fotó: nyiron.hu

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Magyarországnak új demokratikus kormányra, valamint a kormányváltásnál több, majdnem rendszerváltás értékű átalakításra van szüksége, „azaz meg kell teremteni a negyedik köztársaságot".

Gyurcsány Ferenc kedden Nyíregyházán, egy lakossági fórumon azt mondta, ehhez a feladathoz próbál támogatókat szerezni annak érdekében, hogy visszahozzák a tisztességet, a nyugalmat, a becsületet és a megbízhatóságot az országba, „mert úgy látom, tönkretették hazánkat".

"Bizonyos értelemben egyfajta polgári európai új honfoglalás kell, és mi leszünk ennek a honfoglalásnak az egyik fontos, megkerülhetetlen szereplője" – jelentette ki a DK elnöke.

Az ellenzéki politikus az egyik belvárosi hotelben megtartott fórumon, mintegy kétszáz szimpatizáns előtt – Antall József volt miniszterelnök egyik mondására utalva – arról beszélt: nagyon sok ember élete nagyobb részében „alámerül" és várja a pillanatot, amikor „kinyithatja a száját". Ez a pillanat jövő év április elején fog eljönni, amikor Magyarország ismét választani fog – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, az országban járva érzékeli a változás igényét még akkor is, ha ezt az érzést – tartva a hatalomtól – sokan megpróbálják elrejteni.

A DK elnöke reménykeltő dolognak nevezte, hogy a mai „elégedetlenek", az új generáció nem a radikális jobboldali eszméket, hanem európai, polgári demokratikus eszméket követ. Az Európai Unió zászlajával tüntetnek, szabad egyetemet, szabad Magyarországot, polgári létet szeretnének, így kiforróban van egy új politikai generáció, amely hozzá fog járulni egy új demokratikus politikai többséghez – vélekedett.

Az természetes – folytatta Gyurcsány Ferenc -, hogy ez még nagyon is sokszínű, „nem egy a tábor és nem egy a zászló", de hasonló dolgokat gondolnak az ország alapdolgairól, ami jó dolog.

"Nem lehet belemenni demokratikus testvérháborúba, az, aki a versengésben nagyobb ellenfélnek látja a bármilyen színezetű demokratát, mint az önkény urait, az Orbán-rendszer kiszolgálóit, az nem segít az új magyar hazának, hanem csökkenti a kormányváltás esélyét" – rögzítette a DK elnöke.

Nem kell mindig felvenni a kesztyűt, vagy mindenre válaszolni, mert a végcél az együttműködés – hangsúlyozta. Szerinte nem kell foglalkozni a baloldalon lévő vitákkal, mert azok meg fognak oldódni, mindössze érteni kell ennek a felelősségét.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi nyolc + egy ?



Talpraesett írta (2017.05.19. 02:35:52)
Szekely!
A vonat, ha a gyurcsanyt összemossa, nem fog többet beszélni......
(Bocsánat! az ékezetek hiánya miatt, érdekes lett, amit írt!)
Nagybetű, csak értelmeseknek jár!

Édes Erdély írta (2017.05.18. 10:12:18)
Egy rendszerváltás mértékű átalakítás a sorstalanok részéről végtelen méretű ajvékolással járna együtt...

Szekely írta (2017.05.18. 07:43:10)
Duhos romanszakerto a Vonat es Gyurcsanyt osszemosni nagy ostobasag!

Dühös románszakértő írta (2017.05.18. 04:12:47)
Sajnos nem írhatjuk le: Gyurcsánnyal és Vonával együtt lehet hogy kijöhet jövőre megint a szeku többsége Csonka-Magyarországon. Ha más nem, annyi, hogy a szocikkal összeállva abszolút többséget szerezzenek. Amikor hatalmon volt, 2006-2009 között polgárháborút akart a szlovák és román titkosszolgálat segítségével kirobbantani, hogy erre hivatkozva behívhassák a maradék országba is rendfenntaróként a tót és román csapatokat, akik aztán persze elfelejtettek volna kivonulni. Résen kell lenni, akármilyen gyengének látszanak, ott kell ütni őket, ahol csak lehet. (De ettől még a fidesz is egy nagy kalap...).

Talpraesett írta (2017.05.18. 01:09:59)
Ferenc!
Bort iszol, és vizet prédikálsz!
Nem kellene erőltetni magad!
A múltod elárul, mert nem választott voltál, HANEM KITASZÍTOTTAD MEDDGYESI PÉTER MINISZTERELNÖKÖT A SZÉKÉBŐL.......AKINEK... A TANÁCSADÓJA VOLTÁL!
Szerintem ez ALJAS MUNKA!
NEM FOGOK RÁD SZAVAZNI SOHA!
xxx

Olvasó írta (2017.05.17. 19:52:54)
Mit akarnak, kedves hölgyeim és uraim???? Vannak bőven, itt nálunk is, akik Gyurcsányt imádják!!!xxx

Europai. írta (2017.05.17. 18:41:07)
Már megvalósult Gyurcsány minden álma,csak ő nem vette még észre?

Fagyöngy írta (2017.05.17. 13:45:27)
Hazudtunk reggeltől estig, és estétől reggelig, minden hullámhosszon, ez a krédója. Szegénynek kár abban reménykednie, hogy visszakerül a hatalomba, de azt hiszem nem is reménykedik, csak unalmában szónokol, hogy ne veszítse el a 300 ezres szavazótáborát, akik bejuttatták a parlamentbe.

Firtos írta (2017.05.17. 09:12:24)
Az a Gyurcsány mondja ezt, aki kiutálta az erdélyieket Magyarországról, akinek a vezetése alatt hatalmas adósságot halmozott fel az ország, aki után rengeteg gond maradt. Szegény Gyurcsány nem tudja elviselni, hogy Orbán tíz klasszissal fölötte van, és az emberek már ismerik Fletó semmitmondó beszédeit. Egyetlen egészséges érvet nem képes megfogalmazni, és csak egyetlen célja van: megbuktatni Orbánt. Ám ezzel a hozzáállással még nagyobb arányú leéégés lesz a vége. Különben szurkolok Fletónak, hogy folytassa, mert annál nevetségesebbé teszi magát. Méghogy ő akar tisztességet! Ez aztán a szürrealitás!

AVénPék írta (2017.05.17. 07:51:34)
Lelkesítő üzenet! Szinte látom, amint a vezér fehér lovon feszít az "új magyar haza" vereckéjénél és büszkén tekint a jövőbe! Mert úgy látja hogy tönkretették hazánkat! Elkúrták...ők... nem mi.... Az apja keservit! Ennek a hánytató sem használ

Edith írta (2017.05.17. 07:15:04)
Elkurtuk.....


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  gyergyó, csík     erdely.tv     tan     autópálya     erdőszentgyörgy     kolozsvari     colectiv     patriot     háromkút iskola adomany     régió fejlesztés     dénes lászló     koronka     nyárádszereda     bán zsófia     padlizsán     autópály     kolozsvár     fehér-fekete fotók     adorjáni lászló     ferencz zsombor  
Kulcsszófelhő