Erdély címererdély ma logó
március 30. csütörtök | Zalán napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5575 RON | 100 HUF: 1,4687 RON | több
2016.11.08. | 23:00 Az ellenzéken bukott el a magyar alkotmány módosítása

2584 10

Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.

Az előterjesztésre 131-en szavaztak igennel a szükséges 133 helyett.

A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták; az ellenzékiek közül hárman – Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők – nemmel voksoltak, a többiek nem nyomtak gombot.


Hirdetés

Az MSZP már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, ahogyan az LMP is jelezte, képviselői nem nyomnak majd gombot.

A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.

A szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői is molinókkal tiltakoztak az ülésteremben, őket Latorcai János levezető elnök figyelmeztette a tiltott szemléltető eszközök miatt. A Jobbik molinóján az állt, hogy „Az a hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged”, a szocialisták áthúzott helikoptert ábrázoló lapokat mutattak fel.

A kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak.

Az öt cikkből álló változtatással bekerült volna az alaptörvénybe egyebek mellett az, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be és idegen állampolgár – amelybe a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők nem tartoznak bele – Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hét + hét ?



Bakai írta (2016.11.11. 12:04:28)
totál zsákutca és félretájékoztatás! a "kisvárosnyi" 1200 migráns is egyénenként kell kérje a letelepedést és EGYÉNENKÉNT elbírálnak mindenkit!! persze egész más, hogy nem hoz pénzt és az erkölcsi bizonyitványát nem gibraltárban állitják ki!!vagy az,hogy a kormány barátaival nem üzletel...

Zsolt írta (2016.11.10. 21:55:35)
Sajnos, akkor amikor ki kell állni egy magyar ügyért akkor nincs gerincesség a magyar ellenzéki pártokban. SZELLEMI ZSÁKUTCÁK EZEK A BANDA PÁRTOK ÉS NEMZETÁRULÓK!!!! xxx

Hímes tojás írta (2016.11.10. 11:33:47)
Korondi (2016.11.09. 08:57:35) erősen téved! A népszavazásra feltett kérdés világosan értelmezhető. Annak a kérdésnek semmi köze a LETELEPEDÉSI KÖTVÉNNYEL érkezőkhöz, akik maguk kezdeményezik egyedi kérelemmel a letelepedésüket.
Mivel Korodi szándékosan "téved", és így félrevezetéssel próbálkozik, ezért az is mondható: hazudik.
(Természetesen nem kell egyetérteni a letelepedési kötvénnyel. Természetesen lehet egyetérteni a Jobbikkal. CSAK AZT NEM KELL HAZUDNI, HOGY A NÉPSZAVAZÁS KÉRDÉSE VONATKOZHATOTT A LETELEPEDÉST EGYÉNENKÉNT KÉRŐKRE!!! Mert az utóbbi nem igaz.)

pisti írta (2016.11.10. 09:32:10)
Nem láttam,elnezest

pisti írta (2016.11.10. 07:31:29)
"A parlament ( kormány , ország ) az ellenzek nelkul is mukodik !"-mondta vala egy felbevágott kistorpe.

Dühös románszakértő írta (2016.11.09. 23:06:53)
Ma már olyanok buzdítanak a Jobbik támogatására, mint a volt szadeszos Kőszegh Ferenc és Magyarország hivatásos történelemhamisítója, Ungváry Krisztián. ez a vég kezdete a Jobbik számára. Abban egyébként igaza van a Jobbiknak, hogy a kötvénybiznisz egy hazaárulás, de ezzel a zsarolással a fidesz nem hátrált meg. Most aztán marad a kötvénybiznisz is, meg fennáll a kvóta veszélye is. Gratulálok!

Ikavara írta (2016.11.09. 12:20:54)
Hát igen a Jobbik(hogy mennyire jobbak a baloldali szeméttől nem tudom)újfent igazolta hogy egy politikailag analfabéta,bunkó banda.Bravó Vona gratulálok remélem rövidesen beigazolódik hogy mekkora öngólt lőttetek.Sok sikert az ATV-ben való fellépésekhez,mert beigazolódik hogy"ami összetartozik az összenő".

Sylvain írta (2016.11.09. 11:05:51)
Ebben az erdélyi magyaroknak is szerepük van. A népszavazáskor alig mentek el az erdélyi magyarok szavazni. Szégyellheti magát minden magyar, aki nem szavazott október 2-án. Akik akkor nem szavaztak, ezentúl semmilyen joguk nincs egy szót is szólni Magyarországról! Azok ezentúl hallgassanak!

Korondi írta (2016.11.09. 08:57:35)
Ez a vesztünk.A két jobboldali párt nem tud kiegyezni,mindkettőnek igaza van,de csak szerre.Ebben az esetben a Jobbiknak adok igazat,vagy mindeniket,vagy egyet se beengedni.A 3,3 millió nemmel szavazó a kötvényesekre is nemet mondott,kedves Orbán és kóserék,sne mind maszatoljanak a nemzeti ügyekkel...ennyi..

Antalm írta (2016.11.09. 00:38:31)
NEM TANULSÁGOS, - részünkre sem!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  sebestyén péter plébános     koronka     régió fejlesztés     melegházasság     tőkés     portugál     háromkút iskola adomany     autópálya     wass albert felolvasás     nagy-bodó tibor     medve     tan     bbte     nagy-bodo tibor     zászló     gyergyó, csík     kallós     interjú     rmdsz     bán zsófia  
Kulcsszófelhő