Erdély címererdély ma logó
május 28. vasárnap | Emil, Csanád napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5573 RON | 100 HUF: 1,4839 RON | több
2017.04.11. | 07:37 Áder János kihirdette a módosított felsőoktatási törvényt

2303 4
Fotó: MTI

Elrendelte az államfő a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését – áll Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában, amelyet hétfőn küldött el hivatala az MTI-nek. Orbán Viktor leszögezte: kormánya semmilyen egyetemet, így Soros György Közép Európai Egyetemét sem zárja be.

A nyilatkozat szerint az Országgyűlés 2017. április 4-én elfogadta a T/14686 számon benyújtott, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló javaslatot. Az elmúlt napokban a törvényjavaslattal kapcsolatban különböző alkotmányos aggályok merültek fel.

„A rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti" – olvasható a nyilatkozatban. Hasonlóan nem sérül az államfő szerint az alaptörvény azon rendelkezése, amely önállóságot biztosít a felsőoktatási intézmények számára a kutatás és a tanítás tartalmát és módszereit illetően.

„A törvény két új feltételt támaszt a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Ezek alkotmányos szabályt nem sértenek, nemzetközi szerződésbe, európai uniós irányelvbe nem ütköznek. A Magyarországon államilag elismert és akkreditált egyetemeken a kutatói és oktatói munka folyamatosságát a törvényjavaslat nem érinti. A már megkezdett magyarországi képzések változatlan feltételekkel folytathatóak. Ezért mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését" – olvasható a nyilatkozatban.

Áder János hozzátette, a törvény gyors – bár a házszabályi rendelkezéseknek megfelelő – elfogadása, a két új törvényi feltétel előírása sokakban ellenérzést váltott ki; jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak. „Azért, hogy senkiben szemernyi kétség se maradjon az iránt, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkérem Magyarország Kormányát, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében" – közölte a köztársasági elnök. Hozzátette, meggyőződése, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható.

„Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék" – olvasható Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hét + három ?



Joe írta (2017.04.13. 05:07:00)
Az Edes Erdely mufelhaborodasa az eg vilagon semmit sem fog befolyasolni. Aztan csak nehogy eppen 180-fokos fordulas legyen belole a ...kavaroknak. Legtobbszor az lett belole.

Joe írta (2017.04.13. 00:46:27)
Az egyszeru paraszt esszel nem is talalhat semmibe semmi kivetnivalot.

Édes Erdély írta (2017.04.12. 16:09:58)
A libsi-bibsi műfelháborodás során előállított SZDSZ-es Gulyás Márton kezén remélhetőleg előbb rohad meg a műanyag bilincs, mint hogy kiszabadul. Elvégre van már egy felfüggesztett ítélete szintén garázdaság miatt, ezért már visszaesőnek minősül.

Elemző írta (2017.04.11. 19:21:11)
Elolvastam a törvény szövegét, teljesen normális gondolatmenet szerepel, "egyszerű parasztésszel" is megérthető, nem találok benne semmi kivetnivalót.

A tüntetést a bal-liberális oldal hisztériakeltésének tartom.
Ezért várom azon erdélyi értelmiségiek tényeken alapuló ellenérveit, akik aláírták a tiltakozó jegyzéket.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  nyárádkarácson     aut     ho a transfagarason     barót     háromkút iskola adomany     szt anna tó     böjte     mikoeri     wass albert felolvasás     dr. szász izolda     autópálya     medve     autópály     bán zsófia     egyeskő túra     tan     http://erdely.ma/ujkepek/2009/02/nagy/4259922.jpg     egyes kő túra     régió fejlesztés     interjú  
Kulcsszófelhő