Erdély címererdély ma logó
augusztus 17. csütörtök | Jácint napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több

Archívum
2011.08.12. | 20:48 Magyar iskola indul Margittán

3149 70

Önálló magyar iskola indul ősztől Margittán. A helyi születésű Horváth János irodalomtörténész nevét viselő iskola lesz a városban az első, ahol a diákok anyanyelven tanulhatnak. Székelyföld után az Érmellék vidék a második legnagyobb tömbmagyar egység Romániában – hangzott el a Duna Televízió Nemzeti Krónika című műsorában.

Mi arra fogunk törekedni, itt egy lokálpatrióta, gyermekközpontú, ugyanakkor magyarságtudatot építő iskolát működtessünk, és hogy a gyerekeinket itt tartsuk Erdélyben, Partiumban – mondta a műsorban Nagy Gabriella igazgatónő.

Az Octavian Goga vegyesiskolából költöztetik ide a margittai magyar középiskolásokat, 13 osztályban 400 diák tanul majd. Az általános iskolásokat – helyhiány miatt – a középiskola szomszédságában lévő egyházi épületbe költöztetik majd. Az új magyar iskola így összesen 900 diákkal kezdi meg működését. A diákok azt mondják, ez azért lesz jobb mint az eddigi vegyesiskola, mert annak diáktanácsában csak román diákok voltak, így gyakorlatilag nem volt magyar diákképviselet.

Margittán a kormánykoalícióban lévő RMDSZ az 1989-es rendszerváltás óta próbálja beindítani az önálló magyar oktatást. Még most sem érték el mindazt, amit akarnak.

Mi egy másik épületbe szerettük volna ezt az iskolát, nem amibe most állunk, de erre már nem volt politikai akarat, így a leggyengébbet kaptuk – mondta a műsorban Árkosi Antal, az RMDSZ elnöke, önkormányzati képviselő.

A magyar iskola vezetősége most a tanintézet felszereléséhez vár támogatást, az épületeket ugyanis üresen kapták meg az önkormányzattól. Az idei tanévben a margittain kívül Nagyszalontán és Nagyváradon is indul önálló magyar iskola.

hirado.hu


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

S.M írta (2011-09-02 21:00:22)
Tudjátok mi a legvicceseb? :)) hogy az aki egy interjóban azt nyilatkozta hogy milyen jó lessz az új magyar iskola, és ehhez hasonló, éppen most látom hogy szerény természete sem oda iratkozott, ahogyan a többi oztálytársa....nem elgondolkodtató? ha nem hiszik, keressék meg Zsuzsának hivják az illetőt, margitttai diák, nagyra dicsérte a magyar iskolát, mégis az Ady-ba iratkozott, ezt hivják képmutatásnak, (Vagy csak igértek neki egy 10 est ha ezt mondja :)) ki tudja, de gondolkodjanak el rajta!!!)

toducz endre írta (2011-08-16 10:07:45)
Kedves Váradi, köszönöm az irántam való érdeklődését. További jó napot kívánok.

Váradi írta (2011-08-16 09:18:23)
Doki, kíváncsi lettem kicsoda ön. Láttam, elhivatottan végzi a dolgát az "aranyketreccé" változtatva a poklot. Ezek szerint nem az önmegvalósítással van baj. Azt hiszem ön a XIX. században fűbe-fába belekötő, állandóan párbajozó figura lett volna. Szerencsére manapság ezt csak szócsaták formájában lehet művelni, persze ezt is lehet különbözőképpen stílussal vagy anélkül, sőt még ízléstelenül is.


toducz endre írta (2011-08-16 02:53:22)
Ha rongyos emberrel találkozok, akkor igen.

Váradi írta (2011-08-15 21:28:24)
Az egész napi "kommentelés" mellett még varrogatni is van ideje? :-))

Zoltán írta (2011-08-15 20:12:59)
Na, ezt is kihegyezték itt lennebb. Lámcsak, mire jó a versenyvizsga!

toducz endre írta (2011-08-15 18:37:28)
Kedves Váradi, sajnálom, pedig új ruhát szerettem volna varni Önnek. Tisztelettel.

Váradi írta (2011-08-15 17:13:18)
Elég szedett-vedett, összetoldozgatott válasz ez toducz doki!
Nem "cirkuszlakó", hanem cirkuszokat gerjesztő. A valóság pedig elég nagy és őrült cirkusz, főleg ha nehéz természetű emberek súlyosbítják az amúgy is nehéz életet.

moderátor írta (2011-08-15 16:54:03)
Dr. Csiby Károly, nem kérdeztem!

toducz endre írta (2011-08-15 16:22:02)
Kedves Váradi szorványos, román egészségügyiminisztert is adó földim, kórboncnok még nem voltam, de még lehetek, ha felkérnek az Ön boncolgatására. Egyébként vízöntő vagyok horoszkopilag. Se sztár, se villa- és cirkuszlakó se vagyok. Ha Önnek a valóság cirkusz, akkor tessék elmenni oroszlánnak a cirkuszba. Veszek jegyet a mutatványaira. Tisztelettel.

Váradi írta (2011-08-15 15:56:59)
Végre vége lesz!!!

Váradi írta (2011-08-15 15:55:14)
Mi van toducz doki? Hízeleg a moderátornak?

moderátor írta (2011-08-15 15:51:41)
Ezennel lezárom a Dr. Csiby - toducz endre bilentyűcsatát. Aki folytatja azt kitiltom!

toducz endre írta (2011-08-15 15:45:07)
Kedves Dr.Csiby, Ön napok óta bolondokháza igazgatónak titulál. Én ezért nem sértödök meg, hisz az vagyok. Nem koldulgatók se a tisztelt moderátornál, se a pártvezetésnél, se a sarki kocsmában, stb. Nem szorgalmaztam a kitiltását, nem lázongtam a tisztelt moderátornál azért, hogy akkorákat ír, mint senki más, s azokat "kiereszti". Egyet azonban megjegyezhet 1994-es memóriájával: a morál az erkölcs, de a pszichopátia nem elmebetegség. Tisztelettel.

Váradi írta (2011-08-15 15:44:14)
Kedves toducz doki, úgy vélem ön nem kórházigazgató, hanem kórboncnok a hullaházban, mert ha betegei lennének, akikkel törődni kell nem volna ideje reggeltől estig a vitafórumon csüngeni és belekötni mindig mindenkibe. A mentalitása is ilyesmire utal. Biztos vagyok benne, hogy ön skorpió jegyben született, azért ilyen összeférhetetlen kötekedő.
Ön itt az erma sztár "villalakója" , a legtöbb cirkusz előidézője.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-15 15:03:05)
Kedves dr. toducz! Elég szomorú, hogy Ön "meg kell álapítsa" valakiről, akit nem is ismer, hogy nem a cikkhez szól hozzá, hanem az "alattalevőkhöz". Miért, Ön a margittai iskolalétesítés kapcsán sérteget engem már két napja?
Harmadszor figyelmeztetem: a távdiagnosztizálást a törvény bünteti! Az öndiagnosztizálást nem. Ön megteheti, papírja van róla. Na meg latinul én is tudok. Amit Ön állít, az kb. olyan, mintha azt mondaná: a morál nem erkölcs. Alászolgája!

toducz endre írta (2011-08-15 14:49:40)
Kedves Dr.Csiby, a pszichopátia nem elmebetegség. Annál rosszabb. Tisztelettel.

toducz endre írta (2011-08-15 14:46:52)
Kedves Váradi szorványos, Ön olvassa az erma cikkeit, s ne a cikkek alatt levőket. Ha Önt nem a cikkek, hanem az alattalevők érdeklik, akkor meg kell álapítsam Önről, hogy Ön egy "kanálisos" hírportál olvasó. Tisztelettel.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-15 14:30:32)
Kedves dr. endre! Az ilyen hivatalos iratokat mindig az intézményvezetőnek kell címezni. Az pedig a rektor volt. De az ügyet Magyari rektorhelyettes intézte. Nem értem kapott lehetőséget egy erdélyi magyar diplomás magyarországi doktorálásra, hanem amiatt, hogy volt valaki aki "Romániába" akart jönni doktorálni. Mert nem tülekednek. Innen oda pedig igen.
Úgy látom, Ön még mindig nincsen az ünnephez méltó lelkiállapotban. Tetézze csak nyugodtan, dr. endre. Nekem nincs miért szégyenkeznem. Áldás, békesség!

Váradi írta (2011-08-15 13:48:21)
Ernőnek tökéletesen igaza van. Nem tudom miért kell az ilyen piactéri veszekedéseket kiengedni? Vagy a cikkhez szólnak hozzá vagy hallgassanak.
Esetleg így akarják növelni a látogatottságot?! Akkor ez olyan stílusra vall, mint amit a kereskedelmi tv"kanálisok" művelnek a villába zárt agyalágyultakkal csalják képernyő elé a hülye nézőt.

toducz endre írta (2011-08-15 13:00:41)
Dr.Csiby úr, mi az, hogy program? "Modern" korunk egyik új magyar bikfa-kifejezése? Érdekes az is, hogy Önért kapott lehetőséget egy erdélyi magyar diplomás magyarországi doktorálási lehetőséget. Hagyja már a csere-bere fogadom, többet vissza nem adom ficáit! Ha a rektornak címzett nyilatkozatot, akkor miért kérdezzem meg a rektorhelyetest? (Jó, hogy nem küldött a kapushoz vagy a takarítónőhöz.) Irjon Önéletrajzot, mert nagyon Verne Gyulás, May Károlyos és Rejtő Jenős lenne. Dr.Csiby úr, ne tessék minket hátrányos helyzetüekként kezelni. Tisztelettel.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-15 13:00:17)
Na, látja, tisztelt moderátor! Ez az eredménye annak, hogy kiikszelte hozzászólásom elejét! Nagyon kérem, tegye közzé, önmoderálva. Köszönöm. Tehát: "Kedves dr. endre! Ma nagy ünnep van. Legalább ma legyen emberxxx, kérem. Megint gúnyolódik, megint "szélhámiát" emleget. De csak messziről, mert az "erma" mindent eltűr. És nem a szemembe mondja, vagy legalább is magánlevélben, pedig én kértem, hogy ott beszéljük meg ezeket a dolgokat, írtam is Önnek, de nem válaszolt. Ha olyan bátor, álljon ki és mondja ezeket a szemembe."
Kedves "Katinka"! Amint a fentiekből is kiderül, Kegyed nagyon téved. És az én "jellemépítőkövemről" ítélkezik, anélkül, hogy ismerne. És naturalisztikus hasonlatokkal sérteget is. Nagyboldogasszony napján. Az, persze, nem zavarja, hogy "toducz endre" néhány hozzászólással alább szélhámosnak nevezve gúnyolódik rajtam, majd pedig - távdiagnosztikával - elmebetegnek nyilvánít. Főzzön inkább valami jó ebédet az urának!

Katinka írta (2011-08-15 12:43:12)
Kedves moderátor, ugye ismeri azt a gyerekszólást, hogy "kicsiket és ... DR. CSIBY-ket nem bántunk"?
xxx
Ez neki jellemépítőköve, amit a közelmúltban ismerhettünk meg, amikor egyetlen hozzászólásának harmada becsmérlő jelző volt, el egészen "xxx"-ig.
Azt tehát nem érdemes elvárni ettől a hozzászólótól, hogy Nagyboldogasszony ünnepén kibújjon a bőréből, mert akkor bőrtelen lenne, és belehalna, mint az, akinek a teljes testfelületéről leégett a bőre.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-15 12:25:12)
Tisztelt moderátor! Én kötekedtem? Én emlegettem "szélhámiát" vagy dr. endre? És az Ön által kiikszelt részekben éppen én kértem őt, hogy legalább ma ne sértegessen! Nagyon kérem, ezt is tegye közzé!

moderátor írta (2011-08-15 12:14:40)
Kedves Dr. Csiby Károly, legalább ma ne kötekedjen és ne sértegessen senki, kérem!

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-15 12:04:41)
xxx
A "cseredoktorandusz" az egy program (olyan, mint a cserediák-program), amely - a magyar-román felsőoktatási együttműködés keretében - lehetővé teszi a két ország posztgraduális tanulmányokat végezni kívánó doktorandusz-jelöltjeinek, hogy a másik országban doktori tanulmányokat folytassanak. A magyarországi Oktatásügyi Minisztérium hirdette meg ezt a lehetőséget, én megpályáztam és elfogadták a pályázatomat. Ezzel egy erdélyi magyar diplomás kapott lehetőséget arra, hogy Magyarországon doktorálhasson, mert ez a program a paritás elvén alapulva működik.
xxx
A képzés ingyenes volt, sőt még ösztöndíjra is jogosult lettem volna az 5 év alatt. De arról a rektornak címezett nyilatkozatban lemondtam egy szegénysorsú erdélyi magyar diák javára. (Meg lehet kérdezni Magyari rektorhelyettes urat!)
xxx

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-15 05:12:55)
Ez nagyon gyenge volt, kedves "patyo". Még gyakoroljon.

toducz endre írta (2011-08-15 03:35:31)
Kedves patyo, megalomán, patológiásan hypertrophizált egojával. Tisztelettel.

toducz endre írta (2011-08-15 03:30:02)
Mi az a "magyarországi cseredoktorandusz"? Csak nem valami kiskapus szélhámia?

Ernő írta (2011-08-14 22:41:40)
moderátor kedves, nem lehetne, hogy azon véleményeket melyeknek semmi közük a megjelent cikkhez, nem jelentetik meg? Szép lassan kezdi egy szövőde hangulatát hozni ez a honlap.

patyo írta (2011-08-14 22:13:58)
Dr. Csiby, csak nem pszichiáter szak-, netalán főorvos, hogy unatkozásnak véli hozzászólásom?
Az unalmában művelt méregetéseit miért javasolja nekem is?

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 21:34:06)
Kedves "patyo"! Lenne egy ötletem arra, hogy mit méregessen, ha már unatkozik.

patyo írta (2011-08-14 20:57:47)
Dr. Tóducz, egyszer valaki azt írta - talán Dr. Csibynek -, hogy sok beszéd szegénység.
Ön mivel magyarázza, hogy minden személyét érintő megjegyzésre Dr. Csiby 2-4-szeres terjedelemben reagál?

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 20:53:18)
Kedves dr. endre! A Kuruc.infón bárki hozzászólhat a cikkekhez, aki a facebookon be van jegyezve. Ha odafigyelt volna, ezt észrevehette volna! A facebookra pedig - valamilyen okból kifolyólag - nem lehet doktori címes családi névvel regisztrálni. Regisztráljon Ön is a facebookon, akkor ellenőrizheti. No és sok-sok adatot halászhat rólam, amit itt kéjelegve közzétehet. Rajta, dr. endre, kalandra fel! A doktori (Ph.D.) címemet pedig a Kolozsvári Egyetemen szereztem 2002-ben, magyarországi cseredoktoranduszként. Ha már úgyis azzal szerez egy kis örömöt magának, hogy izzadó homlokkal utánam nyomoz, ezt is megtalálhatta volna a gúglin. Szomorúan látom, hogy Ön újra kezdi túlfeszíteni a húrt a rágalmaival és pimasz gúnyolódásával. Ez nagy baj, súlyos lelki sivárságra utal, kedves dr. endre! Aggódom Önért!

toducz endre írta (2011-08-14 20:03:13)
Nem érdektelen, a tisztelt fórumozó társaim tudomására hozni azt, hogy a Kuruc.infon, a Dr.Csiby Károlyunk, csak Csiby Károlyként topkommentel. Itt minálunk az ermán pedig nagydoktorként (Dr.) adja elő magát. Gondolom, hogy a Dr.-jét odaát szerezte "pályázati uton", s fél attól, hogy a kurucok utána néznek annak, hogy miként jutott hozzá. Tisztelettel.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 19:14:32)
Kedves "Nyilas"! Látom, Ön is "rám van tapadva", pedig a maradék kis időre biztosan nem leszek már buzi az Önök kedvéért. Kértem pedig, hogy ne mind kössön belém, de úgylátszik "Csiby-elvonási tünetei" vannak. Forduljon bizalommal dr. endréhez, ő ebben nagy szakértő.
Én nem tudom, hogy Ön kicsoda, azt sem, hogy hol él - őszintén szólva nem is nagyon érdekel. Egy biztos: Sztalinvárosban biztosan nem. Mert akkor nem írna ilyen pontatlanságokat. Higgye el, én jobban tudom, mi Sztalinváros, hiszen 1984-től 2002-ig a környékén, illetve a "városban" éltem. Rákosi pajtás nem Dunapentele (és nem "Pentelle") "helyére", hanem mellé, a pentelei "kulákoktól" kisajátított kukoricaföldek helyére építette ezt a szörnyvárost, amelynek jelenleg is még 50-55 ezer lakosa van. 1951-ben nevezték el Sztalinvárosnak, az 56-os forradalom idején két hétig visszanevezték Dunapentelére, utána újra Sztalinváros volt 1962-ig, amikor "nemes egyszerűséggel" átkeresztelték Dunaújvárossá (mert már szégyen volt Sztalin neve), ahelyett, hogy visszaadták volna eredeti nevét, Dunapentelét. A "város" tipikus proliváros (a judapesti kuplerájok bezárásakor a kurvákat is leköltöztették Sztalinvárosba, ahol állítólag tisztes családanyákká váltak), a proli szellemiségét a mai napig őrzi. Emiatt nevezem következetesen Sztalinvárosnak. Nosztalgiám pedig, higgye el, nincs utána.
Ismételten kérem, ne szóljon hozzám. Előre is köszönöm. Alászolgája!

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 18:55:27)
Kedves dr. endre ember! Nélkülem már lélegzetet venni sem tud? Ez pakát, nagy pakát! Nézze meg az Addiktológia című szakkönyvében, tudja, az a szakadt kégű a polc bal oldalán. És ne feledje: a távdiagnosztizálást a törvény bünteti, gondolom Oláhiában is. Alászolgája!

toducz endre írta (2011-08-14 17:54:26)
Kedves moderátor a Dr.Károly ember már ilyen minden rendszerben. Nyilas fórumozó társunk is megírta róla a valós lényeget. Fekélyként terjeszti önmagát, s ha valakinek kifogása van őméltóságával szemben, elkezd pszichopatáskodni.

moderátor írta (2011-08-14 17:32:09)
Dr. Csiby Károly, kikérem magamnak, hogy toducz endrét vagy bárki mást preferálnék! Ha így lenne, akkor NEM olvastam volna el, és engedtem volna ki utóbbi két hozzászólását, amelyeket többször is elküldött. Ezt a kijelentését szándékos sértésnek veszem. Legközelebb kitiltom.

Nyilas írta (2011-08-14 14:00:16)
Kedves Csiby Károly.
Ön sem 1994-ben, sem 1984-ben nem pályázott semmilyen állásra Sztalinvárosban
A Rákosi éra által a hajdani Dunapentelle helyén, mellett épült kommunista, kohászváros 1956-ig viselte a sztáliváros nevet. A forradalom után már Dunaújváros néven szerepel.
Mivel ön Sztálinvárosként soha nem ismerhette, még nosztalgiábol se hivatkozhat rá.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 12:46:05)
Kedves "dr. doc. Prof. Kovács F. Béla SSBCD"! Ahogyan a címeit elnézem, Önnek is lehet(ett) bőven "zsíros állása", amit egy bunkó proli gúnyolódva irigyelhet Öntől. Vagy mégsem? (Mellesleg Ön nem lehet egyszerre "docens" és "professzor". Vagy két állása van?) Házam pedig nincs, az a zsidó banké. Alászolgája!

toducz endre írta (2011-08-14 12:39:46)
Egyébként Dr.Károly, ahol jelenleg bujkál, ott kokojzának szokták mondani az őshonosok.

toducz endre írta (2011-08-14 12:33:20)
Kedves Dr.Károly, Önnek az áfonyától 1994 az 1984? Me ha igen, akkor tényleg le vagyok maradva.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 12:10:22)
Tisztelt moderátor! Javítottam az elgépelésen, szíveskedjen ezt a változatot közzétenni.
Kedves dr. endre, okoskodó "szakorvos"! Látom, különösen nagy élvezetet okoz Önnek, ha továbbra is piszkálgathat és - leplezve - sértegethet, a tisztelt moderátor által támogatva. Más örömforrása nincs? Ön nem volt "kihelyezve" (repartizat), amikor elvégezte a MOGYE-t? Egyből belepottyant 1979-ben a bolondokházigazgatói székbe? Kétlem. Mindenkit "kihelyeztek", aki a "Romániának" nevezett műállam valamelyik egyetemén oklevelet szerzett abban az időszakban. Ne tegyen úgy, mintha nem tudná! És ne tegyen megint sunyi utalást az "egyenruhásokra", rájátszva az Ön által könnyen osztogatott "szekusvádra". Arról, hogy "Magyar"országon pályázati rendszer van, és nem "versenyvizsgának" nevezett, potenciálisan ugyanolyan korrupt rendszer, nem én tehetek. Volt egy üres álláshely, én megpályáztam, és a végzettségeim, képességeim és szakmai tapasztalatom alapján engem választottak. Ennyi. Gondolom, ez az Ön 1979-es "versenyvizsgáján" is így ment. Vagy mégsem? Lelke rajta. Nem értem ezt a mondatát: "1984-től Kádár kultúrnyik volt Magyarországon". Kádár (Csermanek) volt kultúrnyik? Ő csak egyszerű tömeggyilkos és párt első titkár volt. Vagy rám célzott, az Öntől megszokott megejtő kedvességgel? Könyvtáros/művelődési ház igazgató mindössze 1-1 évig voltam, hogy legyen hol laknunk (a szolgálati lakásban), mert két gyermekkel és négy bőrönddel kerültünk az akkor még magyarnak hitt országba, nem úgy, mint Tamás Gáspár Miklós (akivel egy udvarban laktam annak idején Kolozsvárott, a néhai Rákóczi út 21. szám alatt), aki a FIAT-nyugdíjas, rabbicsaládból származó édesanyja révén ingyenlakást kapott Judapesten az akkori Rosenberg házaspár (ma Király) utcában. Gondolom, az MTI-ben betöltött nyelvi szerkesztői munkámat, majd később az egyetemi oktatói munkámat nem minősíti "kultúrnyikságnak". Ilyen alapon Önnek is a szemére vethetné bárki, hogy Ceausescu ülepét nyalta bolondokházigazgatóként. Kedves dr. endre, okoskodó "szakorvos"! Ön azzal akar itt "intimpistáskodni", hogy jelentéseket ír arról, hol mit írtam? Ismétlem: Önnek csak ennyi öröme maradt, hogy utánam nyomoz ezen a hitvány interneten? "Sekély e kéj"! Alászolgája! (Jót szórakozom Önön...)

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-14 11:37:46)
Kedves dr. endre! Nem "zsémbelek", hanem felkérem arra, hogy tegye meg, amit én nem tudok: utólag kijavítani a hozzászólásomat. Önnel is előfordul gyakran, hogy "elgépeli" a hozzászólásait (legutóbb "Hamavas" Bélát írt) - hogy a magyartalanságait ne is említsem. Ismétlem: küldöm a csokor kákát, inkább azon keressen csomót. Vagy a fityelótyáján, kedves főorvos úr! Amúgy pedig az áfonya jobb hatású, mint a lecitin. Ön le van maradva egy-két brosúrával, szakmai téren is. Alászolgája!

dr. doc. Prof. Kovács F. Béla SSBCD írta (2011-08-14 10:05:58)
Mi ez a csekély tíz év, Dr. Károly? Ön úgyis csak pályázgatott, nem kellett vizsgáznia zsíros állásaiért. Most akkor szépen le kell ülni, el kell csendesedni, levonni a konzekvenciát és jó útra térni. Háza is van, friss levegő is, jó kútvíz, mi kell még a boldogsághoz?

toducz endre írta (2011-08-14 10:01:52)
Kedves Dr.Károly, nyelvészkedő "szakember", ha Ön csak kihelyezett és pályázó dolgozó volt, akkor soha se nyert rendesen. Kihelyezni csak az egyenruhásokat szokták, a pályázás pedig a világ legigaságtalanabb "versenyvizsgája", mert a pályázatot általában személyre szokták kiírni. Legyen 170 cm magas, férfi, bajszas, kékszemű, a cipője 41-es, stb. 1984-től Kádár kultúrnyik volt Magyarországon. Legutobb pedig a Kuruc-infon top commentereskedte Hamavas Bélát. Tisztelettel.

toducz endre írta (2011-08-14 09:43:47)
Kedves Dr.Károly, ne mind zsémbeljen a moderátorral. Inkább írjon figyelmesebben vagy szedjen lecitint. Tisztelettel.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-13 21:41:42)
Tisztelt moderátor! Még egyszer kérem, hogy a hozzászólásomban az 1994-es évszámot javítsa ki 1984-re. Köszönöm.

Hívő írta (2011-08-13 21:20:03)
Megtalálta egymást a két nehézsúlyú profi, kíváncsi vagyok a csata kimenetelére!

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-13 21:00:54)
Kedves moderátor, kérem javítsa ki az 1994-et 1984-re. Köszönöm.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-13 17:19:35)
Kedves dr. endre bolondokházigazgató, én életemben soha nem "versenyvizsáztam". Amikor 1982-ben magyar-angol szakos középiskolai tanári oklevelet szereztem a néhai szülővárosom egyetemén (és amikor Ön már 3 éve bolondokházigazgató volt), akkor sem "versenyvizsgáztam", hanem "kihelyeztek" (m-au repartizat - ez is egy szép románmagyar kifejezés) Sepsiszentgyörgyre egy szakközépiskolába magyartanárnak, ahonnan egy év múlva kirúgtak és kiebrudaltak hontalan útlevéllel a "Magyar" Népköztársaságba. Ott pedig nincs "versenyvizsga", azt sem tudják, mi az. Ott pályázni kell meghirdetett állásokra. Ami azt jelenti, hogy a legtöbbet nyújtó és a legelőnyösebb pályázó kapja meg az állást. Semmilyen "vizsgát" nem kell tenni. Így pályáztam én annak idején, 1994-ben könvtárvezetői/művelődési ház igazgatói állásra, a Magyar Távirati Irodában szerkesztői/újságíró főmunkatársi állásra, a Sztalinvárosi Főiskolán nyelvtanári, majd főiskolai docensi állásra, a Semmelweis Egyetemen egyetemi docensi állásra, majd a Bukaresti Egyetemre kiküldött magyarországi vendégprofesszori állásra. Ezek mind pályázatok voltak, nem "versenyvizsgák"!
Tisztelt dr. endre bolondokházigazgató! Nem veszem rossznéven az epés megjegyzéseit, nem "lottón nyertem" az állásaimat, nyugodjon meg! Alászolgája!

Masodik Lajos Pal írta (2011-08-13 16:43:57)
Péternek igaza van. Akkor lesz igazi magyar iskola ha a tantervet a magyarság állitja össze, független az államtól, magyar nyelvü az oktatás, és mindenek elött mentes minden román nemzetállami politikátol.

Az esetleges helyesirasi hibákert elnázést kérek (Dr.Csiby), nekem sem adatott meg a magyar iskola.

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-13 14:19:45)
Kedves "Zoltán"! Kérem, közölje mit jelent magyarul a románmagyar "versenyvizsga"! Utána vitatkozhat.

toducz endre írta (2011-08-13 12:47:52)
Kedves Dr.Károly nyelvész, ha Ön nem tudja mit jelent a versenyvizsga, akkor az azt jelenti, hogy az eddigi állásait a lottón nyerte. Tisztelettel.

Hívő írta (2011-08-13 12:43:07)
Így találóbb: A remény hal meg tutajára, még akkor is ha ön megöli a reményt!

Zoltán írta (2011-08-13 12:27:40)
A Doktor úr, meg Péter úgylátszik már rég nem jártak iskolába. "versenyvizsgát vett"? ez ugye rommagyarul van?

Dr. Csiby Károly írta (2011-08-13 12:03:53)
Péternek teljes mértékben igaza van! "Zoltán" pedig magyarázza el, mit jelent a "versenyvizsga"? És ne "románmagyarul", ha lehet!

Péter írta (2011-08-13 12:01:35)
Hívő, Ön nem azt véleményezte, amit én írtam.

blue77, 32 éve tanítok román és magyar tannyelvű iskolákban.

Zoltán, az én igazgatóm több ilyen versenyvizsgát vett sikerrel, ahol számítógép-használati jártasságáról is jó jegyet kapott, bár életében nem írt egy ímélt vagy gépelt egy sort. Ezek a vizsgák alapvetően az egyéni székakarás és a politikai megfelelés terepei. A kivételek csupán a szabályt erősítik.

Zoltán írta (2011-08-13 11:54:38)
Péter: az iskolaigazgatókat nem kinevezik, hanem versenyvizsgával kerülnek oda. S nem politikai alapon. Egy iskolaigazgató semmilyen pártnak nem lehet tagja. Esetleg csak szimpatizánsa. Érdeklődjön utána. S járassa a gyerekeit románnyelvű iskolába, ha a magyarnyelvű oktatás nem tetszik.

szürkület írta (2011-08-13 11:46:56)
Kedves Péter, ön jól látja. Egyetértek önnel. Egy központosított államban a tanügy is az.
Aki nem érti a magyar iskola és a magyar tannyelvű iskola közti különbséget az nézzen utána, és csak az után vitatkozzon.

blue77 írta (2011-08-13 10:56:19)
Akkor legyen szíves nézze meg, hogy hogy kerül ki egy magyar diák egy magyar tannyelvű iskolából és mekkora agymosással kerül ki egy román tannyelvű iskolából. Unalmas, hogy miden balfácán ideírogatja a teóriáit.

Hívő írta (2011-08-13 10:34:10)
Ön szerint akkor minden hiábavaló, kár az energiáért, süllyedjünk bele az édes semmitevésbe és várjuk a sült galambot, esetleg fel se keljünk reggel az ágyból mert úgy is mintegy? Péter úr nem szabad lerombolni a lelkesedést!

Péter írta (2011-08-13 10:13:52)
Mondjanak, amit akarnak, ez az iskola akkor is román.
A vezetőt a tanfelügyelőség választja és a miniszter nevezi ki, bukaresti megfelelési, politikai alapon.
A tantervek és tanmenetek Bukarestben hagyatnak jóvá és az ottani elvárások szerint készülnek, és NEM a romániai magyar közösség illetékes testületei alkották és felügyelik.
A történelem-, földrajz-, de még a magyar irodalomból tanultakon is érvényesítik az egységes nemzetállami szemléletet.
Ha rosszul tudnám, akkor kérem adatokkal, tényekkel cáfolják meg.


blue77 írta (2011-08-13 09:44:44)
Ahol magyar diákok tanulnak az nekem magyar iskola. Csak így tovább, minél több magyar iskola kellene a szórványba is. Dés, Élesd, Lugos, Segesvár, Petrozsény. Apropó, mi a helyzet a misztótfalusi és bánffyhunyadi magyar oktatással?

bambu(l)sz írta (2011-08-13 09:02:48)
Téves lehet az is, hogy Péter magyar. Talán román csak épp magyarul beszél, ír.

Péter írta (2011-08-13 07:11:55)
Téves. Román iskola indul Margittán, amelyben csak magyar tannyelvű osztályok lesznek!

szerintem írta (2011-08-12 23:38:39)
Nagyszerű hír!

Csak így tovább!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Legolvasottabb
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legfrissebb
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  beder tibor cikkei     körösrév     háromkút iskola adomany     fényes     gyergyó, csík     wass albert felolvasás     kövér lászló     régen     bán zsófia     wass albert     szász jenő     bbte     ojtoz     tan     aut     retyezát     kurultaj     haromkut     gasztronomia     londonban  
Kulcsszófelhő