Erdély címererdély ma logó
augusztus 20. vasárnap | István napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5883 RON | 100 HUF: 1,5110 RON | több
2017.08.09. | 14:48 Kinőtte korábbi helyszíneit a Kolozsvári Magyar Napok

1446 0
IV. Kolozsvári Magyar Napok
Forrás: magyarnapok.ro

Kinőtte korábbi helyszíneit, ezért terjeszkedik a hét végén kezdődő 8. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye.

A nyolcnapos fesztivál újdonságairól tartott szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Gergely Balázs főszervező elmondta: a tavalyi magyar napokon – amelyek keretében Kolozsvár városi rangra emelésének a 700. évfordulóját is megünnepelték – a szervezők úgy érezték, hogy elérték teljesítőképességük határát.

Azt a következtetést is levonták, hogy a fesztivál kinőtte helyszíneit, a Főtér, a Fogoly utca és a Farkas utca terei már nem elégségesek a látogatók befogadására. Ezért idén a Sétatéren is színpadot állítanak fel, és egy olyan kísérletet, továbbgondolási folyamatot indítanak el, amely két év alatt megújítja Erdély legfontosabb kulturális fesztiválját.

Gergely Balázs kiemelte: azért minősítették „transylvanicummá" a magyar napokat, mert a rendezvény „olyan közkinccsé vált, amelyet sok más erdélyi érték mellett ki lehet tenni a kirakatba", és amely egész Erdélyt gazdagítja. A főszervező hozzátette: idén is adománygyűjtést szerveznek a magyar napok keretében, a kedvezményezett ezúttal a kolozsvári szegénykonyha lesz, amelyet közösen kívánnak működtetni a történelmi magyar egyházak.

Gergely Balázs megemlítette: a szervezésre rányomta bélyegét, hogy Horváth Annát, Kolozsvár korábbi alpolgármesterét a korrupcióellenes ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától. Az pedig, hogy fél évig nem volt magyar alpolgármestere a városnak, azt eredményezte, hogy a városházi hivatalnokok prioritáslistáján hátrébb kerültek a rendezvénnyel kapcsolatos teendők.

Oláh Emese – aki április eleje óta tölti be az alpolgármesteri tisztséget – hangsúlyozta, hogy a város továbbra is kiemelt rendezvénynek tekinti a magyar napokat, és évről évre nagyobb összeggel támogatja a szervezést. Úgy vélte: a rendezvény az erdélyi magyarságnak és a magyarországi vendégeknek is szól, ugyanakkor a kolozsvári románok és magyarok találkozására is lehetőséget nyújt.
A rendezvénysorozat vasárnap kiállításmegnyitókkal, ökumenikus istentisztelettel kezdődik. A hétfői nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Kodály Zoltán emlékének ajánlott előadását nézheti meg a közönség.

A sétatéri színpadon a gyermekeket megszólító programokat láthatják az érdeklődők, a Farkas utcai színpad a folk-, az operett- és a nótaelőadások helyszíne lesz, a Fogoly utcában rendezik be a borutcát, ahol a Hagyományok Háza bevonásával szerveznek hagyományőrző programokat. A fesztivál főtéri nagyszínpadán a Szent István-napi néptánctalálkozó gáláját, a Ghymes együttes, Szikora Robi és az R-GO, Deák Bill Gyula és Földes Lázló Hobo, valamint Charlie koncertjét hallhatja a közönség. A rendezvény augusztus 20-án, vasárnap, Kolozsvár főterén zárul a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő-produkciójával.

A programokról részletesen a magyarnapok.ro oldalon lehet tájékozódni.

Gazda Árpád / MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kettő + nyolc ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  fényes     bbte     londonba     börze     szász jenő     tan     gazda     interjú     borszek     fehér-fekete fotók     bán zsófia     gyapju     tankönyv     kurultaj     gyergyó, csík     háromkút iskola adomany     autópálya     ojtoz     mi nem ünnepelünk     berkenye  
Kulcsszófelhő