Archívum2012.02.21. | 22:05 Orbánék döntöttek: rendkívüli megszorítás jön

Fotó: MTI / Kollányi Péter
Orbán Viktor máris a költségvetés kiigazítására utasította Matolcsy Györgyöt – derül ki a legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A nemzetgazdasági miniszternek a többi miniszterrel együtt kell kitalálnia, hogyan csökkentsék tovább a tárcák és a többi állami intézmény kiadásait.
Szorítanak a présen
Tovább szorít a kormány a gyógyszerkasszán is: Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek február végéig kell kidolgoznia Matolcsy Györggyel egy javaslatot az idei és a jövő évi gyógyszertámogatások további csökkentésére. Pedig a 2012-es költségvetésben a Széll Kálmán-tervnek megfelelően már 83 milliárd forinttal csökkent a gyógyszerkassza a 2010-es előirányzathoz képest. Jövőre már az eredeti tervek szerint is 120 milliárd forinttal lenne kevesebb a gyógyszertámogatás, ami a 2010-esnek a harmada.
Németh Lászlónénak Matolcsy Györggyel és Pintér Sándorral közösen szintén február végéig kell megterveznie a BKV 2013-as támogatásának csökkentését. A fejlesztési miniszternek emellett március közepéig javaslatot kell letennie a kormány asztalára az elektronikus útdíj 2013. július 1-jei bevezetéséről. A Széll Kálmán-terv eredeti határideje 2013. január elseje volt.
Varga az új „pénzügyminiszter”
A kormány ezen felül beszerzési tilalmat rendel el a bútor-, autó-, informatikaieszköz- és telefonbeszerzésekre. A tilalom nem vonatkozik az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokra, a NATO-programokra, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs intézményi beruházásaira. A büdzsében ezen a soron egyébként 14,5 milliárd forint kiadás szerepel.
A beszerzési tilalmat fel lehet oldani, de csak rendkívül indokolt, egyedi esetekben. A tárcavezetők kiadási kérelmeiről Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár dönt a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetőjének véleménye alapján. Ilyen feladatot általában az államháztartásért felelős miniszternek osztanak, aki ez esetben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lenne.
Matolcsynak az írnok szerepe jut: a kormány ugyanis arra utasítja, hogy Vargával és a MÁK-elnökkel negyedévente készítsen jelentést a kérelmekről és az engedélyekről.
hvg.hu
Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!Netuddki írta (2012-02-24 08:24:11)
T. beírók!
Orbán és Stoiber, volt bajor m.elnök tegnapi találkozóján jogosan hangzott el: az EU (szociálliberlis kötődésű) vezetői, pl. Olli Rehn, TELJESEN HAMISAN, KETTŐS MÉRCÉVEL értékel(nek), Görögo-ba öntenek 130 milliárd eurót, Mo-tól meg el akarnak VENNI 0,5 milliárd eurót. A sz..nak pénz adnak, a törekvőt büntetik.
A legaljasabb politikai játék!
VKF-5 írta (2012-02-23 23:48:18)
"Netuddki", "Valentin" és "vídia": már máshol megírtam: meg kell tagadni az államadósság visszafizetését.
1 másik székely írta (2012-02-23 22:44:13)
Ha nem érti, t. vídia, akkor még komoly szövegértelmezési gondjai is lehetnek... a naivitása mellett!
Nyilas írta (2012-02-23 21:01:48)
Kedves zoma.
Magyarországon is vannak éppen elegen akik a 600-700 lejnek megfelelő forintból éllnek.
És itt is megfogják a lapát végét.
Hogy legyen mire támaszkodni.
vídia írta (2012-02-23 20:52:44)
1 másik székely írta (2012.02.23. 19:57:22)
Nem tudom mit akar ezzel a táposozással.
Ezt vitassa meg mással, mert őszintén nem értem mit akar mondani.
1 másik székely írta (2012-02-23 19:57:22)
Tisztelt Katapán és Vídia: nincs szándékomban megsérteni senkit, akinek nem inge, ne vegye magára. Biztosan sokan vannak, akikre nem érvényes, de én úgy tapasztaltam, hogy az anyaországiak közül rengetegen bizony kényeskedők, emellett naivak. Olyannyira naivak, hogy az már ijesztő. (A magukat "nemzetieknek" tartók is). És bizony sokan, nagyon sokan puhányok is meg gyakran kicsinyesen önzők. A "tápos" jelzőt elsősorban a naivitásuknak köszönhetik. Ismétlem: nem akarok megsérteni senkit. Ismerek kivételeket is.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az erdélyiek egytől egyig xxx: van jócskán erdélyi, mi több, székely, sőt színromán "tápos" is...
Csak a csonkahoniak közt érezhetően magasabb az arányuk. Hogy miért, az meghaladja egy "komment" terjedelmét.
Valentin: ritkán van alkalmam olvasni a HVG-t, de gyanítom, hogy kiknek a szócsöve. Az is igaz, hogy beírásommal nem a cikk tartalmára, hanem Lackó hozzászólására reagáltam.
tisztaszo írta (2012-02-22 22:45:12)
A keresobe tegyetek be azt, hogy:
Ellenségeink! - avagy Az államadósság és haszonélvezői
zoma írta (2012-02-22 22:43:00)
Kedves csonkahoni síránkozók, tessenek legalább egy évig nálunk megpróbálni a lehetetlent. 600-700 lejes minimálbérből rezsit fizetni, a gyerekeket iskoláztatni,és még adósságot is törleszteni. Tudják mi a különbség Önök és a nálunk legtöbb minimálbéren tengődők közt? Mi összeszorítjuk a fogunkat, megfogjuk a lapát végét és siránkozást nem ismerve elvégezzük a ránk rótt feladatokat.
szittya írta (2012-02-22 22:33:08)
katapán, nekem is vannak haverjaim csonkahonban, azok sem puhányok. Szeretik a pityókatokányt is!
Valentin írta (2012-02-22 22:27:00)
Jól van 1 másik székely testvérem.Ne azon vitatkozzunk,hogy ki a xxx gyerek,ne "táposozzunk",hanem koncentráljunk a lényegre.A hvg festi az ördögöt a falra.Szócsö.Erröl tessék értekezni.
katapán írta (2012-02-22 22:26:38)
Oké, nyilván provokálnom kell kicsit, mert érdekel a véleménye, noha ha kell, biztos nem vagyunk puhányok - jómagam legalább öt teljesen különböző tevékenységből tudnék sikeresen megélni ha, muszáj volna. És voltam már Marosszéken, Csíkszéken, tudom, mi az a borkán, a parblíz, bordúra, a murok, a bazin, a punga, a vinetta, no meg a gata.. .de mi ezeket itthon magyarul mondjuk.
1 másik székely írta (2012-02-22 22:11:43)
Katapán, az Ön állításának a fordítottja igaz. Mi igenis ismerjük önöket. Sokkal jobban, mint gondolnák és sokkal jobban, mint Önök minket. És nem vagyunk "befelé fordulva" egyáltalán. Tessék csak felülni egyszer, egyetlen egyszer a Székely Gyorsra, majd meglátja!
Még az elszigeteltségünk is csak látszólagos. Mondja, hány belső-magyarországi fiatal - vagy már nem is annyira fiatal - férfi mondhatja el magáról, hogy külföldön töltötte a katonai szolgálatát? Mint pl. szinte minden székely?
katapán írta (2012-02-22 21:52:32)
Mert nem ismernek minket - 1 MÁSIK SZÉKELY - és mert nem is kíváncsiak ránk, annyira be vannak fordulva.
katapán írta (2012-02-22 21:50:07)
A Jobbikban minden megvan, ami kell nekünk: nemzetiesség,sámánizmus,indulat,regula,stb.csak az a szürkeállomány, az ne hiányozna!!! Nem is értem, ki az aki Jobbikot hiteles kormányzó erőnek látja.. mit lehet tőlük várni, hogy csontig nyaljanak a russzkiknak??? Térjenek már észhez, nemzettársak!
1 másik székely írta (2012-02-22 21:35:29)
Eszem ágában sincs kifejteni bármit is , Vídia, túl hosszú lenne, és nekem most semmi kedvem felvilágosító kampányt folytatni. Rájönnek Önök majd maguktól is, de félő, hogy késő lesz! Addig is talán tessék azzal kezdeni, hogy elolvassa a Jobbik programját, és összehasonlítja a Fideszével. Azt is tessék megnézni, hogy a Fidesz a majd két év alatt mennyit valósított meg a sajátjából.
Egyébként egyáltalán nem érdekel, hogy Ön Jobbik-szavazó lesz-e vagy sem.
Végezetül egy kérdés: gondolkozott-e el Ön azon, hogy Önöket, belső-magyarországiakat miért nevezik az erdélyiek és főképp a székelyek "táposoknak"?
tisztaszo írta (2012-02-22 19:20:10)
Figyelembe kell venni a villag gazdasag stangalasat, nem pedig ÖKÖR modra bogni. A magyar kormany nem felelos a mai gazdasagi helyzet miatt. Magyarorszag MA idegenek szorittasa alatt van, ugyan ugy mint tobb mas nemzet. A gyulolet terjesztok a nepet elegtelene teszik szokasukhoz hiven, akikbol altalaban mar kioltek a tudatot, az onertekelest. Azok a gyulolet terjesztok, mikor pl. a gazdasagi elet nem ugy mukodik ahogy kellene, erre a szemuk folcsillan a nagy elvezettol, hisz lathatoan minden a kezukre jatszik, es mukodik. A gazdasagi valasag az egyik modja annak, hogy egy kormanyt meggyengitsenek. Emlekeztek, s ha nem jarjatok utana, ezt tettek volt az elso vilaghaboru utan a nemetekkel is. A teljes orszagot gazdasagilag csodbe vittek. Azota ezt a bevalt trukkot hasznaljak napjainkig, az orszag nepet barom modra a sajat kormanya ellen forditsak, hogy egy nem magyar erzelmu kormanyt hozzanak letre, aki majd kiszolgalja a liberal erdekeket, a vilag uralmat a magyar nep hatranyara a mi esetunkbe. Ki kell nyitani a fuleket, a szadat, a szemedet, es probald meg az agyadat is egy kise maszirozni, talan segitenni fog. Ha nem akkor tenyleg igazuk lessz abban, hogy barmok modjara terelgetnek bennunket. Mert ugye: Hajra Magyarok = Barmok. (talan meg ra lelsz erre a google forditoban. Habar ez mar egy par eve ott diszeleg.)
Nem kell feledni azt sem, hogy a magyarok voltak azok, akik szembemertek allani kommunizmus betoresevel, mikor a magyar gyulolok behivtak az oroszokat. A magyarok voltak azok, akik eloszor megnyitottak a vasfuggonyt, es most is a magyarok azok, akik megmutattak a vilagnak, hogy a gyulolet terjesztoknek NEMET mernek mondani.
A magyar az egy kulonleges nep, amit a tortenelem folyaman elferditettek, elfolytottak a magyar tudatbol. A magyar nep az nem egy Barom, ahogyan azt hiresztelik szerte a vilagba. A magyar nep nem egy moslekot zabalo allat, ahogyan azt hiresztelik nem csak a vilagba, de azt mar megmodjak a sajat kepedbe is. Tudjak Ok nagyon, ha a Magyar Nep ontudatra ebred, akkor nem lessz megallas, mert nem lessz az a hatalom a vilagon ami megtuna allitani Ot. Egy tudatos nepcsoport magaval ragdja nem csak a kormnyezetet, de a korulotte levo nemzeteket is, az ebredesbe. Senkinek, de senkinek nincs jogaba egy orszag bel ugyei igazgatasaba. Ahogyan ez vonatkozik a kivalasztottakra, ez ugyan ugy vonatkozik mas nepekre is. Aki nem igy gondolja, az egy kozonseges gyilkos, mert azert van az, hogy minden arron a kereszteny vilagot megakarjak semmisiteni.
Ird be a gxxgle keresobe; - A Rothschildok az iráni bankokat akarják? – es foltetlen nezzetek meg, foleg az utolso folvetelt, hogy mit is mond a volt allamok tabornoka.
tóducz endre írta (2012-02-22 19:13:59)
Kedves na, a lackó is "ember". Ha nem válaszólunk neki, feljelent az Amneszti Internácionálnál, hogy szóra se érdemesítjük, elnyomjuk, kizsákmányoljuk, holokausztozzuk, diszkrimináljuk, stb. Tisztelettel.
na írta (2012-02-22 17:40:23)
Nem értem miért válaszolnak lackonak? Ha irni sem tud, akkor önök szerint olvasni igen? Valaki elolvassa neki, ő meg jol megaszondja az igazsgot!
tóducz endre írta (2012-02-22 16:32:10)
Kedves lackó, 1. Ön nem magyar! 2. 2014-ig remélem börtönben lesz Furcsányával együtt. Tisztelettel.
Turul írta (2012-02-22 14:05:40)
A tudatlanoknak csak annyit, hogy próbálják meg kihúzni a fejüket a hátsójukból.
Ha valaki tudatlan és tájékozatlan, legalább ne kürtölje azt világgá!
Ne siránkozzunk mi anyaországi magyarok, amikor az elszakított országrészek lakói sokkal rosszabb helyzetben vannak, de még így is sokkal optimistábbak némely nyafogó hozzászólónál.
Ami az Orbán-kormányt illeti, kilátástalan helyzetben kezdte a munkát, de mára olyan eredményeket értek el, amire Magyarországnál jobb helyzetben lévő Európai Uniós tagországok is büszkék lennének.
A fenti cikkből kiolvasható, hogy a mai magyar kormány nem lakossági megszorításokkal, hanem más eszközökkel próbálja a költségvetést egyensúlyban tartani.
Ami pedig a 2014-es választásokat illeti, van egy rossz hírem a hazaárulóknak és a károgóknak: 2014-re még jobban megerősödik a nemzeti oldal és akkor befellegzett a bal-lib-zöld-konzervatív élősködőknek.
Hiába támadja Magyarországot a pénzügyi világhatalom, az USA, az EU és a saját nevelésű hazaárulók serege, elkezdődött a vég! Szebb jövőt kívánok minden magyar embernek!
vídia írta (2012-02-22 13:49:04)
1 másik székely írta (2012.02.22. 13:18:08)
Kifejtené kicsit bővebben?
Hátha még én is Jobbik szavazó leszek.
Na, rajta.
Ne csak blődségeket tessék leírni!
1 másik székely írta (2012-02-22 13:18:08)
...igen, Lackó, jön 2014, és akkor majd, ha addig megjön az eszetek, egy valódi nemzeti párt jelöltjeire szavaztok. Ha nem, akkor nektek annyi...
Jelenleg egy ilyen párt van Magyarországon. Úgy hívják: Jobbik!
Valentin írta (2012-02-22 12:18:40)
lackó meg társai!Alapvetöen két lehetösége van a mindenkori kormánynak:vagy megpróbál hosszútávon építkezni,belülröl megerösödni,vagy-népszerüségét és hatalmát megörzendö-folyamatosan újabb hiteleket vesz fel.Nem részletezem,ismerjük a tényeket.Ön(ök)szerint a Fidesz "semmit,de semmit nem tett".Ezzel szemben az MSZP felvirágoztatta Magyarországot úgy,hogy még az unokáink is abból koldulnak majd.Mintha ne tudnák:a számlát elöbb-utóbb ki kell egyenlíteni!Maguk hol élnek,elvtársak?
vídia írta (2012-02-22 12:04:36)
Ábel, gondolkodjon egy kicsit.
Nem fog fájni.
Ez a kormány nem akar államadósságból működni.
Ez egy fontos cél volt.
Százmilliárdok úsznak el azzal, amit az elmúltnyócév' miatt kell kifizetnie.
A kassza üres volt.
Volt vörösiszap, volt devizaadósság....
Netuddki írta (2012-02-22 11:59:18)
T. VKF, lackó, Ábel!
Ha önök nem akarják tudomásul venni, h. az örökölt, lerohadt gazdaság mellett, tavaly is 1,7%-l nőtt a GDP, miközben rogyadozik a világ, akkor miről beszélünk? Az EU nem hogy NEM engedte az államháztartási hiány növekedését, de megkövetelte a 3% szint betartását. Így növekedés szinte nem is lehetne! A gazdaságban nincs pénz. Szerencsére ma már sok eu-s ország is látja, h. a gazdaság élénkítése nélkül, csak a megszorításokkal NEM előrelépés, de recesszió jön.
Az önök vélménye álságos, félrevezető, HAZUG! Csak MSZP-SZDSZ érdekeket próbál segíteni!
T. Valentin!
Jól látja a helyzetet! Ezek itt szándékosan hazudnak!
Valentin írta (2012-02-22 11:20:23)
VKF-5!Miböl gondolja,hogy a Fidesz passzióból akarja megszorongatni a magyarokat?Nem érzékeli a valós helyzetet?Nem vette még észre,hogy világszerte bajok vannak?Tényleg úgy gondolja,hogy ez kizárólag ideológiai kérdés?Legyen nyítottabb.Próbálja ki.
piszkapeti írta (2012-02-22 11:14:47)
lacko!!! Mindenki tisztaban lehet mar, a mit egyik kormany elront, nemtorodomsegbol, disznosagbol az alacsonyabb sorban levok fizetik meg. A politikusoknak nincs felelosseguk anyagilag azert a mit el piszkoltak. Az orszag mindeg a kis ember altal lessz ujra epitve.
valaki1 írta (2012-02-22 11:08:47)
A nyolc év alatt az MSZP-SZDSZ kormányzás a csőd szélére vitte az országot. Nemcsak az óriási hitel felvétellel, adósságfelhalmozással, hanem a rengeteg pénz ellopásával, rossz szerződésekkel, ami most mind a Fidesz nyaklába zúdul. (Lásd Malév, BKV). Egymás után hullanak ki a csontvázak a szekrényből, a nép meg csak követelőzik, képtelen megérteni, hogy milyen mélypontról kell kimászni valahogyan! lackó, Romániában 25 százalékot vágtak le a fizetésünkből, megadóztatták a nyugdíjakat (nem emelték már négy éve egy banival sem!), minden megdrágult, úgy hogy önök hallgassanak!
Ábel írta (2012-02-22 11:08:14)
Tetszettek volna a másfél év alatt úgy kormányozni, hogy ne folyamatosan romoljon a magyar gazdaság. De eddig csak visszafelé ment az ország. Megszorítás, majd újabb megszorítás, államosítás és adósság visszafizetés, még is tovább nő az államadósság, és újabb megszorításra van szükség, hogy ne romoljon tovább a helyzet.
Egy gazdasági miniszternek kellett volna látnia, hogy egyik másik döntésének milyen következményei lesznek.
Szóval, ez nem felelős kormányzás!
lackó írta (2012-02-22 10:55:19)
Orbán kormánytól ez már megvan szokvanekünk magyaroknak! Amióta hatalomraemletük,azóta csak a nadrág szijjatvagyunk kénytelenek beljebb, és beljebb húzni.Lassan itt a félidö a kormányzásban de semmit, de semmit nem tettek azérdekében hogy akár egy kicsitis könnyebblegyen a magyarnak! Na de a magyarnem felejt,jön 2014.......
vídia írta (2012-02-22 10:49:12)
Mit írjak VKF-5, hogy a hvg.-vel nem konkurálok?
De, majd ön elmondja, honnan kell pénzt szerezni.
VKF-5 írta (2012-02-22 02:02:56)
Na, most ehhez senki nem mer szólni semmit a nagy fideszes beírogatók közül.
tisztaszo írta (2012-02-22 01:45:54)
A Gorogok is oda jutottak, hogy veglegesen az IMF fenhatosaga ala kerultek. Nem kell zavarba jonni, de Magyaroszag eros harapofogo koze van szoritva. Legyetek turelmesek az Orban kormanyhoz. Az mindig jobb mint, hogy az IMF emberei atvegyek a Magyarkormany iranyitasat, az ujmagyarokkal karoltve. A jelenlegi kormany mentheti a menthetot, es sohasem lehet tudni, hogy a merleg mere fog elbilleni, mert sok a Magyarorszag szimtatizansa.
Bálint írta (2012-02-21 23:20:17)
Most ennek a függvényében érdemes a közpénzek elköltéséről beszélgetni.
Korábban írtuk: