Erdély címererdély ma logó
augusztus 20. vasárnap | István napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5883 RON | 100 HUF: 1,5110 RON | több
2017.08.08. | 12:11 Állampolgárság nélkül hagynák (Nyilatkozataiért támadják Kelemen Hunort)

2041 18

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke román állampolgárságának megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR).

Az akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az elnök Nagyrománia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit.

Kelemen Hunor a Szabadság kolozsvári napilapban pénteken közölt interjúban kijelentette: „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem tudjuk és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. Az elmúlt évtizedekben „folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket identitásuktól” – fogalmazott.

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma évében. „El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni” – vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. A szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. „Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azonkívül, hogy száz éve létezik az ország” – vélte az elnök, hozzáfűzve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, hogy mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, hogy – ha ez nem történik meg – kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását.

A koalíció úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a pozitív diszkrimináció határáig mentek. A társaság szerint az RMDSZ elnöke e megnyilvánulásával a saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának. A szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Romániában ma szólásszabadság van, és mindenkinek jogában áll elmondani véleményét, függetlenül attól, hogy ez egyeseknek tetszik vagy nem. „A belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene azt, hogy a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta Porcsalmi Bálint.

Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kettő + kilenc ?



Antal M. írta (2017.08.13. 22:27:29)
...""a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait.""-idéztem fentről a RMNK, közleményéből.
Nagyon remélem, hogy az RMDSZ az „Ezer év Erdélyben, száz év Romániában„ munkacimü gyüjteményében mindannyiuk elé terjeszti, /VAGY KORÁBBAN/ e hiteles dokumentumot megfelelöen alátámasztva.
AZ IDÉZET SZÖVEG HATALMAS VÁD KÖZÖSSÉGÜNK ÉS SZÖVETSÉGÜNK RÉSZÉRE!!!

Antal M. írta (2017.08.13. 21:29:13)
Abszurdak azért ne legyünk:- az ünneplések problematikái tüzetesebben mostani soron került problemák!!!/Csak december 1-ről eset szó/

Antal M. írta (2017.08.13. 18:10:01)
Kedves Tóducz Úr! Igy igaz. Gorbácsov Románia látogatása elkalmával,/ amikor még élt Ceausescu/ figyelmeztette a médiát: -
„a ki nem mondott igazság veszélyesebb a hazugságnál„
Tehát, még voltak okosemberek, akik fegyelmeztettek a valóságokra, sok időkkel ezelőtt!

Tóducz írta (2017.08.09. 12:41:16)
Kedves Szigurd, ha a Domokos, Markó, Gigi, Tokay, Gyilkostóy, Frizér, Seres, Rózis, stb. UDMR-és bandából kimondta volna nyilvánosan valamelyik azt eddig, amit K.H. végre nyilvánosan kimondott, akkor most nem lenne szél a K.H. vitorlájában. Tisztelettel.

Szigurd írta (2017.08.09. 10:56:35)
@Szent Laszlo,...jo kerdes !Az en valaszom a kovetkezo lenne,...egy ilyen JO ROMANTOL mint Kellemetlen Hunyorka semmit sem vonnak meg,...hiszen egy ilyen jo arulot ritkan kapnak !

Várközi írta (2017.08.09. 09:59:36)
Ha ezek nem teljesítik a gyulafehérvári ígéreteiket, és Kelementől megvonnák az állampolgárságát, akkor mi is (de mind) mondjunk le állampolgárságunkról.

Dobai írta (2017.08.09. 09:04:15)
Emberek és internet forradalmárok! Kelemen úr kimondta azt, ami minden magyarnak a szája szélén van csak nem meri kimondani. Kivétel az internet forradalmárok, akik kimondják, de csak a belsö szoba sarkában a képernyö elött. Legalább most adjanak egy kis tiszteletet ennek az embernek, mert megérdemli. Én nem támogatok egy pártot sem, szavazáshoz való jogom sincs, úgyhogy az antiudemeres, szélmalom huszárok kommentjére nem vagyok kiváncsi. Egy játszma akkor igazi hogyha "fair".

Szepessy Endre László írta (2017.08.09. 08:45:28)
Dühös románszakértő -nek.

Nincs komoly rálátásom,tévedhetetlen sem vagyok, de abban igaza van Önnek, hogy tévesen kelteztem a soraimat. Tisztelettel:

Szepessy Endre László szül. Gyulakuta, Marosszék,Székelyföld, Erdély

Lakóhelye: Kemenesalja, Vas megye, Nyugat-Dunántúl

26 évig lakóhely: Erdély
27 éve lakóhely : Magyarország

informatikus könyvtárostanár

Dühös románszakértő írta (2017.08.09. 01:03:46)
Szepessy úr, vas megyeiként komoly rálátása lehet a keleti országrész politikai viszonyaira, és politikusaira.

A sziromlevelűek elnöke most megjátszhatja a nagy magyart.

Dühös románszakértő írta (2017.08.09. 01:01:18)
Tóducz, a románokat nem szükséges hülyíteni - hülyék azok maguktól.

Szepessy Endre László írta (2017.08.08. 20:26:42)
Le a kalappal Kelemen Hunor előtt ezért a nyilatkozatáért.
Igazi székely módjára foglalt állást. (Nem hiába Csíkkarcfalván született). Nemcsak a CNMR, de mindenki más -függetlenül attól, hogy román, vagy magyar az illető - ha nem tetszik neki - kösse fel magát.

Szepessy Endre László
Kemenesalja, Vas megye, 2017. 08.08.

Szent László írta (2017.08.08. 18:32:49)
De ha megvonnák Kelemen román állampolgárságát, akkor vajon melyik állam ezredese lenne és melyik titkosszolgálatnak dolgozna? Guatemalában van-e szükség ilyenre?

Szentgyörgyi írta (2017.08.08. 17:24:59)
Nem baj Falusi!,de ha a gerincsérvéböl kigyogyul melette allunk !!

Antal M. írta (2017.08.08. 15:44:07)
KÖNYÖRTELEN váddal súlytják Kelemen Hunor Szövetségi elnökünket a tiszta látáspontjáért!
Jól vetette fel a kérdést,- látjuk azt,hogy mit tett a román állam a magyarkisebbségekért és területi gazdasági fejlesztéseiért!
Van erre egy jó példa: Tisztán ki derült egy pár nappal ezelötti szállitási miniszteri látogatása alkalmával, amikor Kisilva-Óradna-n egy 21 Km, vasutat rehabilitáltak. Nagy fel hörrenés történ az hircsatornákon, hogy miért is ment e tájra a miniszter, hissz régi Osztrák-Magyar-Monárchia-ban épült vasuti pálya,- ott mit keres egy új miniszter? Igen Úraim, - IGY TITKOLOZNAK, hogy kine derüljön soha a valóság!
Az akkori idökben 19o1-1913 közt, felmérhetetlen sok vasútipályák épitettek Erdély össz területén!

Antal M. írta (2017.08.08. 15:17:09)
Tiszteljeink! Hasonlóan állittom, azt, hogy ugyan igy ikertestvére a b1 Tv. csatorna is a Realitatea-nak. Ez jót nem hozz! Még vannak a hircsatornákon, sok más ellenzékeink is, amelyeket nem érintett most, Tóducz Úr.
Személyem is napi renden követi a román Tv.adásokat is, ismerem, azt mind, hogy miként probálják a magyarkisebbséget lejáratni.Szégyentelenség, mert részünkről alig mernek emberein fellépni,-pedig azért jutattuk oda, hogy képviseljenek minket nem politikailag, inkább szellemileg-jogilag és legyenek védőbástyáink örei és ott,hol meg kell védni magunkat ott a leghatalmasabbak legyenek érttünk! NYOMUKAT KÖVETJÜK NAPIRENDEN!

János bácsi írta (2017.08.08. 14:40:43)
Románia egy nem létező állam. Egy állam a melyik létezö az tiszteletbe tartsa saját törvényeit és nem tojik rá ha kell hanem. Áljon ki az az ipse a melyik ki meri jelenteni hogy románia létezik mint államiság. Ök maguk nyilvánosa is kijelentik: ök nem egy nemzet hanem csak népesség.

Tóducz írta (2017.08.08. 13:56:36)
Tisztelt hölgyeim, uraim és mások, ez a javaslat a Realitatea tv-én hangzott el. Erről a tv. adóról illik tudni, hogy rengeteg szekus fedett ügynök újságíróskodik benne, vagy ha jobban tetszik a szekuban beépült újságírók osztják ott az észt és hülyítik a romákokat. A kolozsvárkörnyéki, sok pártot megjárt Cosmin Gusa és a nagyban seftelő Bogdan Rares, a beszélni is alig tudó szebenkörnyéki Octavian Hoandra és nem utolsó sorban, az Olt megyéből származó Alexandru Cumpanasu, a feljelntő "romák civil szervezet" elnöke. Egyféle újkori "scoala ardeleana", megspékelve egy kis oltyán segítséggel!

Falusi írta (2017.08.08. 12:25:30)
Magyarok is támadják éppen eleget, akik egy követ fújnak ezekkel a románokkal.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  társasjáték     mi nem ünnepelünk     tekerj     colectiv     mi nem ünnep     szász jenő     börze     bán zsófia     autópálya     tan     ojtoz     interjú     fehér-fekete fotók     gyergyó, csík     budapesti székely kör     mező     háromkút iskola adomany     gyapju     nagyhagymas     bbte  
Kulcsszófelhő