Erdély címererdély ma logó
június 28. szerda | Levente, Irén napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5630 RON | 100 HUF: 1,4757 RON | több

Archívum
2017.04.06. | 08:42 Kőrösi Csoma Sándor Napok kezdődtek Kovásznán és Csomakőrösön

2955
Forrás: nyest.hu

Kőrösi Csoma Sándor Napok kezdődtek Kovásznán és Csomakőrösön. Ebből az alkalomból a Kelet magyar kutatóiról nyílik kiállítás, illetve megújul a nyelvtudós tiszteletére szülőfalujában kialakított emlékszoba.

A szombatig tartó rendezvénynek nagy hagyománya van, először 1990-ben szervezték meg a Kőrösi-napokat. Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: idén a Kovászna megyei önkormányzat és a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete is bekapcsolódott a rendezvény szervezésébe. Az események nagy része a háromszéki Kovászna üdülővárosban zajlik.

A Balassi Intézet szervezésében mutatják be a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia által készített kiállítást, amely a Kelet leghíresebb magyar kutatóinak állít emléket. Levetítik Bonta Zoltánnak a Zangla – Csoma nyoma című dokumentumfilmjét, majd Kőrösi Csoma Sándor című rádiójátékát egy helyi rádió sugározza.

Csomakőrösön, a tudós szülőfalujában Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, valamint a Balassi Intézet kezdeményezésére megújul a Csomakőrösi Emlékszoba, amelyet a helyi református egyház működtet.

Gazda József elmondta: a rendezvény programja egyrészt már hagyománnyá vált kulturális eseményeket tartalmaz, de vannak újdonságok is. Ezek közé tartozik, hogy a dalai láma képviselője egy kiállítást hoz el Háromszékre.

A programok közül kiemelte a nyelvtudósról szóló tudományos konferenciát is, amely a Kötődések címet viseli.

Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) a magyarság keleti gyökereit kutatni indult el Ázsiába. Utazása kitűzött célját nem sikerült teljesítenie, de a tibeti nyelv első szótárának és nyelvtanának
megalkotójaként az utókor a tibetológia megteremtőjeként tiszteli.

MTI


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Legolvasottabb
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legfrissebb
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  medve támadás     tan     benkő     bbte     bán zsófia     szász jenő     autopalya     interjú     régió fejlesztés     gyergyó     videó     sogor csaba     gyergyó, csík     autópálya     autópály     medve     háromkút iskola adomany     hirszerzo     sógor csaba     kulcsÁr  
Kulcsszófelhő