Erdély címererdély ma logó
március 24. péntek | Gábor, Karina napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5552 RON | 100 HUF: 1,4719 RON | több
2017.03.14. | 09:56 Ibsen-dráma bemutatójára készül a kolozsvári magyar színház

1079 0
Forrás: huntheater.ro

Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájának a bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A március 24-i premiert meghirdető hétfői sajtótájékoztató előtt rendhagyó módon be is mutattak egy félórás részletet a darabból az újságíróknak.

Az előadást színre állító Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező a sajtótájékoztatón elmondta: a kolozsvári társulat 17 színészével kezdte el a próbafolyamatot, közülük hatan maradtak a produkcióban. Hozzátette, háromrészes, hatórás előadást tervezett, de pár napja úgy döntött, hogy csak az első és a harmadik résszel állnak a közönség elé. Hozzátette: azért hirdettek nyilvános főpróbát is két nappal a bemutató előtt, mert annak függvényében alakítják ki az előadás végső formáját, hogy a közönség mennyire képes befogadni a jeleneteket.

A rendező a festmények világához és a folyóvízhez is hasonlította az előadást. Elmondta: próbálta megteremteni a saját képi világát, és ezt próbálja megmutatni valamennyi előadásban, akárcsak Tarkovszkij a filmjeiben. Mint mondta, az ember bensőjében lezajló lelki folyamatokról kíván mesélni.


Hirdetés

Amint a bemutatott jelenetből is kiderült, az előadásnak Vladimir Klikov hangeffektusai adnak különösen nyomasztó hangulatot. Klikov elmondta: nehéz együtt dolgozni Andrij Zsoldakkal, de ő ezt örömmel vállalta. A nehézségekre utalva megjegyezte, ő például abba a második részbe szánta a fő zenei motívumot, amely végül mindenestül kimarad az előadásból.

A fellépő színészek: Bodolai Balázs, Imre Éva, Kicsid Gizella, Bács Miklós és Sigmond Rita egyaránt arról beszéltek a sajtótájékoztatón, hogy milyen erősen megérintették őket azok a helyzetek, amelyekbe a rendező belevitte őket. Amint Bács Miklós fogalmazott, ritka pillanat a színház életében, hogy egy próbafolyamat teljesen átalakítja azokat, akik részt vesznek benne. Úgy vélte: a bemutató fontos esemény lesz a kolozsvári magyar társulat történetében.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi nyolc + hat ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Legolvasottabb
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legfrissebb
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  kanyaró     gyergyó, csík     rmdsz     zászló     wass albert     tőkés     térség fejlesztés     háromkút iskola adomany     autópálya     jat     bán zsófia     tan     fehér-fekete fotók     wass albert felolvasás     recept     colectiv     szász jenő     bbte     nagyvarad     interjú  
Kulcsszófelhő