Erdély címererdély ma logó
január 22. vasárnap | Vince, Artúr napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4955 RON | 100 HUF: 1,4565 RON | több
2016.09.25. | 22:52 Robbantás történt Budapesten, ki akarták végezni a rendőröket

2964 3
MTI Fotó: Marjai János

A járőrök voltak a szombati budapesti, Teréz körúti robbantás célpontjai, „a rendőreimet ki akarták végezni" – jelentette be Papp Károly országos rendőrfőkapitány vasárnap, aki a robbantást az egész magyar rendőrség elleni támadásnak nevezte.

A főkapitány budapesti sajtótájékoztatóján üzent az elkövetőnek, aki ellen szombat éjjel hajtóvadászatot indítottak, és – mint mondta – meg fogják találni és meg fogják tudni a motivációját.

Repeszképző anyagokkal kombinált, házi készítésű robbanószer robbant fel szombat éjszaka, az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 éves férfi, aki világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt – ismertette. Papp Károly bejelentette azt is, hogy 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Papp Károly ismertetése szerint több száz rendőr dolgozik az ügyön, és együttműködnek a Terrorelhárítási Központtal, valamint a polgári titkosszolgálatokkal is. Éjszaka megkezdték a szemlét, a tanúkutatást, a szakértőket is bevonták, és 145 kamerafelvételt is lefoglaltak. A kamerafelvételek értékelését megkezdte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ.

A főkapitány bejelentette azt is, hogy az éjszaka folyamán a szakmai protokollnak megfelelően elrendelte a robbanóanyagra, robbanószerre vonatkozóan a szigorított ellenőrzést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a közúti határátkelőhelyeken és elrendelte valamennyi nemzetközi személyszállító vonat rendőri ellenőrzését és kísérését.

Vasárnap reggeltől az NNI-nél zöld számot működtetnek, a rendőrségi ügyeletekre a robbantásos merénylettel összefüggésben érkező bejelentéseket egyenesen az NNI-hez kapcsolják át. Eddig 14 bejelentés érkezett – ismertette.

Beszámolt arról is, hogy a sérültek a szükséges műtéteken túl vannak, a rendőrnő életveszélyes, a rendőr súlyos sérülést szenvedett, általános állapotuk kielégítő, stabil, a rendőrnő továbbra is altatásban van. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője jelezte, a sérültek felépüléséhez a rendőrség minden támogatást megad, családtagjaikat az éjszaka értesítették.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a sajtótájékoztatón közölte: éjszaka tájékoztatta arról az országos rendőrfőkapitány, hogy szolgálatukat teljesítő, hivatalos személyként eljáró rendőrök sérelmére követtek el bűncselekményt, ami megalapozza, hogy a KNYF vegye át az ügyet.

A főügyész elmondása szerint több ügyészt is a helyszínre küldött, hogy ismerkedjenek a bizonyítékokkal és segítsék a felderítést. Mint mondta, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy amikor hétfőn átveszik a nyomozást, az eljárás „törés nélkül haladjon tovább".

Az országos rendőrfőkapitány kérdésre elmondta: a rendőrök járőröztek, ebben a körzetben teljesítettek szolgálatot, azaz nem hívásra mentek és nem intézkedés közben voltak.

Arra a felvetésre, utal-e bármi arra, hogy a járőrpáros egyik tagja lett volna a bűncselekmény célpontja, azt válaszolta, hogy a járőrpáros volt a célpont.

A főkapitány egy kérdésre válaszolva elmondta: a sérült rendőrnő a Budapesti Rendőr-főkapitányság toborzó tevékenységében vett részt és vesz részt a jövőben is. Arra a kérdésre, hogy terrortámadás történhetett-e, azt mondta: a rendőrség hét verziót állított fel a bűncselekmény lehetséges indítékára, ezeket most vizsgálják.

Papp Károly válasza szerint a bűncselekmény környéke addig lesz lezárva, amíg a szemlebizottság vezetője azt nem jelenti a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, hogy a szemlét befejezték. Ebbe – mint mondta – nem kíván országos rendőrfőkapitányként beleszólni.

Az elkövető hollétét firtató kérdésre pedig annyit mondott, a nyomozás érdekében erre nem kíván válaszolni.

A sajtótájékoztató elején lejátszották azt a négy hangfájlt, amelyen a járőrpáros férfi tagja segítséget kért a robbanás után. A járőr először arról beszélt, robbanás történt a Teréz körúton, majd segítséget kért, elmondta, hogy egy rendőr eszméletlen, végül mentőt kért megsérült kolléganőjének.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kettő + öt ?



Susru írta (2016.09.29. 11:39:05)
és nem a migráncsok robbantottak??? micsoda véletlen...

Hunfy írta (2016.09.26. 16:31:00)
Akárki követte el ezt szörnyűséget, meg kell találni és börtönbe vele a cella kulcsár meg el kell dobni örökre. Ott rohadjon.

Palibá írta (2016.09.26. 11:09:03)
Tízmillió forint a nyomravezetőnek. Nem becsületbeli, állampolgári , emberi kötelesség ilyen esetben segíteni?


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  református     bbte     térség fejlesztés     benzin     emnp     aracis     szászrégen     interjú     mol liga     borbely laszlo     háromkút iskola adomany     autópálya     gyergyó, csík     bán zsófia     1     autopalya     trianon     tan     rmdsz     eltűnt férfi  
Kulcsszófelhő