Kultúra
Archívum
| 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009 |
január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december |
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30 |
2010. szeptember 02 
Ha leülnek valamikor a számítógép elé, kinyitják a levelesládájukat és meglátnak egy olyan körlevelet, amelynek tárgya a könyvkukac, ne töröljék ki gyorsan, még akkor sem, ha már az elején kiderül, hogy további hat személynek kell azt elküldeni. Olvassák el a levelet figyelmesen, és, ha úgy gondolják, megéri beszállni a játékba, tegyék meg. Sokan tettek így, és nem bánták meg.
Így tett többek között a kolozsvári Sándor Boglárka Ágnes is, aki kisfiának, Marcinak szerzett ez által nagy örömöt. Immár többször is, hiszen a könyvkukac akció révén Marcinak már számtalan meséskönyve van.
„A könyvkukac egy olyan játék, amit valamikor óvónők indítottak el, azzal a céllal, hogy rávegyék az óvodás, elemista gyerekeket arra, hogy még nagyobb érdeklődést mutassanak a könyvek, az olvasás iránt. Ezt ők úgy képzelték el, hogy felhasználják az e-mailezés adta lehetőségeket. Van egy levél, egy körlevélszerű, amit e-mail formájában tovább kell küldeni, tulajdonképpen 6 másik kisgyerekes családnak, általában anyukának, aki a gyereke nevében ezt az egész játékot lefolytatja" – mondta el Sándor Boglárka Ágnes.
A levélben három gyermek neve, életkora és lakcíme szerepel. Aki kap egy ilyen levelet, a listán szereplő első gyereknek kell könyvet küldenie. Majd kitörölve annak nevét, a következő két nevet előrébb tolva, beírja az ő gyereke adatait is, és továbbküldi a levelet hat másik, kisgyerekes szülőnek. Ilyen formán, a játékban részt vevő minden gyermek könyvet fog kapni. Postán vagy bármilyen más úton-módon.
„Könyvet olvasni, gondolom, nem kell hangsúlyozni, hogy mennyivel többet ér, mint tévét nézni, ahol készen kapja az információkat, elég válogatatlanul, sőt egyre felhígultabb rajzfilmek vannak, de egyéb műsorok is. A könyv biztosítja számára, mikor elkezd olvasni, de még azelőtt is, amikor hallja a szülő által mesélt meséket, azt a lehetőséget, hogy elképzelje, tehát a fantáziáját gazdagítja" – nyilatkozta Román Mónika, gyermekpszichológus.
Ugyanakkor a gyerek önértékelését is növeli az, ha ajándékozhat, vagy ha tudja, hogy valaki odafigyel rá. Olyannyira, hogy a postán érkező könyvcsomagok kötelezően a gyerek nevére szólnak, a mesekönyvben pedig külön dedikálás szerepel. A Marciéban például ez olvasható: Marcinak szeretettel Árpádkától.
„Hát úgy olvasunk, hogy anya olvas és én hallgatom a mesét, és mindig csak este szoktunk mesét olvasni. És nagyon szeretem, ha anya mesét olvas nekem, és azt is, hogyha kapok mesekönyvet, és azt is, ha adok mesekönyvet" – mesélte Mikós Marcell.
A könyvkukac lassan, lassan átszövi az egész romániai magyarlakta területet. A játékban résztvevők ezzel is bizonyítják, hogy az internet segítségével jó dolgokat is meg lehet valósítani, olyanokat, amelyek által örömet szerezhetnek kicsinyeiknek.
Duna TV