Erdély címererdély ma logó
július 21. péntek | Dániel, Daniella napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,4988 RON | több

Archívum
2016.07.08. | 08:23 Német lap: Orbán Viktort a történelem teheti naggyá

6674 19

Orbán Viktor az az államférfi, aki nemcsak saját hazáját, de Európát is meg akarja védeni Brüsszel őrült terveitől – írta a 888.hu a német Freie Zeitenben megjelent véleménycikk alapján, amelyben a magyar kormányfőt nagy történelmi személyiségekhez hasonlították.

Az emberi létezés és a történelem tele van idealizált hősökkel és mítoszokkal. Nagy Sándor, Napóleon – és még sokan mások – hatalmas lábnyomot hagytak a történelemben – írta a 888.hu a német véleménycikket idézve. A Frei Zeiten szerzője szerint ma hasonló a helyzet Európa „délkeleti sarkában”, ahol a magyarok felvették a küzdelmet a mainstream európai politikával szemben.

A szerző felidézi Orbán Viktor eddigi politikai pályafutását és életének meghatározó mozzanatait, amilyen a kommunizmus szétverése is volt 1989-ben. Álláspontja szerint Magyarország soha sem hagyta cserben a Nyugatot, együttműködik a NATO-val, bírálói mégis azt mondják, hogy Magyarország eltávolodott a nyugat-európai értékektől, Orbán pedig „diktátor” lett.

Orbán tagadhatatlan érdeme, hogy egyedüliként és elsőként szembe mert szállni Merkelék politikájával, akik tárt karokkal fogadták a bevándorlókat Európába. A Nyugattal szemben Orbán Viktornak és Magyarországnak világos, hogy a tömeges bevándorlás semmi jót nem jelent Európa számára. A bevándorlók érkezéséve ugyanis csak a társadalmi és etnikai feszültségek, valamint a szegénység nő – teszi hozzá a szerző.

Ennek egyik oka az lehet, hogy sem Magyarország, sem Orbán Viktor sem vesztette el történelmi memóriáját. A cikk szerzője a török és kommunista megszállást hozta fel, megemlítve hogy az átlag nyugat-európai polgárnak fogalma sincs azokról a küzdelmekről, amelyeken Magyarország mellett a balkáni államok is átmentek.

A Freie Zeitenben publikált írás szerint Orbán határozottan visszautasította a multikulturalizmust, ezzel párhuzamosan pedig a soviniszta nacionalizmust is; a magyar miniszterelnököt az „egészséges realizmus” vezeti kormányzásában.

A szerző szerint Orbán Viktor egy nagy remény, aki nemcsak a visegrádi országokat és Kelet-Európát egyesítheti, hanem reményt adhat az ellenzéki mozgalmaknak szerte Európában és Észak-Amerikában. Orbán ellenállása a brüsszeli elittel szemben pedig nem hiábavaló.

Orbán Viktor egy „európai hazafi”, akit végül a történelem tehet naggyá mint „Viktor, a Nagy!” A magyar miniszterelnök ugyanis egy új és jobb Európa szilárd alapját jelentheti a jövőben.

magyaridok.hu


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

Gondolkodó írta (2016-07-15 08:37:39)
Szekely írta (2016.07.14. 16:02:45)

"Nem volt itt rendszervaltas , nagy itt a zurzavar a fejekben is. "

A maga fejében legfőképpen.
De ha akarja,segítek.
Ha Magyarországról beszél :igen is VOLT rendszerváltás.
Mert, VÁLASZTANI lehetett.
Ez az első, DEMOKRATIKUS érv.

Szekely írta (2016-07-14 16:02:45)
A media nagy fegyver , ok csinaljak a sztarokat es ok is buktatjak meg amikor celjuk ugy kivanja. Nem volt itt rendszervaltas , nagy itt a zurzavar a fejekben is.

IngóFirma írta (2016-07-14 07:08:23)
Orbán igazi államférfi. Talán az egyetlen Európában.

Antalm írta (2016-07-14 00:49:45)
Tisztelt Gondolkodó! Nállunk igy mondják,- ez a magyar beszéd!
Egyértelmü az alábbi hozzászólása.

Gondolkodó írta (2016-07-13 19:53:18)
Antalm írta (2016.07.11. 22:00:02)

Nem tudom mit akartak írni az előző hozzászólásokban, de nem is érdekes igazán.
Orbán Viktor és pátja a Fidesz, DEMOKRATA.
Nem mellesleg, jó politikus.
Az véletlen, hogy a liberál-bolsik nem tudják visszaszerezni a hatalmat, és valljuk be a szélsőségeknek is nehezen megy.
Gyanítom, a következő választás is megnyeri még a Fidesz-KDNP. Ezt nyugaton nehezen értik, de majd megszokják.
Mi pedig tökéletesen értjük.

Antalm írta (2016-07-11 22:00:02)
ISMERÖS volt, nagyon sok diktátor, és még lehet most is vannak?!
A jeleni anyaországunkban, én értelmetlenül állok egy e félére még gondolni is?!
Kérdésem az alábbi hozzászólókhoz;
Idézem Másképp látom lm-ot röviden-„ hasonloság elkeserit.„?
Idézem Lacibá-át röviden-„ Simba Akadémia ugrott be.„
Tisztelettel, magyarázatott kérnék a megnevezettektöl,-mivel bizonyitható az Önnök álláspontjai,-hissz ma demokráciában éllünk mindannyian???!

Farkaskoma írta (2016-07-11 12:36:16)
Lacibá írta (2016.07.10. 19:15:14)
Hogy mennyi személyes rosszindulat cseperészik itt mindenfelé! Nem győzöm az esernyőmet nyitogatni!

Hímes tojás írta (2016-07-11 12:35:33)
Másképp látom lm írta: "Eszembe jutott a kárpátok géniuszának a dicsőítése és a hasonlóság elkeserít." - "A HASONLÓSÁG"!!! Már régebben is írtam itt, hogy "MÁSKÉPP LÁTOM" beírótársunk valójában vak lehet, azért "lát" olyan jól, mint egy LÁTNOK!!!

Dávid Szaniszla írta (2016-07-11 11:10:02)
Egy biztos! Orbán Viktor nemcsak lesz, de már is nagy ember. Csak Ő mentehti meg Európát. Persze mi nem adjuk oda, Ő a miénk, Magyarországé! Ha így elfogadják őt, akkor megteheti, hogy megmenti azokat, akik erre igényt tartanak, de nem engedjük el!

Lacibá írta (2016-07-10 19:15:14)
Másképp látom lm: Nekem is a Simba Akadémia ugrott be. Aki akkor már figyelt, emlékszik.

Antalm írta (2016-07-10 12:18:50)
IGAZA VAN Hunornak!!- ha igen, csak is kutya szalonna!

Hunor írta (2016-07-09 08:54:44)
Orbán Viktor nem egy pecsovics nemzet sarja.Orbán Viktornak akkora a tekintélye,mint;Putyin,Kína,Amerika-i Obamának.Magyar ember mindég híres,okos,bátor igazságot mondó volt!Sajnos vannak Gyurcsány?Bajnai,LMP selejtek is akiket a magyar nép nem tud másvilágra,más országba küldeni.Ezekre a példányokra azt mondjuk ;kutyából nem lesz soha szalona. xxx

AVénPék írta (2016-07-09 07:22:10)
Ez akármennyire is a ló túlsó oldala, mégis inkább áll mint az un. ballib fröcsögő vádaskodása és bűnös árulása.

Jozsef írta (2016-07-09 03:33:44)
Teljes merteben igaza van a Magyar miniszterelnoknek ,o kepviseli becsulettel ,faradsagot nem kimelve ,a Kapatmedencei Magyarsagot es kis hazankat ,nemkulonben az uniot kell szemmel tartani mivel ott rontanak el mindent mivel nem az eu tagallamokat kepviselik hanem a panzugyi elittet .Isten aldja meg, sokaig szuksegunk lessz rea.

Márk írta (2016-07-08 22:04:28)
Nagyon helyes !

Sándor írta (2016-07-08 21:57:06)
Isten éltesse sokáig a NAGY EMBERT,a NEMZET MINISZTERELNÖKÉT, ORBÁN VIKTORT !!!
Kossuth óta nincsen párja !!! És nem is lessz !!!

Másképp látom lm írta (2016-07-08 20:17:46)
Eszembe jutott a kárpátok géniuszának a dicsőítése és a hasonlóság elkeserít.

Lacibá írta (2016-07-08 10:22:37)
Egy kis pontosítás: A Freie Zeiten nem német lap, hanem egy észtországi szerveren működő kurucinfó szerűség, csak és kizárólag idegenellenes és unióellenes kirohanásokkal és összeesküvés-elméletekkel. A "lapnak" semmilyen címe, szerkesztősége nem ismert.

VictoryFan írta (2016-07-08 09:31:53)
Let-s make Victor .. Victory in Europe Európa a miénk... Európa keresztényeké

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  igor csaba     botár gábor     autópály     pusztina     támogatás     gyergyó, csík     cfr     johannis     wass albert felolvasás     tan     mikoeri     pigniczky laszlo     caritasul unguresc     palást     almakörte     háromkút iskola adomany     interjú     térség fejlesztés     bán zsófia     aut  
Kulcsszófelhő