Erdély címererdély ma logó
július 28. péntek | Szabolcs napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5656 RON | 100 HUF: 1,4944 RON | több
2017.05.06. | 12:16 Trócsányi: a kitoloncolást az uniónak kellene lebonyolítania

2304 8
Fotó: wikipédia

A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát Trócsányi László igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák lap szombati számában megjelent interjújában, és kijelentette, hogy mindezt az uniónak kellene lebonyolítania.

A miniszter szerint az elutasított menedékkérők kiutasítása a „legtöbb esetben nem lehetséges", és európai kitoloncolási mechanizmust javasolt. Szerinte ezzel a Frontex európai határvédelmi ügynökségnek kellene foglalkoznia. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy azon tagállamokat, amelyek erre igényt tartanak, a Frontex már most hétszáz munkatárssal segíti a kitoloncolás végrehajtásában.

Trócsányi László javaslata szerint új kompetenciákkal, valamint anyagi támogatással kell felruházni a Frontexet, és a védelemre nem jogosult menekülteket a származási országukba kell visszaszállítani. Úgy vélte, hogy különösen a kisebb országoknak segítene, ha a Frontex tárgyalna a visszafogadásról a menekültek küldő országaival.

A lap megjegyzi, hogy ugyan a menekültek kvótájáról szóló vita már alábbhagyott, ugyanakkor Trócsányi úgy véli, hogy még nem oldották meg a feladatot.

A miniszter közölte: amennyiben a németországi és a franciaországi választások lezajlanak, ismét előtérbe kerülhet a menekültek kvóta alapján való elosztása, amit Magyarország helytelennek tart.

Trócsányi lászló úgy látja, hogy a kvóta alapján történő elosztás rossz üzenet közvetít, miszerint a menekültek nyugodtan jöhetnek Európába, majd itt gondoskodnak az elosztásukról. Úgy vélte, hogy a kvótarendszer nem hatékony, hiszen az emberek bizonyos országokba és nem Romániában, vagy Magyarországon akarnak maradni.

Kiemelte: az országok szuverenitásának kérdése is felmerül, hiszen a tagállamoknak kell dönteniük a társadalmuk összetételéről.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hét + hat ?



Dühös románszakértő írta (2017.05.08. 03:13:06)
Farkaskoma, ők csak azt hallják, amivel a SRI megbízza őket.

Farkaskoma írta (2017.05.07. 19:11:44)
Bakai írta (2017.05.07. 14:50:27)
De a kölni szilveszterről hallott ugye?

Joe írta (2017.05.07. 18:14:23)
Igy van Bakai,csakhat hiaba mondja az ember azoknak akik nem kepesek felfogni azt,hogy mindennek az alapja a PENZ!!! Barhol a vilagon. Minden kozerdeket egy maganerdek mozgat,vagy erdekek. Egy masik cikkben szol nekem az ur,hogy majd szeretne latni 15-20 ev mulva,hogy mi a velemenyem a vialgrol. Ha elek akkor is az lesz, (tapasztalatbol mondom)hogy ahol a penz ott az ero,es a kisembernek lehet duhongeni,de ez csak olyan,hogy puszta kezzel esetleg egy kis horpadast tesz az autoban,de megallitani nem tudja.A viktator is azt ir ala amit az orra ala dugnak. Ugy csinal mint a papucs ferj,az agy alatt is azt kiabalja,hogy itt is en vagyok az ur.Szinhaz az egesz,a szerepet eljatszodja,a gazsit felmarkolja es ha eljon az ido tovabb all. Egy par ev mulva elfelejtik,mint az elobbieket. Dehogy mennek azok haza,es a munkajukat sem veszi el senki,mert senkinek sem kell. En sem ulnek a kisszeken egesz nap,hogy zoknikat aruljak , de valakinek azt is kell csinalnia.

Mikulás írta (2017.05.07. 17:49:16)
Nem akarnak a török vendégmunkások hazamenni 5o év után, de a gyerekeik akarják Németországot Iszlám állammá alakítani.
Persze ezen most sokan röhögnek, de még az 19o5-ös budapesti magyar parlamentben is azon élcelődtek, 15 évvel Trianon előtt, hogy az erdélyi románok urak akarnak lenni SARKANTYÚS BOCSKORRAL. Interneten elérhető a parlamenti ülések jegyzőkönyve, ott olvastam.
Aztán 1919-ben bevonult a román hadsereg Budapestre, és az Országháza zászlórúdjára pontosan egy ROMÁN BOCSKORT húztak fel, a magyar zászló fölé. Ma is büszkélkednek vele a románok az interneten elérhető cikkeikben, hogy jól megaláztak bennünket, amikor bocskort húztak az Országház tetejére.
Szóval... nem akarnak azok a törökök hazamenni se Németországból, se Ausztriából, de várjuk ki a végét. Ebből még nagy bajok lesznek.

Bakai írta (2017.05.07. 14:50:27)
embervásár-mondja a másik joe,de közben elfelejtkezünk arról, hogy 1200 azaz egyezer kettőszáz menekült befogadását írta alá a viktátor Brüsszelben!! ez pénzügyileg nenm tétel,ausztria 35 ezeret vállalt és a pénz az ENSZ-től jön,de hosszú távon kifizetődik!! én még nem hallottam arról, hogy a török vendégmunkások 50 év után haza akartak volna költözni Némeországbol v Ausztriától!!de arról sem, hogy a munkájukat majd a németek átveszik....

Jozsef írta (2017.05.07. 01:40:50)
Nem kitoloncolas afo ok „nem kell oket tart karokkal varni a tengeren „hat az a huje aki nem hasznalja ki a lehetoseget „penzt is kapnak a menekultek meg a segelyszervezetek is „mirol van szo hat azok a nagyokosok Brusszelben ezt mind tudjak csak mindenkit magosrol l----nak ,honnan van a menekultek penze nem kerdi meg tolluk senku „1200 euro amit atlag kifizetnek ,ezeknek semmijuk se nincsen se vagyonuk se szakmajuk az iskolatol meg nagyon tavol laktak...

Joe írta (2017.05.06. 14:25:43)
Inkabb meszeltek volna ki a sok osszeomlasra itelt laktanyakot es szallasoltak volna el a sok menekultet,mert sok penzt fizetett volna az Unio,meg az ENSZ,es az orszag csak gazdagodott volna belole. Ausztria azt csinalta,meg masok is es csinaljak a mai napig,de azert az orszagok ugyanazok maradtak,es maradnak amik voltak. Csak eppen joljartak vele,sok embernek jol fizetett munkahelye lett.

Susru írta (2017.05.06. 12:24:47)
brávó, hazugügyi miniszter, biztosan meglesz neked is a nyugdíjemelés...csak arra nem feleltek az istennek se, hogy akkor a miniducsé miért írta alá Brüsszelben?? mint ahogy arra se, hogy tényleg besugó volt???


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  autópálya     autópály     orbán     kuszálik     gyergyó, csík     bán zsófia     sebestyén péter plébános     tan     erdely.tv     luizi     fehér-fekete fotók     bbte     colectiv     fogaras     erdőszentgyörgy     háromkút iskola adomany     m4     ferencz zsombor     régió fejlesztés     schiffer  
Kulcsszófelhő