Erdély címererdély ma logó
február 22. szerda | Gerzson napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5157 RON | 100 HUF: 1,4683 RON | több
2016.05.25. | 08:15 Kitüntették Áder Jánost Londonban

1720 0
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Konstantini Szent György Lovagrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át a rend kedd esti londoni ünnepi rendezvényén Áder János köztársasági elnök.

Az államfő kétnapos londoni látogatásának záróeseménye volt az ősi lovagrend angliai és írországi delegátusa, Sir Anthony Bailey által adott díszvacsora.

A szerda hajnalba nyúló rendezvényen, amelyet a citybeli Draper's Hall dísztermében tartottak több száz meghívott vendég jelenlétében, Áder János felszólalásában kifejtette: olyan nemzetet képvisel, amely az angolokhoz hasonlóan büszke a hagyományaira, és meggyőződéssel hisz abban, hogy a múltja nemcsak a történelemkönyvek lapjaira tartozik, hanem képességeiben, vágyaiban, céljaiban él tovább.

Ennek jegyében hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban éppen a magyarok verték az első szöget a kommunista diktatúra koporsójába, a világtörténelem egyik leggyilkosabb gépezete ellenében próbálva megvédeni Európa egyik legősibb értékét, a szabadságot – mondta a köztársasági elnök.

Áder János szerint az egyenlőtlenek harcában a magyar nemzet nem győzhetett, de tragikusan szép példáját adta annak, hogy jó ügy érdekében olykor a reménytelen harcot is vállalni kell.

A magyar államfő azon a nagyszabású rendezvénysorozaton is részt vett londoni látogatása során, amelynek keretében bemutatták Nagy-Britanniában Becket Szent Tamás, Canterbury mártír érseke Esztergomban őrzött ereklyéjét.

A londoni magyar nagykövetség által szervezett programsorozat első napján, hétfőn Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Áder János jelenlétében szentmisét mutatott be a Westminster székesegyházban, az angol-walesi katolikus közösség londoni főtemplomában, ahol a szertartás idejére elhelyezték Becket Szent Tamás ereklyéjét.

Kedden a Westminster-apátságban, az anglikán egyház londoni koronázó főtemplomának oltárán is elhelyezték Becket Szent Tamás Esztergomból hozott relikviáját.

Az apátságot kedd este Áder János is felkereste, és megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját.

A köztársasági elnök előzőleg David Cameron brit kormányfővel tartott kétoldalú megbeszélést a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban, elsősorban környezetvédelmi kérdésekről.

A találkozó után Áder János magyar újságíróknak elmondta: felvetette Cameronnak – és felvetése kedvező hozzáállásra talált -, hogy a párizsi klímacsúcson elért megállapodás lendületét felhasználva, a világ tíz legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó országa, köztük Nagy-Britannia a következő három évben külön tárgyalásokat folytathatna, amelynek eredményeként a párizsi megállapodásban foglaltaknál is ambiciózusabb javaslattal állhatnának elő az első felülvizsgálati időpontra.

Felvetette annak lehetőségét is, hogy a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) koordinálásával akár a hét vezető ipari hatalom (G7), akár a húsz legnagyobb ipari és feltörekvő gazdaság (G20) egyesítse kutatásait az alternatív energiaforrások felhasználásával megtermelt fölös energia költséghatékony és környezetbarát tárolásának technikai megoldására.

A brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás röviden került szóba. Cameron kifejtette a megbeszélésen, hogy az új felmérések alapján a bennmaradást pártolók vannak többségben. A brit kormányfő bízik abban, hogy a népszavazás eredményében is a mostani felmérések tükröződnek majd – mondta a megbeszélés után Áder János.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi tíz + nyolc ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  aut     katolikus     csíki     gyergyó, csík     csíki sör     interjú     tasnád     csiki szekely muzeum     bbte     autópálya     wass     írország     bán zsófia     rmdsz     benzin     munka     baleset     wass albert     tan     autópály  
Kulcsszófelhő